A szklerózis multiplexszel diagnosztizált színésznőnek akadtak nehéz pillanatai, volt, hogy a vörös szőnyegen fakadt sírva, de nem adta fel.
A Dancing With the Stars új évadának legmeghatóbb pillanatát valószínűleg már az első részben láthattuk. A táncos vetélkedőben elindult az a Selma Blair is, akinél 2018 augusztusában diagnosztizáltak szklerózis multiplexet, és aki pár hónappal később már csak bottal tudott közlekedni. Most mégis olyan produkciót nyújtott a táncparketten, amelyre nemcsak ő, de bármelyik „egészséges” versenytársa büszke lehetne. Az ováció és a könnyek nem is maradtak el.
Az idén 50 éves színésznő korábban sem titkolta el a betegségét, 2018 októberében az Instagramon tájékoztatta róla a rajongóit, Introducing, Selma Blair címmel pedig a családja körében forgatott videókból egy filmet is összeállított, amely mozikban is látható volt, majd a Discovery+ kínálatába is bekerült.
A kíméletlenül őszinte film rögtön a közösségi médiás bejelentés után veszi fel a fonalat, dokumentálva Blair kísérleti őssejtkezelését, majd követi őt akkor is, amikor próbál megbirkózni a koronavírus-járvány jelentette nehézségekkel és édesanyja elvesztésével.
Blair - a barátai és a családja így, a születési középső nevén szólítják – szókimondó, harsány és nyitott. A kamera előtt nem rejtőzködik: látjuk, ahogyan összetartja magát, és látjuk, ahogyan szétesik, gyakran néhány lélegzetvételnyi idő alatt.
Személyiségének mindkét oldalát megmutatta egy emlékezetes Oscar-partin 2019-ben, ahol egy egy mesés Ralph & Russo ruhában érkezett a vörös szőnyegre. A néhány hónappal korábbi diagnózisát követően ez volt a nagy nyilvános „coming out-partyja”. Lenyűgöző és inspiráló volt, ahogy a régi hollywoodi dívákat megidézve megjelent a kamerák előtt, hogy megmutassa a világnak, nem hagyja, hogy a betegsége eluralkodjon rajta.
De ugyanezen a vörös szőnyegen hirtelen elfogyott az ereje, túl sok volt neki a vakuk villogásából. Zokogni kezdett, segítségre volt szüksége.
A fotósok pedig, ahelyett, hogy kihasználták volna a pillanatot, letették a fényképezőgépeket, és hagyták, hogy összeszedje magát.
Egy mélyen emberi, átélhető pillanat volt ez, egy ritka példája annak, amikor a jóság és az együttérzés diadalmaskodik. És itt mutatkozott meg először, hogy az emberek mennyire szurkolnak Blairnek.
Emlékezetes az is, ahogy a film kezdődik. Blairt látjuk a Los Angeles-i házában, ahogy a felvételre készülődik. Öntudatos, vicces, természetes és felszabadult a kamerák előtt. Leül egy interjúra, és beszél az állapotáról, ölében a terápiás kutyájával. Ám amint a kutya arrébb megy, Blair beszéde megszakad, nehezen találja a szavakat, ami jelzi, mennyire törékeny az állapota. Bármilyen változás a környezetében megzavarhatja, és a frusztrációi és félelmei tapinthatóvá és átélhetővé válnak.
A filmben az édesanyjával való feszült kapcsolatáról is mesél. Blair beszél arról, hogy az anyja mennyire lekicsinyelte a karrierjét, és hogy emiatt mennyire nehezteltek egymásra. Blair ennek ellenére szerette az anyját, de ahogy mást sem a filmben, úgy ezt a kapcsolatot sem akarja utólag megszépíteni.
A színésznő a bemutató idején úgy nyilatkozott a The New York Timesnak, hogy a dokumentumfilmet is arra használja, hogy megértse önmagát, hogy kiderítse, identitásának mekkora részét formálta át a betegsége, és hogy mi marad vagy változik a kezelés után.
"Ha ez a húszas éveimben történt volna mindez, amikor megpróbálok karriert csinálni, és félretenni egy kis pénzt, nagyon megalázó lett volna" - mondta. "Most már elég idős vagyok.
Egy teljesen más személyiséget ismerek meg, és nem szégyellem magam."
Blairt a filmből egy erős és sebezhető, őszinte és a nyitott emberként ismerhetjük meg, és a Dancing With the Stars-ban látott helytállása is ezt a képet erősíti meg.
Via: The New York Times / Detroitnews
