Van, aki a Rambo(ka)t látta ötvenötször, van, aki nindzsás filmeken, más a Bruce Lee-féle kung-fus sztorikon nőtt fel, vagy legalábbis tengette gyermek- és ifjúkora jelentős részét. Nyilván akad, aki már a járókából is Tarkovszkij filmjeit leste, de azok számára, akik az úgynevezett hazai videokorszak virágkorában kezdtek ismerkedni a kommersz mozgókép világával, a fentiek - természetesen a Rocky sorozattal kiegészítve - többségében meghatározó élmények voltak.
Itt szeretnék tisztelegni az akkoriban szinte kizárólagosan használt hangalámondásos módszer előtt, amely bármilyen kezdetleges volt is, néha-néha még hozzá is tett az élményhez, külön dimenziót varázsolt, szinte elidegenítő effektusként hatott. Nyilván sokak szíve megdobban, ha bevallom, hogy birtokában vagyok egy olyan Rocky III. VHS kópiának, amelynél a német szinkronizált változatra keverték rá a magyar hangalámondást. Igazi ereklye, nem eladó.
Rocky bizonyos szempontból az amerikai álom megtestesítője: a történetek többségében hátrányos helyzetből indul, gondoljunk akár az első részre, amelyben külvárosi verőlegényből válik a bokszvilág sztárjává, vagy akár a párhuzamos montázsról híres Rocky IV-re, amelyben az orosz ellen csúcstechnológiával edz, míg hősünk a hólepte tajgán kövekkel megrakott szekeret emelget.
Ez persze nem olyan különleges vonás, szinte minden hős szükségképpen lentről indul, hogy még teljesebb legyen a győzelem és vele a katarzis. Harc közben alig támaszkodhat másra, mint saját haragjára és/vagy a bosszúvágyra, általában ebből ered az elszántság. Rockynál, legalábbis a jobb részekben, nem ez a helyzet. Ő vagy csak bizonyítani akar, vagy nincs más választása, mint vállalni a küzdelmet. Rocky nem problémás, vagány fickó, nem bomlanak utána a nők, az első részben beleszeret egy frusztrált, hétköznapi lányba, akit a második részben feleségül is vesz, és akihez holtáig hű marad. Rocky nem egy IQ-bajnok, hanem egy egyszerű, csupaszív mamlasz, lélekben igazi kiscserkész, nem nagyon mond okosakat, nem nagyon mond tököseket. Őszintén tart ellenfelétől, amikor beszáll a ringbe, és elsődleges célja nem feltétlenül a győzelem, hanem az, hogy talpon maradjon, hogy állja az ütéseket. Ez a cél az első, és a mostani, befejező részben kerül leginkább előtérbe. Annyi szent, hogy Rockyval, a tipikusnak tartott hollywoodi hőssel kapcsolatban csak az erkölcsi győzelem garantált: mindig nagyon megverik, és nem mindig győztesként távozik a ringből. Egy kicsit azért is lehet izgulni, hogy túlélje.
A többnyire hátrány-dramaturgiával működő Rocky-filmek soron következő, befejező részében Rocky nem annyira ellenfeléhez, mint inkább egykori önmagához képest van hátrányos helyzetben. Természetesen minden párbaj-jellegű filmmel kapcsolatban elmondható, hogy a hősnek elsősorban saját magát kell legyűrnie, mégis mintha itt ez a probléma valamivel konkrétabban jelenne meg: Rocky öreg. Azért harcol, hogy ne váljon fogatlan oroszlánná, hogy ne szánalommal kelljen magára néznie. Munkára fogja erőtlenedő izmait, megropogtatja meszesedő izületeit, és még egyszer utoljára ringbe száll.
A meccs maga, annak ellenére, hogy a dráma csúcspontja, általában nem szokott túl jól sikerülni, a mostani sem kivétel ez alól, sőt. Nem az a baj vele természetesen, hogy hiteltelen, hiszen a normális, élő bokszoló védekezik, a normális, élő bokszoló néhány olyan ütéstől, amilyeneket számlálatlanul szór egymásra Rocky és az aktuális ellen, azonnal a földre kerül. Nincs ezzel gond, végül is attól hős a hős, hogy emberfeletti, meg kell is a cirkusz a népnek. A baj csak az, hogy ilyenkor zúdulnak a legkínosabb mondatok, csapkodják arcul a nézőt az esésében megállított Rocky kihallatszó életbölcsességei. Emellett most az alkotók annak is szükségét érezték, hogy a küzdelem ábrázolásakor szinte minden létező vizuális effektet felhasználjanak. Az így kapott képi végtermék pedig olyannyira kaotikus, hogy sajnos még az sem mondható el róla, hogy túl hatásvadász lenne.
A felkészülés ábrázolása hál' Istennek hagyománytisztelőbb ennél, megjelenik az elmaradhatatlan lépcsőfutás és az azt követő győzelmi ugrabugra, a húspüfölés a hentesüzemben, kocogás közben Bill Conti ismerős szerzeményei hangzanak fel.
Szerencsére a legélvezetesebb felvezető rész egyben a leghangsúlyosabb, a film kétharmadáig kirajzolódik Rocky Balboa ismerős karaktere: szavai, gesztusai, cselekedetei felidézik mindazt, ami miatt öt epizóddal korábban megszerettük. A legelső rész Olasz Csődöre néz ránk, csak harminc évvel később: egy mamlasz, mackós, öregedő kiscserkész.
