Mert olyan sztoriról beszélünk, amelyről a producer úgy döntött, hogy ne egy koszos off-off-Broadway színházban a kisszínpadon, kedden délelőtt mutassák be, hanem multiplex mozikban, ahová a látványért járnak a nézők. (Mintha egy Kunos Péter című film peregne lelki szemeink előtt, azzal az elhanyagolható különbséggel, hogy a villanásszerű flashbackek nem a ringben, hanem az Agrobank vezérigazgatói irodájában játszódnak.) Egyszóval, a film vizuálisan szinte színház.
A Hurrikán különben nem helyezhető el azon a skálán, ami a Dühöngő bikától a Bombajó boxolóig terjed, mert bár minden előzetes jel arra mutat, és talán még Denzel Washington is azt hitte, mégsem boxfilmmel van dolgunk. Inkább egy újabb, önmarcangoló, gyűlöletellenes, nem kevés társadalomkritikai igénnyel megrajzolt, mondjuk így: "tablóról".
Denzel-lel különben van köztünk egy ilyen szeretem - nem - szeretem viszony, és, bár nem tudom, hogy ő hogy van vele, én őt egyre kevésbé. Már a Pelikán ügyirat - ban gyanús volt, de most már egészen biztos, hogy Forrest Whitaker helyére pályázik a baromi intelligens african - american színész kategóriában. (Nem azért, mintha Forrest-nek ez annyira jól állna.)
Denzel különben igyekszik követni azokat az alapmotívumokat, amelyeket Robert De Niro kezdett el a Dühöngő bikában-ban, azaz a szokásosnál nagyobb hangsúlyt helyez a mozgásra, különösen a ringben. Kettejük között talán csak annyi a különbség, hogy Bobby tényleg úgy mozog, mint egy boxoló, Denzel viszont úgy, mint Denzel Washington, amint éppen egy boxolót alakít. Érezte is ő, hogy jól csinálta, mert úgy ülte végig az egész Oscar-estét, hogy az arcára volt írva: mindenki rasszista, aki nem rám szavazott! Különben is egy afroamerikai találta meg a szobrokat a kukában: ide vele, ami jár!
Ha már itt tartunk, sikerült végül megint megcsinálni azt a szép, hosszú kioktató-mozit, amitől a jó fejek még jobb fejek, a bunkó rasszisták meg még bunkóbb rasszisták lesznek.
