A thriller azon kevés műfajok egyike, melynek relatíve kötött szabályai meghatározzák a film menetét és dinamikáját. Ha mindez nem stimmel, az egész film borul. Az utóbbira jó példa A szomszéd fiú. No, meg arra, hogy Jennifer Lopez még mindig gyönyörű.
Rob Cohen rendező (Alex Cross, xXx, Halálos iramban) ezúttal megpróbálkozott a lassan lehetetlennek tűnő küldetéssel: újabb jó woman-in-peril szituációra épülő thrillert készíteni a megannyi meglévő alkotás mellé. Ezt a filmet látva azonban, inkább ismerte volna el, hogy nincs annyira erős filmötlet a kezében, mely méltóan illeszkedhetne a minőségi thrillerek sorába. A szomszéd fiúban az elviekben mániákus férfi tettei, érzései és dühkitörései nincsenek se megalapozva, se szépen felépítve, ami teljesen váratlan és indokolatlanul túlzó jelenetek sorát – és értetlenséget eredményez.
A történet szerint a megcsalt, de házasságát nem könnyen elengedő egy gyermekes anyuka, Claire (Jennifer Lopez) irodalomtanár egy gimnáziumban. Egy nap a szomszédnál felbukkan a segítőkész unokaöcs. Noah (Ryan Guzman) jóképű, jó testű, és véletlenül éppen bolondul Homéroszért, ráadásul szívesen barátkozik a nő visszahúzódó és bénácska fiával, Kevinnel (Ian Nelson). A kezdeti udvariaskodásokat követő ablakon átleselkedés után egy éjszaka Claire elgyengül a bókhalmaztól, és enged a fiú csábításának. Sajnos a jelenet kezdetén nekem az Ének az esőben ominózus hang-kép elcsúszása jutott eszembe, a nem-nem-nem, igen-igen-igen párbeszéddel. Mondanom se kell, hogy a később helyreállt hangulatból jócskán levett ez az emlék.
Míg más filmeknél kialakulna a viszony, de legalább is eltelne egy-két nap, mielőtt kiderülne, hogy valami nagyon nem stimmel Noahval, itt azonban Claire már másnap reggel viszakozik. Hogy a fiú mi alapján is szerelemes olyan nagyon, azt nem tudjuk, de még csak el sem hisszük neki, hogy az. Ahogy azt sem, hogy egy kifinomult őrült – tekintve, hogy Guzman egy-egy most-veszélyesen-nézek pillantását leszámítva nem képes hozni a karakterét. (Ellen példakánt gondoljunk csak a Rettegés 25 éves Mark Whalbergjére!) És még csak nem is nagyon lehet hibáztatni érte, hiszen nagyon hullámzó erősségű megnyilvánulásokat vár el tőle a film. Az első komoly dühkitörést követően egy szinte ártatlan kis tréfát kapunk, amit újabb brutális tett követ, és így tovább. Az a legnagyobb baj, hogy nincs tisztázva, miért is olyan a fiú, amilyen. Önmagában ez persze nem probléma, hiszen jogos lenne elütni annyival az egészet, hogy Noah őrült. De a film ennél többre törekszik legalább háromféle önismereti zavar és múltbeli fájdalom összemosásával. Ez viszont már túl sok, sőt, nevetségesbe hajlik át.
A szomszéd fiú kétsé kívül egyetlen erénye Jennifer Lopez, még akkor is, ha nem színészi karrierjének csúcsát hozza. Mert azt bizony a hasonló témára épülő, csak sokkal jobb thrillerben, a Most már elég!-ben láthattuk korábban. Itt egy átlagon felülien csinos anyukát alakít, aki egyetlen megingása révén mindenét elveszítheti, ha a fiú kiteregeti a történteket. Claire határozott és belevaló, de sehol sincs az imént említett Slimhez képest, aki tényleg méltó ellenfele volt férjének. A különbség pedig leginkább a végső összecsapásban ütközik ki, ahol fiával és férjével együtt száll szembe Noah-val.
A teljesen inkoherens felépítés miatt igazságtalannak érezzük ezt a zárójelenetet is. Egyszerűn zavaró az erőszak alacsony fokáról való azonnali magasra szökellés, mely teljesen visszás érzelmeket szül a jóindulattal izgalmasnak is mondható végjátékot látva. Mindez pedig még mindig nem az utolsó hibája a filmnek!
Sajnos Cohen nem bírja ki, hogy ne tűzdelje tele klisékkel és számunkra nevetségesen amerikai dolgokkal a művet. Persze, hogy találunk már az elejétől gyanakvó barátnőt, hogy Kevinre izgalmi állapotban súlyos rohamok jönnek, melyen csak injekció segíthet, és hogy egy vakrandi demonstrálja Noah irodalom-szeretetét a nő számára – hogy csak néhányat említsünk. Lehet, hogy mindez külön-külön nem lenne sok, egyben azonban csak még élvezhetetlenebbé teszik az amúgy sem túl jó filmet.
