- Honnan jött a film ötlete?

- Eredetileg Yolanda Zauberman vetette fel, miután olvasott egy cikket a Courrier Internationalban egy olasz anyáról, aki ki akarta rúgni hazulról 31 éves fiát. A nő kicseréltette a zárakat és bírósághoz fordult, de elvesztette a pert, így vissza kellett engednie a fiát a házba. Sokkal gyakoribb eset, hogy a gyerekek akarnak elszakadni a szülőktől, most az egyszer pont az ellenkezője fordult elő. Ekkor támadt az ötlet, mi lenne, ha intelligens és türelmes szülők akarnák kitenni a gyereket, s nem kegyetlen, erőszakos apáról vagy anyáról van szó, akik meg akarnak szabadulni csemetéjüktől.

- Tanguy története egy társadalmi jelenséget reprezentál. A francia törvények kötelezik a szülőket, hogy eltartsák a gyermekeiket, s évente legalább kilencszáz esetben fordul valamelyik fél bírósághoz.

- Az én szándékom nem az volt, hogy bemutassak egy generációt, amelynek tagjai felnőttként is otthon maradnak. Persze van ilyen, és a való életben néha tréfás szituációkat eredményez. De az, ami Tanguy-val történik, nagyon személyes jellegű, az az ő sztorija. A valóság gyakran jóval bonyolultabb és szomorúbb. Ha Tanguy szülei nem tudják rávenni őt, hogy hagyja el a családi fészket, az nem azért történik, mert rosszul nevelték, hanem mert fiuk egy idegen. Tanguy képzelt figura még akkor is, ha néhány ember saját gyermekére ismer benne.

- Hogy teremtette meg Tanguy figuráját?

- Az inspirációt egy létező személy adta, aki miatt nagyon sajnálom, hogy nem jártam egyetemre. Az illető sosem unalmas vagy nagyképű, de bonyolult dolgokról is olyan intelligensen tud beszélni, hogy érdekessé teszi azokat. Kölcsönöztünk néhány elemet a személyiségéből, bár ő már évekkel ezelőtt elköltözött a szüleitől...

- Hogy tudott együtt dolgozni társ-forgatókönyvírójával, Laurent Chouchannal?

- Hat hónapig tartott, amíg jól megismertük egymást. Én is megmutattam magam, ő pedig bátran belelépett az én világomba. Sokat tett önmagából a forgatókönyvbe, időt szánt arra, hogy megismerjen, és egymáshoz illessze a világképünket. Gratuláltam neki, mert nagyszerű munkát végzett, hiszen nem csak az én mozimat írtam, ő nem a sajátját, hanem szinte egyesítettük az elképzeléseinket.

- Hogy választotta ki Eric Bergert a címszerepre?

- Isabelle Nanty hívott meg az egyik színházi előadására. Aztán elkezdődtek a meghallgatások, ő volt az első jelölt és rögtön tökéletesnek bizonyult. Ez pont olyan, mint amikor az ember lakást keres, és elsőre megtalálja azt, amilyet elképzelt. De mivel nem néz meg többet, nem lehet biztos benne. hogy az az igazi. Eric tehát tökéletes volt, de még nem tudtam, hogy mennyire. Aztán a forgatás során kiderült, hogy tényleg jól választottunk. Eric rendelkezik valami öntudatlan ártatlansággal, amely felveti a kérdést, vajon Tanguy őszinte fickó vagy csak képmutató.

- Sabine Azema a filmben is bebizonyítja komikai tehetségét.

- Így van. Az A boldogság a réten van című filmemben is olyan karaktert formált meg, amely nagyon különbözött korábbi alakításaitól. Nem aggódott a megjelenése miatt, és sikeresen vett minden akadályt. Tudom, hogy milyen tehetséges színésznő, ezért is ajánlottam fel neki Edith szerepét. Rögtön elfogadta! Az ő alakítása roppant hatásos, mivel nagyon finom érzelmeket kell kifejeznie, de nem nyilvánulhat meg harsányan. Nem is tette, mégis minden látszott rajta, amit érzékeltetni akart. A vágás során számos olyan pillanatot fedeztem fel - egy grimaszt, egy félmosolyt - amit a felvétel során nem is vettem észre, de nagyon illett a jelenetbe.

- André Dussolier eddig nem sok vígjátékban szerepelt...

- Két nagy élményem volt vele kapcsolatban: Eric Rohmer Le Beau Mariage és Alan Resnais On connait la chanson című filmjében láttam, s minden tekintetben nagyszerű alakítást nyújtott. Amikor találkoztunk, Walther Matthau vagy Alan Alda ironikus távolságtartásáról beszélgettünk, s a szeméből rögtön láttam, érti, mire akarok kilyukadni. Aztán azt mondta, hogy mindig is szeretett volna ilyesfajta szerepet játszani, csak valahogy sosem kapott rá lehetőséget.

