Kapd el magad...

Ebbe a moziba John Travolta csábított, bár a filmről tudtam, hogy őrült piff-puff lesz. Egyre jobb színész lett, amit nem hittem volna róla, anno, mikor még csak szépfiú volt. És persze, vonzott az ősi mese is, az emberről, akinek ellopták az arcát (személyazonosságát, árnyékát). Most John Woo rendező Ál/Arc címen dolgozza fel ezt a mítoszt, igaz, némi inflációval: nála már egyszerre ketten tülekednek lopott arcokkal, természetesen az egyik a jó, a másik a rossz (szegény Travolta, ő a rosszember).
Woonak sikerült egykori hongkongi tömegfilm tapasztalatait a hollywoodi őrültekkel ötvöznie, ma már keresett rendező ebben a műnapalm zsánerben. Ez a filmje sem olyan rossz, mint aminek kinéz: van benne sztori, meg izgalom - túl azon, hogy minden felrobban, elég, hajók a hangárban, repülők az autók tetején kötnek ki - szóval van akció. Ja, és itt is kiderül, hogy ma már csak az számít menőnek, aki Hummer típusú - nemrég még katonai - óriásdzsippel jár-kel a világban (Schwarzeneggernek állítólag hét darab is van): a kocsi három méter széles és egy vonatot is képes lelökni a vágányról, szóval van benne szufla.
Travolta először csak tiszta ideg dekás az FBI-nál: el akarja kapni a főterroristát, Nicolas Cage-et, de karrierje - mindenféle bonyodalom után - úgy alakul, hogy Cage arcát varrják a fejére (lézerkéssel, komputerrel - élvezheted, ha nem ájulsz el egy műtő láttán). Igen ám, de a rosszember (Cage), aki eddig hullajelöltként kómában feküdt, feltámad - az ő fejére viszont Travolta arcát varratja. Komplett személycsere: jobb, mint az eredeti... Az egészben csak azt nem értem, hogy mikor az ál-Travolta hazamegy hites feleségéhez, az még a legintimebb pillanatokban sem érzékeli, hogy itt valami nem stimmel. Háát, ha az én férjem rosszul simogatná meg a nyakamat, vagy mimet, azonnal sejteném, hogy valami gáz van. De hát én nem vagyok Travolta felesége.
Mindegy: a film, túl a lőporfüstön és fegyverbemutatón az identitásválság című posztmodern rémületről is beszél. Mert ez most divat: a sarki fűszeresnek éppúgy van belőle, mint a bestsellerírónak, ha nincs neki, bedumálják neki az analitikusok (és filozófusok). Cage többször is nézi magát a tükörben, és ilyeket kérdez: ki vagyok én valójában? - és mivel válság van, szenved is tőle. Travolta annyiban van jobb passzban, hogy őt nemigen érdekli, kinek az álidentitását viseli: bárhol jól érzi magát.
Mondom: ez a lila probléma már behatolt a popkultúrába is, aki ad valamit önmagára, az nem érzi magát azonosnak önmagával, még személyijének sem hisz, és aggályai vannak. Csak tudnám, hogy ez a szorongás miért csak a "jó embereket" fogja el? Azok mindig be vannak tojva - már Freud megírta, hogy erről szól a modern kultúra hányingere.
Mindegy, Hummer és identitásválság, lángeffektek és valahogy összejön még a mélyréteg is. Közben rághatod a körmöd is, vér sem folyik olyan sok (bár 39 embert nyírnak ki) - az egész olyan, mint egy bábszínház, csak izgibb. Egy baja van: nincs benne olló. Úgy értem, a filmnek nem volt vágója, legalább háromszor fejeződik be, már kifelé indulsz a moziból, még jön egy motorcsónakos üldözőverseny, ami nem akar abbamaradni, aztán még ez, még az. Ki hinné, hogy még Hollywoodban is ilyen nehéz pontot tenni a mondat végére?
A történet előnye viszont, hogy a "jó ember" Travoltát láthatjuk gonosz terroristaként is, aztán a hepiendre visszatér, mint bűbájos családapa. Ezért jó, ha az embernek van egy tartalék arca. (Lásd Doppelgänger, aki helyettesít, ha épp titi-randid van.) Ezt irigyeld, ne a Hummert!

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu