Ez alkalommal nem egy újabb gazdasági reformcsomag vár ránk, hanem az alkotók szándékai szerint csupán egy könnyű, gondtalan trip a nyárba, a napfényes Rodosz szigetére. Mert mi másra vágy egy gázáremelések rémképétől és más idegölő megszorító intézkedésektől sújtott magyar a ködös, csontig hatoló novemberben, mint ouzóra, vakítóan kék tengerre, napra és istenfejű görögökre. Tény, ebben lehet valami, ezért némi izgatottsággal siettem az Idegölő című új magyar filmvígjáték díszbemutatójára, főleg, hogy néhány évvel ezelőtt volt alkalmam eltölteni két csodaszép hetet Rodoszon, és tán joggal vártam valami élénkítést emlékeimet illetően.

Nos, a filmvígjáték már műfajilag sem turisztikai reklámfilm, Rodosz szépségeiből e filmben gyakorlatilag nem sokat látni, így kár is volt izgulni. Sikerült e szigetet úgy helyszínként felhasználni (ha ez volt a cél, akkor dicséret érte Márton Balázs operatőrnek), hogy az gyakorlatilag bármelyik mediterrán táj lehetne. Sőt, hogy mit ne mondjak, Szentendre. Az aquincumi amfiteátrum. Napfényes időben. A tömegturizmus szentélyeiként hirdetett üdülőszállodák pedig szerte a világon, mindenhol ugyanolyanok. Na persze igen, a tengerünk az nincs. De nagyjából ennyit lát a polgár egy jó olcsó, last minute allinclusive egy hétben, ha szabadságra megy. Ez, így hiteles. Az más kérdés, hogy a lényeg továbbra is rejtve marad előtte, de erre valószínűleg nem is kíváncsi, hiszen pihenni, kikapcsolódni akar. Ehhez hasonlóan, habkönnyű vígjátékokra is azért ül be az ember, hogy szórakozzon, kikapcsolódjon.
Aki pedig szórakozni és kikapcsolódni akar, az akkor is azt teszi, ha ebben bizonyos emberek (pincérek, rendőrök, hotelalkalmazottak, filmesek, stb.) majdhogynem meg akarják akadályozni, tapsol és nevet. Szórakozik és kikapcsol. Nehogy elrontsa bárki is az ő szórakozását. Így nem állítunk nagyot, ha azt mondjuk a kitűzött célt, a százezer feletti nézőszámot e film, az Idegölő is eléri, a lényeg pedig ez. Meg az, hogy az a százezer jól szórakozzon. Fog.

A foggal kapcsolatos dolgok legtöbbünkben nem keltenek igazán vicces érzeteket. Ne gondoljunk másra, mint a fúró felsivító hangjára, azonnal összerezzenünk. Pedig az Idegölő központi cselekményszervező eleme a fog. Az egyik főszereplő fogorvos, persze, pipogya, lúzer, szerencsétlen, míg a másiknak, a macsó, szőrös mellkasú, piperkőc bérgyilkosnak éppen a foga fájdul meg, és éppen ahhoz a fogorvoshoz esik be, akit egy homályos megbízás tárgyaként meg kell ölnie. A fősodorként végigvonuló orális fixációhoz még erőltetve ide lehet kapcsolni a bérgyilkos anyját, aki siketnémaként jelbeszéddel kénytelen kommunikálni a külvilággal, és a magát zenésznek kiadó fiával. Az a foggal kapcsolatos mellékszál a filmben kihasználatlan maradt, hogy az álgitáros-bérgyilkos egy ál-koncerten ál-Jimi Hendrixként foggal gitározik... Maga a fogorvosi szék funkciójából adódóan kényszeríti kiszolgáltatott testhelyzetbe a beleülő embertársunk. E kényszerű szituáció okozhat félreértéseket, cikis helyzeteket, ami egy vígjátékhoz elengedhetetlen. Ebből a szempontból a film alapötlete briliáns, a megvalósítása azonban kissé sutára sikerült. A filmet író és rendező Fonyó Gergely, a többi vígjátékkal, mint műfajjal kísérletező magyar filmessel egyetemben nem érzi e műfaj legfontosabb mozgatóelemét, a ritmust. A jelenetek általában túl hosszúak, a párbeszédek nem eléggé pergőek, a néhány szellemes beszólást, replikát a vágás pontatlansága hatástalanítja. A jóravaló, egyébként kitűnő színművészeink, Gesztesi Károly, Molnár Piroska teljesítményét erősen árnyalja a köréjük szerződtetett görög színészek harsánysága. A legújabb keletű magyar filmvígjátékokat, mint ezt is, valami furcsa, jómódot és gazdagságot szimuláló mentalitás hatja át. Ha valamiről, hát erről lehetne vígjátékot csinálni, amolyan igazi térdcsapkodósat, hahotázósat. Hiszen a király meztelen! De a cél jelen esetben nem ez, eredményként viszont egy realista tragikomédiát lát a kritikus szem, nem pedig vígjátékot. Persze, ettől függetlenül lesz százezer néző, vagy még több is, ám ez csupán a megfelelő marketing kérdése, mint minden egy feltörekvő piacgazdaságban. Ezzel azonban át is verjük magunkat, szokásosan. Épp úgy, mint amikor úgy gondoljuk, Faliraki Beach (szintén Rodosz) turistagettójában, tízezer tökrészeg nyugati proli között eltöltött allinclusive nyaralás ugyanaz, mint két hét, egy csendes bungalóban valahol Mauritiuson, a trópusokon. Nyaralás, nyaralás, de "mmeccsoda különbség"! Persze, adott esetben mindkettő kikapcsol. Főleg, ha nagyon akarjuk...