Tamara egy titokzatos, tűsarkú cipős, sötéthajú-szemű lány. Eleinte még nem ismerjük, csak Játékos Demeter - vigyázat, a névnek természetesen jelentősége lesz - tanyáját barangoljuk be, ahol Demeter és felesége, Bori éldegél színesebbnél színesebb háziállataik és nagy-nagy béke közepette. Demeter egyébként híres fotós és éppen alkotói válságban van. Egy napon az idillben felbukkan Krisztián, Demeter testvére, aki magával hoz egy meglepő teremtményt: Tamarát. Aki kalapáccsal veri be a szöget cipője sarkába, egyébként pedig valami titka lehet, mert módfelett csendes és fenn hordja az orrát. Ám szép. És Demeter szépen bele is szerelmesedik, ezzel Bori féltékenységét és Krisztián növekvő kétségbeesését kiváltva. Tamara tehát szétdúl egy rendet. Barátság, hűség, szerelem, kötődés, testvériség - elemi érzelmi szálak pendülnek a filmben. De nem úgy, ahogy megszoktuk.
Egy ilyen történetet - meg bármelyik másikat is - számos módon el lehet mesélni. A Tamara története nem Tamara története, nem egy szerelem, nem a testvériség története. Hanem egy játék, sokkal inkább egy pajkos mese, mint egy bármiféle tanulsággal szolgáló darab. Mégis, a velejéig okos szerkesztmény ez, amely saját szabályai szerint működik - mint ahogy meg is szokhattuk már Hajdú Szabolcstól a Macerás ügyek óta, hogy öntörvényű, a mai magyar filmkészítők között unikális tehetségű alkotó. Éppen ezért nem mondható el a Tamaráról, hogy üres lufi, ami ugyan színes és nagyot durran, de nem aztán semmi sem marad utána.
Az állatok szó szerint színesek, a legmeghökkentőbben vannak kifestve, és ami a film egyik legzseniálisabb ötlete: saját, mindegyiknek külön-külön megálmodott halandzsanyelven, nyelvünkre feliratozva beszélnek. Ők kommentálják ugyanis az eseményeket, közülük is kiemelkedvén egy ló-rezonőr, aki mély hangján ad irányt nekünk, nézőknek az események haladásával kapcsolatban, miközben be-betekintget a házba is.
Az apró megfigyelések, párhuzamok és a nagy, harsány ötletek koherens keveréke a Tamara. Játék, amelyhez néha van megoldókulcsunk, néha nincs. Groteszk és komoly, vidám és szomorú: mindezen jegyek a játékosság természetes elemei, de talán egy picivel több kellett volna ahhoz, hogy az utóbbi kettő: vidám és szomorú kontrasztját árnyaltabban érzékeltesse: egy hajszálnyival több mély emberi jelenlét, egy milliméterrel fájóbb, talán a dialógusokban élőbben kifejezett momentumok.
A térrel való manipuláció is a film hasonló erősségei közé tartozik. Olyan meglepő konstrukciókat kreálva, amelyek folytán akár olyan egyszerű dolgokról is elgondolkodhatunk, hogy vajon miféle berögzült szokások, eltunyult reflexek vezetnek minket arra, hogy évszázadok óta ugyanolyan szerkezetek közé helyezzük tárgyainkat, bútorainkat, amikor így is lehet. Mint ahogy így is lehet filmet csinálni. Hajdú Szabolcs mintha második elsőfilmjét csinálná, olyan elrugaszkodott, kötetlen stílusban alkot, ugyanakkor azért is az elsőfilmesség felemlegetése, mert mintha még mindig tartogatna valamit a tarsolyában, amit majd csak ezek után lő el.
