Menetrend szerint érkezik a rendes évi díjesőre aspiráló Coen-mozi és aki azt remélte, ez az egy végre kisiklik, annak legalább még egy évig várnia kell.
Már csak egy westernre vártunk
Ha minden igaz, a western műfajával eddig még nem kacérkodtak a Coen-fivérek, hiszen munkáikat inkább a jelenkori kisemberek sarkaiból kifordult világának ábrázolása hatja át, morbid humorral és képtelen halálhelyzetekkel díszítve. Ebből szinte semmi nem jelenik meg A félszeműben, ami egy klasszikusnak nevezhető hőseposz egy lecsúszott, de még tökös férfiről (egy késő huszadik századi nagyvárosban játszódó filmben tutira Bruce Willis alakítaná), akinek lába elé komoly felelősséggel járó feladatot gurít az élet.
[img id=281187 instance=1 align=left img]Az élet per
pillanat egy 14 éves kislány képében érkezik, aki apja gyilkosát akarja
felkutattatni és törvény elé állíttatni a békebíró segítségével. Mind
általában, a leánynak nagyobb erőfeszítéseibe kerül, hogy egyáltalán komolyan
vegye bárki is, no de mi lenne a filmmel, ha nem ugraná meg ezeket az
akadályokat? Közben hozzájuk csapódik még egy texasi ranger is (akinek ha
lehet, még nagyobb gond komolyan vetetnie magát) és hárman veszik üldözőbe a
koszos gyilkost.
Nem lesz Oscar-eső
Mivel fentebb azt írtam, hiányoznak a filmből a tartalmat
illető tipikus Coen-jegyek, muszáj vagyok valamivel igazolni, miért nem lóg ki
mégsem annyira a zsenipáros munkáinak sorából. Talán elsőként az a
kérlelhetetlen precizitás és profizmus jegyezhető fel, ami süt minden egyes
beállításról, kameramozgásról és ezekből adódóan végső soron a sajátos hangulatteremtésről.
Ez persze, ha ennyiben hagyjuk, azt is jelenthetné, hogy senki más a világon
nem rendez zseniálisan, csak Ethan és Joel, márpedig ez nagyobb baromság lenne,
mint a Toy Story 3-ra fogadni a
Legjobb film Oscar-díja kategóriában. De vannak dolgok, kivált a művészetben,
amit nem igen lehet és nem is kell szavakkal megmagyarázni, mégis látjuk, érezzük
az erejét, márpedig amikor egy Coen-film magába szippant, az pont ez az eset.
Ha már Oscar: nem fog a Nem
vénnek való vidékhez hasonló díjeső hullani rá, egyrészt mert a mezőny
nagyon erős és vannak nála jobb filmek (általában és a kategóriák nagy részében
is), meg aztán nem is szokása az Akadémiának az ilyen ismétlés. Jeff Bridges a
címszerepben ettől függetlenül lehengerlő és ha ezek a sorok nem is pótolják a
vonatkozó díj esetleges (prognosztizálható) elmaradását, azért a közönség
minden bizonnyal nagyra értékeli majd, amit ebben a két órában nyújtanak
számára.
An American Hero
Az jár a fejemben, hogy ezek a figurák, de főképp a főhős mennyire tipikusan amerikai hősök és hogy ezt amúgy mennyire utáljuk manapság. Ha egy karakter ilyen „emberfeletti” bátorságról tesz tanúbizonyságot és ilyen magától értetődően rázza ki magából a problémamegoldást, szeme nem rebben, amikor megmenti valaki életét vagy épp pontot tesz annak a végére – ez uncsi. Ez esetleg még néhány évig ebben a formában működhet, amikor egy első látásra tényleg már leírt senkiházi gyűri maga alá a világot. Persze ebben meg nem lesz már semmi meglepetés, tudjuk az első pillanattól, bármennyire is el van ázva, ha kijózanodik, csodákra lesz képes. És hogy Coen-kéz alatt mégis elevenné, frissé és székhez szögezővé válik, ebből megint csak egy dagályos és sehová nem vezető hozsannát tudnék kihozni, inkább bele sem fogok. Tényleg csak annyit, hogy egy százszor kiszipolyozott műfajból és figurából varázsoltak felemelő, komoly, élvezetes drámát, mély meghajlás és elismerés érte.
Kinek ajánljuk?
- Coen-rajongóknak.
- Akik minden díjesélyest megnéznek.
- Az igényesebb nézőknek.
Kinek nem?
- Egy Coen-drámánál könnyedebb szórakozásra vágyóknak.
- Akiknek csak az a western, ami alatt Morricone szól.
- Akik egy újabb Égető
bizonyítékot szeretnének látni.
8/10
