2006-ban Paul Haggis rendező-forgatókönyvíró Ütközések című kiváló filmje tarolt az Oscaron. Emberünk ezt követően úgy gondolta, hogy összedobva és leforgatva egy újabb scriptet idén majd repetázik egy jót. Nem így történt.
Az Elah völgyében első percétől az utolsóig kifejezetten "Oscar-éhes" darab. Van itt minden, ami szem-szájnak és Filmakadémiának ingere. Például súlyosan drámai, aktualitását tekintve akár érdekessé is válható történet, ami végül nem válik azzá. Érzékenyen, mégis dinamikusan nyitó rendezés, ami a film második felétől - a saját útvesztőjében eltévedő, túlírt történet miatt - egyenetlen tempójú ügyetlenkedésbe fullad. Jól összeválogatott szereplőgárda, amiben aztán a színészek között nem jön létre semmilyen kohézió. Tulajdonképpen csak a meggyötört kóborkutya-szemekkel és kőbe kőből vésett ráncokkal redőzött arccal eltűnt fia után kutakodó Tommy Lee Jones figurája, továbbá a mindig bravúros Roger Deakins operatőr képei azok, amik megmaradnak a nézőben.
Jones az Oscarral jutalmazott "Szökevényes" Samuel Gerard óta nem nyújtott ilyen erőteljes alakítást. (Jelölték is Oscarra érte - A Szerk.) Úgy tűnik, Deakins immár képtelen hibázni, ezért a munkájáért ugyan nem, de a Jesse Jamesért és a Nem vénnek való vidékért is (!) nominálták az Akadémia tagjai.
No de térjünk vissza Paul Haggis meglehetősen nagy csalódást okozó, aktuális mozgóképes episztolájához. Az itt a legnagyobb probléma, hogy ez a bizonyos "Oscar-éhség" a projekt ellen fordul. Ráadásul a kétórás film második felében olybá tűnik, mintha a forgatókönyvet Haggis folyamatosan, már "menet közben" újra és újra átírta, barkácsolta volna a minél ütősebb kifutás érdekében, és pontosan ez lett végül az, ami a fent már említett rendezési anomáliához vezetett. Nevezetesen: addig variált az egésszel, amíg végül nem tudott vele mit kezdeni.
Kezdetben a sztori nem túl bonyolult. Egy iraki misszióból hazatért fiatal katona titokzatos körülmények között eltűnik Új-Mexikóban lévő támaszpontjáról. Apja (Tommy Lee Jones), a volt katonai rendőrtiszt a helyszínre utazik, hogy fényt derítsen a rejtélyes esetre. A helyi hatóságok egyik nyomozója a szokásos közhelyes huzavona után segít neki. Hamarosan megtalálják a fiú feldarabolt és szénné égett hulláját a bázis közelében. A hadsereg persze lépten-nyomon keresztbe tesz, nagy a titkolódzás, az áldozat csapattársai összevissza hazudoznak, senki nem tud semmit. Haggis például feszültséget teremteni.
A cselekmény egyre zavarosabbá válik, a néző pedig unottá. Majd, mivel az események nem nagyon kötik le, a gyilkos kiléte helyett inkább filmes utánérzésekre kezd gyanakodni. Főleg, ha korábban látta például az Egy becsületbeli ügyet, vagy A tábornok lányát és a Kiképzőtábort, esetleg A bátrak igazságát.
Sajnos bebizonyosodik, hogy Haggist nemcsak egy megtörtént eset inspirálta a forgatókönyv megírására. Susan Sarandon az eltűnt katonafiú anyjaként, néhány nyúlfarknyi jelenetében könnybelábadó boci szemekkel tűnik fel és el. Charlize Theron a Kőkemény Minnesotából már ismert, gyermekét egyedül nevelő feminista karakterét hozza, nyomozóvá alakított variációban, blézerjeihez hasonlóan rosszul szabott szerepében feszengve. A karakterek dialógusai szárazon, üresen, tompán koppannak, ahogy Paul Haggis, mikor kiderült, hogy ezért bizony nemcsak hogy Golden Globe-ra, hanem Oscar-díjra sem... Az amerikai szerepvállalás Irak kérdésének tekintetében, a kegyetlen gyilkológépekké változott, változtatott katonákkal kapcsolatos tematika ebben a formában történő kibontása vakvágány.
