Ha én lennék a filmes oktatás tótumfaktuma, orákuluma és reformátora, akkor csak az kaphatna filmrendezői diplomát, aki vizsgamunkaként leszállít egy épkézláb, működőképes, kevés szereplős és kicsi költségvetésű, amolyan "minimalista" thrillert. A megtanulható filmes alkotói tudás ugyanis azonnal kitűnik ebben az alaposan körüljárt műfajban. Ebben a tekintetben Johan Sturm és Johan Lundborg A folyosó című munkája dicsérettel megfelelt.
Írta, vágta, rendezte
A két Johan mindent bevállalt e filmmel, hisz' minden fő alkotói státuszban ők jegyzik ezt az igen klausztrofóbiás, nyomasztó kis filmet. Azt ugyan nem tudom, hogy jártak-e valóban valamilyen filmfőiskolára, mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy a Schrom Johan a Peter Stormare nevű kiváló svéd színész unokaöccse. Így talán nem meglepő az sem, hogy a többek között olyan ismert produkciók, mint A nagy Lebowski vagy a Fargo jellegzetes karaktere feltűnik ebben az alig 75 perces semmi kis svéd thrillerben. Annak idején persze, még divat volt, hogy neves színészek szívügyüknek tekintsék rendezőjelöltek vizsgafilmjében való szereplést, nemcsak nálunk, hanem általában az európai filmben mindenütt. Mégis azt gondolom, hogy a két Johan inkább a film műszaki jellegű holdudvarából érkezett, és tanulmányaik e filmben tetten érhető releváns részét a thriller-filmirodalom sokszori átrágásával szerezték. A kevés helyszínen, végig zárt terekben, kevés szereplővel játszódó film technikailag hibátlan. A sztori csontszárazra van húzva, egyetlen felesleges mondat, egyetlen felesleges jelenet sem maradt benne, és ami a fő, hiányérzetünk sincs. Ami technikailag, iskolapadban megtanulható a filmről, az ebből az alig több mint egy órából is látható, még akkor is, ha ezt a tudást történetesen videotékákból, illetve nagy filmprodukciók forgatásán sertepertélve tanulták meg.
Amit nem lehet megtanulni…
[img id=286408 instance=1 align=left img]Még valami határozott személyességet is felfedezni vélek A folyosó című filmben, hiszen a főszereplő Frankkal (Emil Johnsen) is viszonylag könnyen tudunk azonosulni, hiszen sokunknak vannak/voltak/lesznek magányos pillanatai, amikor még az IKEA-bútor természetes száradásának halk reccsenései is idegesítően hatnak, amikor vizsgaidőszakban a konkrét idegbaj jelei ülnek ki homlokunkra, amikor meg tudnál ölni bárkit, aki oktalan viselkedésével megzavarja a nagy nehezen előidézett koncentrációt. Frank története, természetesen elsősorban pszichológiai vonatkozásában, sokunk számára ismert történet – hogy ez a filmben milyen konkrét eseményekben képeződik le, az tulajdonképpen részletkérdés. Ettől a személyességtől válhat hitelessé a történet, azonban ez a thriller faramuci egy műfaj, hiszen attól, hogy hiteles egy történet, még nem biztos, hogy jó. Eredetinek is kell lennie, hogy valamivel kitűnjön az évente keletkező több száz hasonló műfajú film közül, de ezt az eredetiséget nem lehet sehol sem megtanulni. Az embernek vagy kigyullad az a bizonyos villanykörte az agyában, esetleg szerencsés szerencsétlenségéből fakadóan saját maga él át olyan élethelyzetet, amit viszont íróasztal mellett, bármilyen stimuláns használatával sem lehet kitalálni. Ha nincs meg az isteni szikra, akkor viszont hiába minden technikai perfekcionizmus, a filmünk megy a levesbe, illetve jobb esetben a videotékák alsó polcára (ha vannak még ilyenek).
Jó tanuló felel
A két Johan tökéletes stréberként tehát mindent tud. Kisujjukban van az összes Hitchcock, betéve tudják a durvább Polanski-filmeket, Kubrick Ragyogásából még azt is megmondják, milyen sorrendben helyezkedtek el a fazekak Jack Torrance háta mögött a konyhában. A folyosó című film néhány momentumában konkrétan utalnak például Polanski Iszonyat illetve A lakó című retteneteinek néhány jellegzetes jelenetére, s ahogy kissé csúfondárosan kifordítják például a Ragyogás bicikliző kisfiújának motívumát, az kifejezett tehetségre vall. Mégis csupán egy (illetve két) ügyes diák jeles feleletét látjuk filmtörténet tárgyból, mert azt a bizonyos egyéni pluszt nem sikerült sehogyan sem beletenni bemutatkozó filmjükbe. Nincs benne az, ami a fent idézett klasszikus példákban benne van, amitől emlékezetessé, egyedivé, semmivel össze nem téveszthetővé válik egy alkotás. Ezért van, hogy A folyosó bár kvázi tökéletes, üt is, fordul is és csattan is, mégsem fogunk rá emlékezni néhány év múlva. Portfóliónak, ajánlólevélnek, belépőnek viszont épp' elég a filmiparba…
Kinek ajánljuk?
- Filmszakos diákoknak.
- Akiknek elég a virtuóz technika.
- Thriller-rajongóknak.
Kinek nem?
- Karácsonyi bambulásra (vagy miért ne?).
- Randira indulóknak.
- Mélyebb szellemi kalandra vágyóknak.
7/10
