Nem könnyű politikailag sűrű témában filmet készíteni. Nem könnyű, mert az a középső mezsgye véres aktuálpolitizálás és kis tingli-tangli retroparti között nagyon keskeny. Mert nem történelemórát szeretnénk látni, hanem valódi emberi sorsokat. Ahogy A mások életében meg is kapjuk.
A film 1983-1993 között játszódik, az NDK szocializmusának végnapjait látjuk. Gondolnánk. de annyira mégsem végnapok ezek, hiszen a Stasi, a keletnémet titkosszolgálat él és virul, megfigyel, lehallgat, etilt, likvidál és miegyéb. Gerd Wiesler százados, fedőnevén HGW XX/7 (Ulrich Mühe) például intenzíven kihallgat, közben tanít a Stasi-egyetemen. Majd rááll az ország ünnepelt költőjére, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, Christa-Maria Sieland (Martina Gedeck). A kezdetben fedhetetlen, elvhű költő egy személyes tragédia hatására az ellenállás fontos embere lesz.
Ha itt meg kellene állni, az alkotás nem különbözne sok más hasonló témájútól. Az ember besúgja a szomszédját, a kedvesét, alatt- és felettesét - az ember már nem ember. S ez tény. De esetünkben azonban Wiesler századosban is nagyot fordul a kocka. Választania kell. A vége egy diktatúrában nem lehet kérdés. Aki szembeszáll, az így vagy úgy fölmorzsolódhat.
Florian Henckel von Donnersmarck rendező és forgatókönyvíró első nagyjátékfilmje nem is lehetett volna jobb, főleg ha belegondolunk, hogy 17 éves volt a berlini fal leomlásának évében. Hiába van a film néhány jelenettel túlírva, bár betudhatjuk ezt kutyaközönséges német gondolkodásnak, szépen összeáll bennünk minden. Hiába papírízű némely szöveg, és nagy az antiszocialista konzervíz, hisz most már cselekedni kell, meg hogy a kommunizmus öl meg butít, hiába ad kevésbé a szemnek a film, s nem merenghetünk el festményszerű jeleneteken, a mű nem erről szó. Meglehetősen gondolati alkotás - végiggondoltatva minket a típikus kelet-európai értelmiségi sorson. Hiába nézik nyugaton, nem fogják érezni, miért kell az írógépet a küszöb alá rejteni.
