Ha valaki regisztert készítene a mai amerikai filmek főszereplőinek foglalkozásáról, az ügyvéd, egyre kiismerhetetlenebb világunk kulcsfigurája, minden bizonnyal a lista élmezőnyében foglalna helyet. A törvény embere gyakran kerül sistergő események középpontjába: a kis és nagy peres ügyek, átlátszó és bonyolult machinációk, olcsó és vakmerő vállalkozások glóriával övezett vagy ördögszarvakat viselő sztárszemélyiségén általában nagyon sok múlik. Igazság, tisztesség, becsület, erkölcs, no és főleg Mi Urunk, a Pénz is. A hollywoodi mitológiában nem akármilyen hatalmi pozíció az övé, ami azonban a karakterek változatait illeti, a forgatókönyvírók ritkán kényeztetik el a nézőket lélektani igényességgel. A tengerentúli fiskálisok kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Ambiciózusak. Fáradhatatlanok. Fortélyosak. A tárgyalóteremben lyukat beszélnek mindenki hasába, s remekül játszanak az érzelmek húrjain. Méltán foglalnak el kiemelkedő helyet a társadalomban. (Viccelni persze lehet velük és róluk. Egy régi bon mot-t éppen Francis Ford Coppola, Az esőcsináló rendezője süt el helyenként meglepően könnyed hangvételű alkotásában. Kérdés: Mikor hazudnak az ügyvédek? Válasz: Ha mozog a szájuk. Pont. Zárójel bezárva. Persze ennek a történetnek a Grál-lovagját nem lehet beszennyezni gyilkos iróniával.)
John Grisham regénye volt a "kotta", melyből az egykori fenegyerek, a leleplezések avatott mestere izgalmas drámát kerekített. A bestseller-író rendületlenül kúszik előre a népszerűségi listákon, s immár állandóan szállít muníciókat a mozinak. Az esőcsináló - mellesleg semmi köze a hajdani drámához és emlékezetes adaptációjához - egy meglehetősen naiv pályakezdő jogászpalánta első lépéseit, mély vízbe kerülését, bátor elszántságát örökíti meg ismert motívumok felhasználásával. Rudy Baylor először gyanús iroda sötét vezetőjének kötelezi el magát, pitiáner ügyeskedéssel szerez magának és megbízójának klienseket, ám hamarosan megadatik számára a Nagy Próbatétel lehetősége. Egy velejéig korrupt biztosítási társaság ellenfeleként - dörzsölt patrónussal, ügyes segítőtárssal szövetkezve - veszi fel a harcot a csaló mogulokkal. Láttunk már néhány dolgozatot a témakörben, de ennyire dühödten talán még senki sem leplezte le az intézményesített manipulációk világát. A vita tárgya egyébként az: miért nem fizetett a Great Benefit (éppolyan hangzatos az elnevezése, akárcsak nálunk a testvérintézményeié) a leukémiában haldokló fiatalembernek, holott kötelessége lett volna? A szerző mintha számunkra is ismerős problémáról beszélne: "Azt hiszem, sok embernek van ellenérzése a biztosítókkal szemben. Nagyon gyakran úgy tűnik, hogy fizeted nekik a biztosítási díjat, aztán amikor arra lenne szükséged, hogy segítsenek rajtad, akkor jönnek a rafinériák és a kiskapuk, vagy egyszerűen nem fizetik ki a kárigényedet. És akkor hová fordulhatsz?"
A viadal többmenetes, s a derék ifjú tisztességét hivatott árnyalni, ahogy istápolja mindazokat, akikkel összehozza a sors (leginkább Kellyt, a durva férje elől menekülő fiatalasszonyt: ezt a cselekményszálat egyébként véres krimi-epizódokból is sodorja a modern amerikai klasszikus). Az esőcsináló, értsd: a sikerkovács végül pirruszi győzelmet arat. A gonosz biztosítási hatalmasságoknak mélyen zsebbe kellene nyúlniuk, csakhogy befuccsolnak, s a megítélt hatalmas összeg csupán "papíron" gazdagítja a győzteseket (egyharmada éppen Baylort illetné meg).
Az esőcsináló rutinosan elkészített, logikusan felépített, érzelmileg hatásosan kiszínezett példabeszéd, mely azonban túlságosan szimpla ahhoz, hogy Coppola előző maffiózó-szimfóniáival összemérjük. A párbeszédek helyenként szellemesek, a színészek közül főleg Danny DeVito van elemében és Matt Damon sem rossz, mint jófiú, de hát eléggé sablonos a konfliktus bonyolítása, s mi tagadás, meglehetősen egysíkú a hősök jellemzése. Csodálkozásra természetesen így sincs semmi okunk: mostanában ennyi is elég szokott lenni a filmes esőcsináláshoz.
