Hogy van-e, vagy nincs magyar filmes újhullám, azt döntsék el az esztéták, ez úgyis az ő dolguk, a nézők döntő hányada az alapos diskurzus után megalkotott felelős döntést azonban nyilván figyelmen kívül fogja hagyni, mint ahogy tette eddig is.
Az tény ugyan, hogy ezen évezred első éveiben tömegében jelentkeztek fiatal filmesek figyelemre méltó munkákkal. De míg Mundruczó és Fliegeauf a (jobbára külföldi) szakmát nyűgözte le, addig a reklám-spotok világában tanult Bergendy és Herendi a közönség tetszését nyerte el. És van még a Simó-osztály, a Török Feriék, akik a szakma "hivatalos" utánpótlásaként készítenek jó és kevésbé jó, de mindenképpen ügyes filmeket. Dyga Zsombor, a Kész cirkusz rendezője is ide sorolható életkora szerint, vagy akár témaválasztásában is, ám ő egy eltérő utat járt be és tökéletesen érdemtelenül, eddig még nem találkozott sem a szakma, sem a közönség eltúlzóan rajongó érdeklődésével.
Pedig első "nagyfilmes" munkája, a 2003-as Tesó szerintem az utóbbi évek legjobb magyar filmjei közé tartozik, ám a szakma a lagymatag kritikák mellett csak a forgatókönyvét ítélte díjra méltónak. Ehhez képest már-már vicces, hogy a Kész cirkusz csak (az egyébként valóban kiváló) zenéjéért kapott elismerést a 34., "minden idők leggyengébb" Filmszemléjének diák -zsürijétől. Hümm, tudjuk, a ZSŰRI útjai kiszámíthatatlanok.
Dyga az utcáról jött a filmszakmába, egyszerű külvárosi srác, akit történetesen filmkészítésre szocializált a békásmegyeri (vagy káposztásmegyeri, tök mindegy) betondzsungel, kábítószerezés vagy maffiaalapítás helyett. Az ő filmes előzményei, ha lehet ilyet mondani, a Szőke András-féle barkácsfilmeknél keresendők, nem pedig fojtott légkörű egyetemi előadásokon és/vagy előkelő bel-budai partykon. Néhány haver összeáll, kölcsönkamerával, nulla pénzből filmeket kezd fabrikálni, csak azon a jól kitaposott kinematográfiai úton, ahogy a pult alól beszerzett hangalámondásos kalózkazettákon látták "a teherautó platójáról leesett" videomagnón. Bruce Lee Bruce Willis ellen, egy Woody Allen-moziban. És persze, Tarantino-összes, kockáról kockára, betéve. Aztán ezek a "homemade" filmek hogy-hogy nem, bizonyos amatőrfilm-fesztiválokon sikereket aratnak. Jó szemű és már-már pszichiátriai mértékben vállalkozó szellemű producer (jelen esetben Durst György) felfigyel, majd beszáll. Elkészül az első film, majd a második, és remélhetőleg itt nincs vége. Lépésről lépésre, ahogy a kisgyermek megtanul beszélni, Dyga úgy tanult meg filmet készíteni. Természetesen, lazán, saját hibáiból tanulva.
Fesztelen és laza e második film is, a Kész cirkusz. Azonban itt már profi színészek alakítják a magyar filmvásznon ritkán látható ötletesen megírt figurákat. A Kossuth-díjas Udvaros Dorottyát (Erát) Schmied Zoltán (Lévisz) egy fotőjben teszi magáévá, hogy ritka Continental írógépét lenyúlhassa, mivel a csávó írógép-dobos. A harcsabajszos Csuja Imre egy annak idején elsősorban párttitkárok által preferált fekete Volga személygépkocsiban hesszel, rendőrből lett kukucska-detektívként, Scherer Pepe pedig focista volt, aki csak egy akut hasmenés miatt nem lett "albertflóri", Ónodi Eszter (Pöcök) mocskos szájú, pénz- és szexéhes menedzsernő, Görög László pedig Nagy Zoltánnal és Tóth Józseffel alkot kétbalkezes bankrablótriászt. Már a Tesóból is ismert Welker Gábor (Zoé) és Elek Ferenc (Kelvin) az említett Lévisszel pedig nem nagyon tudnak mit kezdeni az ölükbe (fejükre) pottyant ominózus retiküllel, de ez már a film témája, amit nem részleteznék. Az ő fergeteges főszereplésükkel tekinthető meg ez a 74 percnyi padlógázas mozi. A padlógázt ez esetben természetesen a film tempójára, nem pedig minőségére értem. Rövidke, de sűrű mozi. Nem a világmegváltó fajtából, amitől falnak megy a művelt ifjúság, hanem a nagyon-állat pörgős-maxilazából. Írja a film reklámanyaga, hogy Guy Ritchie-stílusban készült... Dehogyis! Ez a Dyga Zsombor-stílus, mondjuk nem angol szlengben, hanem igazi flaszter-magyarban, de ettől még éppen olyan jó! Sőt!