- Helene Duc nagyszerű színpadi színésznő. Miért ő kapta a nagymama szerepét?

- Helene kiszámíthatatlan és elegáns nő, a francia szellem tökéletes megtestesítője. Ezzel egyidejűleg eredeti és határozott egyéniség, aki meg tud jelenni, és a szeme is gyönyörű? Tökéletes a nagymama szerepében, mivel az mindig vagyonos, egészséges hölgy volt.

- Hogy dolgozott együtt a színészekkel?

- Részletesen elemeztem nekik a figurákat. A felvételek megkezdése előtt hosszan elbeszélgettem a színészekkel, a forgatás helyszínén már csak finomhangolásra került sor. André Dussolier és Sabina Azéma széles skálán tud játszani, de ha csak egy hullámhosszon akarod őket hallani, akkor meg kell írni nekik a szerepet. A nagy színészek valóra tudják váltani a rendező elképzelését. Ebben a filmben a szokásosnál nagyobb szabadságot biztosítottam a művészeknek, de többet is vártam el tőlük.

- Ön kedveli a sokarcú karaktereket.

- Szeretem a nyers alakokat, akiknek aranyszívük van, azokat, akik ki tudják fejezni finom érzelmeiket. De ez nem jelenti azt, hogy rendelkeznek is ezekkel. Nem vagyok cinikus, de azt sejtem, hogy ezek az emberek nem szeretik önmagukat. Én a hagyományos francia szellemben nőttem fel, kritikus vagyok és néha csípős. A humor jó módszer arra, hogy közvetítsük, mi a baj velünk és másokkal. Az ilyesfajta viselkedés nem pazarolja a bókokat, viszont kifejezi a vonzalmat.

- A vígjáték a legjobb módja annak, hogy kifejezze az álláspontját?

- Szeretek komoly dolgokról beszélni anélkül, hogy túlságosan komoly lennék. Erről szól a komédia. Nem mondom ki a véleményemet egyenesen. Apró részletekkel ábrázolom, mondok valamit, ami mást is jelent, ez a legjobb módja az önkifejezésnek. Igen, nagyon komolyan veszem a családi ügyeket, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy egy nő anya lesz, mindig aggódni fog. Attól tart, hogy valamit nem jól csinál, vagy hibákat követ el. És Taguy-val kapcsolatban Edith-nek van oka az aggodalomra. "Hol ronthattam el, hogy még mindig itthon van?" - gondolja magában. És amíg az anya az érzelmeket reprezentálja, az apa a rendet képviseli, ám ebben az esetben a fia szeme láttára fog bedilizni. Kedvelem ennek a történetnek a szentségtörő aspektusait. Világszerte arra tanítják az embereket: ne bántsd a gyerekeket! Hangosan kimondani azt, amit mindenki csak magában gondol, pont ez a célja a komédiának. Kedvelem a veszélyt, és a humor veszélyes. A Tanguy-ban például kimondják: "Ki nem állhatom a saját húsomat és véremet!" - és ezt elfogadhatóvá kellett tennem. A humor lehetővé teszi egy bonyolult dolog erőszakos szempontból való kifejezését. Ha valami érzelmes témáról beszélsz, és az emberek nevetnek, akkor már győztél.

- Miért forgatott olyan kevés filmet?

- Filmet csinálni mindig kockázatot jelent. Szinte véletlenül kerültem a filmes szakmába, s összesen három mozit forgattam, amik technikailag nem mindig voltak tökéletesek. Sok mindent kell még megtanulnom, hogy jobb rendező legyek. Mindig arra gondolok, hogy Woody Allen első filmjei technikai szempontból rémesek voltak, mégis nagy rendező lett belőle. Ám a technika mégsem annyira fontos, hiszen több rendező is jó mesterember, még sincs mondanivalója. Szerintem egyvalami a fontos, ami kezdettől fogva vagy megvan az emberben, vagy nincs, ez pedig a nézőpont. Ha ez kialakult benne, és forgatni kezd, először persze fél, aztán minél többet dolgozik, annál jobban múlik a félelme. Mondhatjuk, hogy a csokoládékon, amit gyártok, szebb a csomagolás, de az ízük nem változott...

A Tanguy-t 2002-ben két César-díjra nevezték: André Dussoliert a legjobb férfiszínész, Eric Bergert pedig a legígéretesebb fiatal színész kategóriában jelölték.