Kettős látás

Újra spanyol filmet láthatunk a mozikban "Második bőr" címmel. A szerelmi háromszög történetet főhőse hosszas töprengés után sem tudja eldönteni kibe szerelmes: saját feleségébe vagy egy másik férfiba. Míg azok biztosak abban, hogy csak őt szeretik, ő maga képtelen felismerni, kinek hazudik, kivel jó neki igazán. Egyáltalán képes-e a szerelemre vagy csupán irányt vesztett, zavart kétségbeesésében belekapaszkodik abba, aki szereti? A nővel való kapcsolatát szégyelli a férfi előtt, a férfivel való kapcsolatát szégyelli az emberek előtt, önmagát pedig önmaga és mindenki előtt. Hazugságai és érzelmi viharai egyiktől a másikhoz taszítják, majd vissza, mígnem úgy érzi, szétszakad ebben a skizofrén helyzetben.

Gerardo Vera, a rendező azt nyilatkozta: "Tulajdonképpen azért készítek filmeket, hogy színészekkel dolgozhassak". És e téren valóban hiteleset alkot, színészei finoman összehangolt munkát végeznek. A mérleg egyik oldalán ott van a fantasztikus Javier Bardem (régóta ismerhetjük Almodovar filmjeiből), aki ez alkalommal kilépve a szomorkásan érzéki pillantásaival nőket megőrjítő hím szerepköréből, egy kiegyensúlyozottan szerelmes homoszexuális férfit játszik. A film legmélyebb alakítását azonban, a főhős szerepében, Jordi Mollá nyújtja, akit legutóbb egy őrült drogbáróként láthattunk a "Betépve" című amerikai filmben, Johnny Depp társaságában. Örökösen eszelős, tűzben égő tekintete felejthetetlenné teszi a vele való találkozást. Ahogy az előbb említett filmjében, most is egy kiszámíthatatlan, saját magával is állandó önpusztító harcban álló figurát alakít. S talán még el is hinnénk neki mindent, amit eljátszik, ha ebben akadályozna meg a film túlságosan kiegyensúlyozott, szimmetriára törekvő történetmesélése.

A film érdekessége s egyben hiányossága is, hogy a homoszexualitást a legtermészetesebb módon kezeli. Nem halmozza a különc figurákat, a perverzként érzékelhető helyzeteket, ahogy ez ilyen téma esetén elő szokott fordulni. Csak két férfit látunk, akik szeretik egymást. Szerelmük azonban mégis hiteltelenné válik attól, ahogy a rendező-bár a valószínűleg céltudatosan teszi-elmossa a különbségeket és hasonlóságokat nő-férfi és férfi-férfi közötti szerelmi kapcsolat leírásában. A jól kidolgozott karakterek sajnos sematikus, előre kiszámítható szituációk között mozognak. A forgatókönyv hiányosságai miatt mélységét veszti a dráma. (Vajon szükséges egyáltalán egy ilyen történetből mindenáron drámát csinálni? ) A rendező túl erősen koncentrál arra, hogy szenvedély és racionalizmus között egyensúlyozva valósítsa meg történetét. Ezzel sikerül ugyan elkerülnie, hogy filmje csöpögős melodrámába torkoljon, de elmulasztja a lehetőséget, hogy valóban szembenézzen az általa ábrázolt szenvedélyek erejével és őrületével. Ez az óvatosság teszi végül filmjét középszerűvé.

Elfogad-e a néző egy ilyen felszínes homoszexualitás képet? Meggyőzheti-e az ellenkezőjéről azt, akit eddig taszított vagy rémisztett a dolog ábrázolása? Képes lesz e film segítségével, elsősorban nem a másságot, hanem a hasonlóságot meglátni egy homoszexuális párban? Ki tudja? Mindenesetre alkalmunk lesz rá, hogy foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel.