Dühöngő bika (1980)

Jake La Motta a negyvenes évek második felének profi ökölvívó világbajnoka volt. Szívós, brutális és bivalyerős bokszoló, aki a szorítón belül remekül állta és adta az ütéseket, ellenben azon kívül minden kicsúszott a kezei közül. Az ő emlékiratai alapján készült Dühöngő bika Martin Scorsese legjobb munkái közé tartozik, De Niro pedig – aki állítólag maga beszélte rá Scorsesét és Paul Schrader forgatókönyvírót, hogy La Motta történetéből készítsenek filmet – a vehemens bokszoló megformálásáért megkapta második Oscar-díját. De Niro a tőle megszokott alapossággal készült szerepére: több kilót felszedett, az igazi La Mottával edzett, valódi bokszmeccseket vívott, Scorsese pedig minél realisztikusabb ábrázolásmódra törekedett. Nem véletlen az olasz neorealista stílusjegyek előfordulása és a számtalan, improvizált jelenet, például melyben La Motta arra kéri fivérét, Joey-t (Joe Pesci), hogy sózzon be neki egyet, De Niro és Pesci valóban megütötték egymást. Ebben a filmben De Niro igazi dúvad, nemcsak az ütései, de a tekintete is félelmet keltő.

Rocky (1976)
A kevésbé sikerült folytatások – beleértve a hamarosan nálunk is bemutatásra kerülő Creed - Apollo fiát - fényében talán nehéz ma meglátni mindazt, ami oly népszerűvé tette a Rocky-t, pedig teljesen más filmről van szó, mint a később róla lehúzott bőrök. Az első Rocky film egyszerű és puritán, egy igazi underdog történet egy senkiről, akivel csak azért áll ki a nagy bajnok, mert már mindenit megvert, és más nem mer vele ringbe szállni. Rocky Balboa, akinek csak a „művészneve”, az Itáliai Csődör hangzatos, ráadásul nem is nyer: bár sikerül kiütnie a bajnokot, Apollo Creedet (Carl Weathers), az feláll és végül pontozással nyer, de hősünk, bár elképesztő verést kap, végigharcolja az összes menetet és erkölcsi győzelmet arat, majd hazamegy csúnyácska feleségéhez. Talán ezért a szerénységért kapott a film három Oscar-díjat is – és innen indult be igazán Sylvester Stallone karrierje, hogy aztán a 80-as évek egyik legnagyobb akcióhősévé és legrosszabb színészévé váljon.

A harcos (2010)
Amikor azt hittük már, hogy rég magunk mögött hagytuk az ódivatú bokszfilmeket, ahol a szegény, de elszánt srác végül egy irtózatos verés árán a csúcsra jut, jött a Hollywoodból kitagadott David O. Russell, és készített egy igazán karcos, hihető és izgalmas filmet egy testvérpárról, akik nem születtek bajnoknak, de a vérükben van a harc. Dicky tehetésges bokszoló, de nem bír magával és a szájával, végül drogosként csak egykori sikereiből él, míg öccséről, a szerényebb Mickey-ről kevesen hiszik, hogy viheti valamire, de ő mindenkire ráfácol – amihez elsőként testvérével és családjával kell megküzdenie. „Irish” Mickey Ward valós története megmutatja a sport munkásosztálybeli gyökereit és kevésbé szép oldalát is, Mark Wahlberg pedig, aki a bokszleckéket Freddie Roach-tól, Manny Pacquiao edzőjétől vette, élete egyik legjobb alakítását nyújtja – igaz, így sem érhet fel a zseniális, a szerep kedvéért újra átváltozó Christian Bale-hez.

Ali (2001)
1964-ben egy új, fiatal bokszoló robbant be a profi boksz világába: Cassius Clay, aki bulldózerként gázolta le ellenfeleit. Magánélete nem kevéssé volt figyelemre méltó: kapcsolatba került a Nation of Islam nevű szervezettel, barátja volt az ellentmondásos polgárjogi harcos, Malcolm X, rabszolga őseitől örökölt nevét megváltoztatta: Muhammad Ali lett. Pályája csúcspontján kellett szembenéznie a legnagyobb próbatétellel: a vietnami háború idején megtagadta a katonai szolgálatot – amiért nem bokszolhatott sehol az országban. Kemény harc kezdődött a visszatérésért, és erről a korszakáról szól Michael Mann filmje, amelynek középpontjában a híres „Rumble in the Jungle”, vagyis a George Foremannel vívott legendás harc áll. A film legfurcsább vonása maga a főszereplő: ki gondolta volna, hogy a cingár, elálló fülü,  idétlen Will Smith tényleg képes lenne átalakulni minden idők legnagyobb bokszolójává? Két évébe telt, hogy fizikailag és mentálisan eljusson a megfelelő pontig, de összehozta.

Millió dolláros bébi (2004)
Frankie Dunn pályája során számos fantasztikus bunyóst edzett és menedzselt, ám jó ideje senkit sem engedett közel magához. Aztán egy nap Maggie Fitzgerald besétál az edzőterembe. Maggie-nek sosem jutott sok semmiből, de van benne valami, ami csak keveseknek adatik meg: tudja, mit akar, és bármit hajlandó megtenni érte, és mindennél jobban vágyik arra, hogy valaki higgyen benne. A férfi szerint a lány túl öreg már a bokszhoz, ő pedig nem edz nőket, de Maggie nem hajlandó vagy nem képes feladni élete álmát, így nap mint nap széthajtja magát az edzőteremben, és Frankie végül megadja magát Maggie elszántságának, és vonakodva bár, de elvállalja a tanítását. Csak azt nem tudják, hogy hamarosan egy olyan harccal kell szembesülniük, amelyhez több lélekre és bátorságra lesz szükség, mint eddig bármihez. Aki nem sírt a Millió dolláros bébin, az nem is ember, de szokványostól sokban különböző bokszfilmnek is izgalmas, a rendezést is jegyző Clint Eastwood és Hilary Swank párosa pedig csodálatos.