Kiderült, mi volt az oka Brigitte Bardot halálának, és mik voltak utolsó szavai

  • PORT

A szupersztár özvegye osztotta meg a temetés előtt a halál pontos okát.

Nagyjából két héttel a legendás Brigitte Bardot halála után elárulta a sajtónak nyilatkozva Bernard d’Ormale özvegy, hogy pontosan mi okozta a színésznő halálát, és mik voltak szeretett felesége utolsó szavai.

A férfi elmondta, hogy Bardot-t rákkal kezelték: a halála előtti hetekben két komoly orvosi beavatkozáson is túlesett. Azt nem részletezte, hogy pontosan milyen rákos megbetegedésben szenvedett a színésznő, vagy hogy miből álltak a beavatkozások.

Így idézte fel Bardot halálát:

Mellette feküdtem, félig már elaludtam. De felültem, amikor meghallottam, hogy azt mondja: ‘Pioupiou‘. Ez egy kis becenév, amivel magunk között, privát környezetben szoktuk megszólítani egymást. Ezután pedig vége volt.

Így folytatta: „A békesség és a nyugalom öntötte el az arcát. Megint elképesztően gyönyörű lett, pont, mint ifjúságában. El nem hitted volna, hogy 91 éves”.

Ez volt Brigitte Bardot legnagyobb, erotikusan túlfűtött botrányfilmje, amit kitiltottak a mozikból

A korabeli indulatokat felkorbácsolta a merész klasszikus, ami egy csapásra szexikonná tette a színésznőt.

Tovább

(via Independent)