Johnny Knoxville megénekli életét

Bár időközben jelentős színészi karriert futott be, Johnny Knoxville-t mindig is csak a Jackass sorozat sztárjaként fogják emlegetni – amíg nem tudunk meg többet is róla egy, az életéről szóló sorozatban.

Az egykor tetőkről leugráló, bevásárlókocsiban lejtőn lezúduló, és számos egyéb idétlen és veszélyes produkció végrehajtásával híressé vált Johnny Knoxville remek üzletember, hiszen egyrészt már a Jackasst is úgy vitte sikerre, hogy a videófeltöltőknek köszönhetően rengetegen művelték ugyanazt, mint ő és haverjai, de szinte minden arannyá válik, amihez hozzányúl. Legutóbb a Rossz nagyapó című vígjátéka aratott hatalmas sikert – aminek producere és egyik írója is volt -, majd a Tini nindzsa teknőcök egyik címszereplőjének kölcsönözte a hangját, most pedig egy félig életrajzi sorozatot rendelt meg tőle az ABC tévétársaság. Bár az ABC hagyományosan inkább a női közönség számára készít olyan sikersorozatokat, mint A Grace klinika, a Hol volt, hol nem volt vagy a Bosszú, de úgy tűnik, Knoxville esetében hajlandóak kockáztatni.

 

Az egyelőre címnélküli sorozat a közlemény szerint „Amerika déli részén játszódó családi vígjáték, amelyet Knoxville korántsem hagyományos gyermekkora ihletett”, és a megállapodás szerint az ABC akkor is fizetni fog a sztárnak, ha a szériát mégsem gyártják le. A színész-producer Philip John "PJ" Clapp néven született 1971-ben a Tennessee állambeli Knoxville-ben, és a főiskola elvégzése után költözött Kaliforniába, ám tavaly megbízott egy családfa-kutatót, hogy többet is megtudjon gyökereiről, és az itt feltártak a hírek szerint sokkolóak. A csatorna filmrészlege, az ABC Studios eközben egy két évre szóló „elővételi” megállapodást írt alá a színész-producer jövendőbeli filmterveire.