Hozzá képest Ozon konzervatív kereszténydemokrata, Almodóvar pedig egyenesen Opus Dei-szerzetes. Bár Fassbindert az európai filmművészet egyik szent teheneként tartjuk számon, abszolút hiánycikk a magyar piacon. Ezen változtat most a Cirko egy harminc éves film bemutatásával.
Az őszinteségnek is van határa
Klasszikusokhoz, még ha jó tágan is értelmezve ezt, az ember már csak kötelező szerénységből is tisztelettudóan, már-már gumikesztyűt húzva kezd el nyúlkálni, félve, nem attól, hogy kárt tesz benne (nem tud), hanem mert amire neves szaktekintélyek, sok díjas alkotóbrigádok és egyetemi professzorok hivatkoztak az elmúlt harminc évben, ahhoz mi újat tudna még bárki hozzáfűzni? Tudjuk, mert megmondták, leírták, fehér hóba sárga csíkokkal belerajzolták, hogy Fassbinder hatása az európai filmművészetre elvitathatatlan. Más kérdés, hogy néhányan vígan ellenénk e hatás nélkül is. Nevét többek között olyan sokat dicsőített filmek őrzik, mint A vendégmunkás, az Arany Medve-győztes Veronika Voss vágyakozása és persze a 15 és fél órás sorozat, az Alexander Platz, amelyek mellett azért elfogultságról tanúskodna zseniálisnak nevezni az Amikor 13...-t. Mert nem ez a művész legjobb alkotása - viszont kétség kívül a legőszintébb. Csak hát hogy én is egy klasszikussal dobálózzak: "Minden gondolatot nem kell kimondanod, az őszinteségnek is van határa."
A hiábavalóság keservei
Szűz szemmel nézve az Amikor 13...-ban látni egy nem túl esztétikus férfit női ruhában flangálni a hetvenes évek NSZK-jában, amint hol a fickója becézi úgy, hogy "undorító vagy, mint egy leprás... hájas, fölösleges húsdarab... nincs akaratod... tárgy vagy, vacak tárgy...", hol a vágóhídon a fellógatott állatok kivéreztetése alatt üvöltözik egy kasztrált Hitler hangján. Ugyanakkor, ha az újonnan érkezők felütik akár csak a wikipédiát, rögtön kisül, hogy Fassbindernek mégsem pusztán a nettó kreténséget az esztétikáról szóló diskurzusba való beemelését illetően vannak elévülhetetlen érdemei, de valójában az emberi lélek kívülről nem látható, ám igenis létező, némi kapargatás után a gennyel együtt fel is bukkanó borzalmát tárja a néző elé. Hja, ha csak úgy nem.
A film szerkezete szaggatott, darabos, egy idő után már úgy tűnik, épp úgy szilánkjaira hullik, mint a főhős élete. Sorra veszünk helyszíneket és karaktereket, de nem afféle krimi módjára kerülünk egyre közelebb valamilyen megoldáshoz, hanem egyszerűen újabb és újabb mini(mál) performanszoknak leszünk tanúi. Erwin (aki Elvira) jelleme e közben nem fejlődik, sőt, nevetségessége, hiábavalósága csak egyre nyilvánvalóbbá válik. S bár végül eljutunk az egykori szeretőhöz, aki miatt anno Elvira (aki Erwin) átoperáltatta magát, és akire tulajdonképp az egész filmben utalás történik, nyilván ezzel sem leszünk sokkal beljebb; a főhős nem kell már senkinek, se férfinak, se nőnek.
Nem melegfilm
Fassbinder filmjeit nézve az ember feszeng, kellemetlenül érzi magát, hiszen figurái lelkileg megnyomorított, megalázott, kifacsart alakok. Az élmények javarészt nyilván sajátok. A homoszexuális Fassbinder a kezdetekben még "csak" avantgárddal polgárpukkaszt, de aztán - noha házasságban él egy színésznővel - szexuális orientációjának nyílt felvállalása után már elsősorban e témán keresztül ábrázol félresiklott sorsokat, ahogy mondani szoktuk, a társadalom peremére szorult figurákat. Ez különben a művészetben azóta sem nagyon változott, sőt. Viszont amíg 1978-ban pusztán a meleg-téma kiverte a biztosítékot, addig ma már a ministránsfiúkat sem lehet elijeszteni vele. Ugyanakkor az Amikor 13... ennél jóval távolabbi pontot célzott meg a sokk-skálán, a már említett lelkileg megnyomorított figuráival stb., és ezt a pontot el is érte. Ennél fogva viszont hiába edzenek minket kitartóan azóta is szellemi örökösei, Haneke és a többi fesztiválkedvenc mókamiki a kortárs kánonból, ez a film még ma is igen-igen nehezen emészthető, helyenként kifejezetten gyomorforgató, azt ne mondjam, ízléstelen darab. Ám mivel ízlésről nem vitatkozunk, a kör bezárult, az Amikor 13...-t pedig továbbra is klasszikusként tartjuk számon.
Kinek ajánljuk?
- Filmszakosoknak.
- Erős gyomrúaknak.
- Akiknek már úgyis mindegy.
Kinek nem?
- Jim Carrey, Martin Lawrence és Fábry Sándor kedvelőinek.
- Konzervatív ízlésűeknek.
- Állatvédőknek.
6/10
