A modorosságokban kicsit is járatos néző előtt hamar leleplezi magát ez a mozi, olyat ugyanis csak az úgynevezett függetlenek szoktak, hogy mintegy mellékesen komponálják bele a képeikbe a közérdekű információkat. A Kalifornia királya kezdőképei is e lényegre törő aszimmetria szerint alakulnak: a tájba keresetlenül belógatott McDonald's felirat nem hagy kétséget afelől, hogy a valóság mely rétegébe is keveredtünk. Kisvárosok, kisboltosok, kispénzű életélvezők - minden évben megtelik velük a Sundance Filmfesztivál. A nagyobb nevek rendszerint lelkiismeret-furdalásukat enyhíteni mennek le kisemberbe, meg persze abból a félreértésből, hogy ha rendezetlen borostát, derékban úszógumit növesztenek, az már maga a method-acting. Michael Douglas sem először fordul meg e tájon: utoljára (Wonder Boys - Pokoli hétvége) felesége rózsaszín frottírköpenyében és némi értelmiségi gőggel a tekintetében füvezett háza és a teljes szétesés küszöbén. Megnyerő alakítás volt, kivételesen a színészé és nem az akcióhősé. Tetszhetett neki is, hisz mi másért játszotta volna el (a lóvéért aligha) ugyanezt az alakot alig hét évvel később újra. Kellékeit persze ezúttal is gondosan válogatta össze, a házikabát helyébe a klottgatya lépett, az író papírhalmait pedig a dzsesszmuzsikus nagybőgője hivatott pótolni. Csupa fontos külsőség, a főszereplő kedves bohémságát hangsúlyozzák, noha ezúttal nem az irodalmi fakultásról, hanem az elmegyógyintézeti zárt osztályról szalasztották Douglas figuráját. Nagy különbség (még ha egyes oktatók máshogy is vélekednek): kérdésessé teszi a bohém megközelítést. Hiszen egy kedélyesen mosolygó őrültet látunk, aki partra vetett, meztelen kínaiakról és föld alá rejtett spanyol kincsekről hadovál, utóbbiak felkutatását pedig életcéljává is teszi, nem kevés bonyodalmat okozva ezzel a gyámja szerepét vállaló lányának. Értjük, naná, hogy értjük, hogy itt egy alapvetően jóravaló, de a világgal hadilábon álló alakot álmodott a forgatókönyvíró, de akkor miért a diliflepni, amit még Hollywoodban sem a kedélyes csodabogaraknak szoktak osztogatni. Persze lehet, hogy Douglasnak van igaza, és így kell szépen megöregedni. Innen nézve a Kalifornia királya egy elégedett színész vallomása, aki vénségére már azt is megengedheti magának, hogy kedves bohóctréfákkal szórakoztassa magát és közönségét.
