A mitológiában gyakran felvetődik, hogy az ember tönkreteszi a világot, s a legendák lényei az ismeretlenség homályába húzódnak a pusztulás elől. Szélesi Sándor szerint érdemes elgondolkodni a meséken és megnézni a Hellboy 2. képregénymozit.
A képregények szerelmesei a képregényt önálló művészeti ágként tartják számon, s ha belegondolunk, ez igaznak tűnik. Valamikor régen úgy kellett felzárkóznia a festészet és szobrászat mellé az irodalomnak is, mert ezredévekkel ezelőtt az írott betűnek nem volt sem ilyen szerepe, sem tisztelete. Vagy vegyük csak a legutóbb csatlakozó művészi kifejezési formát: a mozgóképet, közkeletű nevén a filmet. Nos, a képregény is egy sajátos kifejezési forma - ez nem lehet kétséges.
A Hellboy 2. képregényfilm, ami a történetünkbe egy még érdekesebb csavart hoz be. Mitológiája a képregényrajzolók és forgatókönyvírók elméjének szülötte, de tartalmazza a legendákból ismert elemeket: megjelenik a sorsát elkerülni akaró főhős, és persze mellette a nő, aki szereti ugyan, de oly távol áll tőle, amennyire lehet. Elmaradhatatlanok a harcostársak is, akik a legszörnyűbb fenyegetés ellen összefognak vele.
A sztori szerint Piros (Hellboy szerepében Ron Perlman), a kicsit exhibicionista ördögpalánta feladata lesz megmenteni a világot az emberiségre törő Nuada hercegtől (Luke Goss). A herceg még az apját is megöli azért, hogy koronájával életre kelthesse a legendás aranyhadsereget, s így felemelje az elnyomott és elfelejtett fajokat. A mágikus erővel bíró, legyőzhetetlen hadsereget hajdanán elrejtették a föld mélyébe, s csak az a kérdés, ki találja meg előbb.
A történet viszonylag egyszerű, ami nem meglepő, hiszen a látványvilág dominál, A faun labirintusa rendezőjének, Guillermo del Torónak az elképzelése a világ alatti lényekről. Élvezetes volt a vásznon viszontlátni azt a jelenetet, amelynek a forgatásánál ott voltam: harminc másodperc felvétele egy egész napnyi előkészületet igényelt a budapesti Alkotmány és Báthory utca kereszteződésében. Az esőgépek öt emelet magasságból ontották a vizet, az utcán New York-i taxik jártak, a járdán idegen postaláda, a sarkon posztos rendőr az Atlanti-óceán túlsó feléről kölcsönözve. És még az útburkolat jelei is sárgák voltak.
De nem azért jó a film, mert Budapestet sikerült nyomok nélkül eltüntetni benne, és egy tenyérnyi mesebeli Amerika lettünk. Ez inkább csak egy jel volt, hogy mennyire részletekbe menően figyelmes a rendező, és mennyire alapos a stáb. Kockáról kockára a helyén volt minden: a taxik többször is megtették köreiket, egy tíz másodperces jelenetet fél tucatszor felvettek. A precizitás érezhető a filmen: a forgatókönyv logikailag a helyén, a képek hibátlanok, a szereplők motivációi rendben. Profizmus a mesében.
Guillermo del Toro figyelemre méltó személyiség: van benne egy adag hobbitos barátságosság és közvetlenség, egy jó adag türelem és rengeteg fantázia. Pár szót váltottam vele a forgatás egy lélegzetvételnyi szünetében, és elvarázsolt. Akárcsak a moziban a filmje. Csak remélhetem, hogy a harmadik részt is ő készítheti el (és azt is itt, Magyarországon) - és mellette még sok tucatnyi jobbnál jobb filmet.
