A giccs szerepe és funkciója, a műfajok keveredésének veszélye, és Sandra Bullock sikerének titka - minderről a Beépített szépség című új amerikai romantikus akcióvígjáték kapcsán.
A szórakoztatóipari gépezet tömegtermékeit napjainkra sokan pszichoterápiás segédeszközként fogyasztják. Az esztéták által többnyire megvetően emlegetett giccs ugyanis megerősíti, helyben hagyja a modern társadalom klisékre és előítéletekre alapozott világképét, ezzel sok millió embernek ad a seduxenhez és más, kevésbé legális tudatmódosító anyagokhoz hasonló megnyugvást. A gonosz pusztulását bemutató akciófilmek, a szerelem hatalmát elénk táró szappanoperák és más tucatáruk ezért mára értéktelen, megvetendő művészeti melléktermékből az ezredvégi ember szellemi szükségletévé váltak. (Esztétika-, magyar szakos bölcsészek, kritikusok és a magas művészet képviselői számára az utóbbi mondat opcionálisan figyelmen kívül hagyható!)
A giccs akkor látja el feladatát, ha a relaxációs, önmegerősítő terápia teljes időtartamára képes magára vonni a befogadó figyelmét, vagyis ha izgalmas, lebilincselő és érdekes történeteket rak össze a megszokott elemekből. A Beépített szépség című amerikai romantikus akcióvígjáték alkotói is megpróbáltak megfelelni ennek a követelménynek. A történetben egy rendőrgénekkel megáldott, fésűt és szemfestéket csak hirdetésekből ismerő, férfias nyomozónő épül be a Miss United States szépségversenyre, hogy megvédje a nemzet ifjú, dús keblű üdvöskéit az elsőszámú közellenségtől, egy bombabarkácsoló pszichopatától. A forgatókönyvíró a műfajok egymásra zsúfolásával próbálta érdekessé tenni a gyengécske történetet, de az eltérő hangulatú összetevők kioltják egymást.
A film vígjátéki elemei az esetlen rendőrnő és a sminkelésből és fenékriszálásból doktoráló szépségkirálynők találkozásának helyzetkomikumára korlátozódik, ezért nem haladja meg egy dáridó-kabaré színvonalát. Az akciójelenetek legfeljebb annyira izgalmasak, mint egy délelőtti teleshop maraton, és a nyomozás fordulatain is érződik a Walker, a texasi kopóhoz hasonló délutáni krimik kiszámítható unalmának hatása. (A fenti tévéműsorok rajongóinak az előbbi mondat opcionálisan figyelmen kívül hagyható!)
A producer, Sandra Bullock szemmel láthatóan a főszereplő Sandra Bullock egyéni bájaira alapozta a filmet, ezzel csupán egy réteg igényeire szabva a produkciót. (A sztárt nem kedvelő olvasók számára a következő bekezdés kihagyható!)
A giccs-fröccsöntő kisiparossá avanzsált Bullock kisasszony tehát semmit nem bízott a véletlenre. Már az Aludj csak, én álmodom című korai örökbecsűjében megmutatta, hogy magával ragadó bájjal alakít csúnya, esetlen nőket, annak ellenére, hogy ő a legkevésbé sem csúnya, sem esetlen. Julia Robertshez hasonlóan ugyanis annak köszönheti hírnevét, és persze dagadó bankszámláját, hogy képes volt pár millió mozinézővel elhitetni, hogy ő csak egy kedves lány a szomszédból. Az elérhetetlen, duzzasztott keblű sztároktól megcsömörlött fogyasztók pedig készségesen asszisztáltak a csaláshoz, ami végül odáig fajult, hogy Sandra Bullock a 28 nap című filmben beadta nekünk, hogy ő minden idők legszebb alkoholistája. A Beépített szépség azonban a magával ragadó arc, és a könnyed mosoly ellenére is nézhetetlen: történet nélkül nem több mint egy unalmas és olcsó poénoktól terhes film kockái közé beépített szépség.
A Sandra Bullock varázslata iránt kevésbé fogékonyak tehát nem kapnak többet egy műfajokat egymásba oltó gnóm történetnél, a hollywoodi giccsöntödék selejtjét szaporító újabb vizuális altatónál.
