Péterfy-Novák Éva kötetének középpontjában két meglehetősen kényes, sokáig elhallgatott téma áll: a bántalmazás, illetve az élet súlyos, gyógyíthatatlan beteg gyerekkel. Tárgyilagos, távolságtartó, már-már szenvtelen hangon.
Nyolcvanas évek, Diósgyőr, több generáció együtt él. Viselhető kapcsolatban („Indulatos ember, de hát kinek nincs hibája.”) sokáig vágyott gyerek születik, de a világra jövetele körül nincs minden rendben. Az anyuka elől sokáig titkolják, mi is történt pontosan – illetve talán soha nem is tudja meg.
A szülési komplikációból adódóan a kislányuk, Zsuzsika: beteg. Nagyon. Dermesztő a csend, a hallgatás, mely a kislány állapotát övezi, folyamatos, összehangolt konspiráció. Hazugságok, csúsztatások, elhallgatások a gyerek állapotával kapcsolatban. Majd nagy sokára a kíméletlen igazság. Súlyosan fogyatékos kislány, aki valószínűleg nem éli meg a felnőttkort. Az édesanya pedig igen fiatal és tapasztalatlan.
Hogyan lehet együtt élni ezzel a tudattal, hogy a gyerekünk folyamatos ápolásra szorul és meg fog halni? Talán az az egyetlen járható út, melyet az író követ: a távolságtartás – nem a gyerektől, hanem – a rideg tényektől, és a menekülőút, melyet a hétköznapok taposómalma kínál.
És ha mindez nem lenne elég, a férj a folyamatos nyomás alatt kezd egyre agresszívabbá válni, s ahogy az lenni szokott, szép lassan, szinte észrevétlenül csúsznak bele a bántalmazásba. Megjelenik az önhibáztatás („rajtam múlik, biztosan nem szeretem, nem tisztelem eléggé”), melynek abszurditása elgondolkodtató. Megkezdődik a szokásos játszma, ütlegelés, fenyegetőzés, majd megbánás, fogadkozás – ilyenkor megkapja az asszony az annyira áhított figyelmet. Mókuskerékbe kerülnek, melyből nincs kiszállás. Különköltözés, zsarolás, könyörgés, ígérgetés.
A könyv legnagyobb erénye hogy fokról fokra mutatja be a folyamatot, a stációkat, ahogy ketten eljuthatnak eddig a stádiumig. Milyen érzések motiválják azt az embert, aki minden szándéka ellenére megmarad egy ilyen kapcsolatban? A kötet választ ad a kérdésre. Önáltatás, sajnálat, önbizalomhiány, szorongás – ezek az érzések horgonyozzák bele a bántalmazottat a földi pokolba. A szenvedést még fokozza, hogy mindez olyan családban megy végbe, melyben egy halmozottan sérült kislány cseperedik.
Ami nehezen érthető, az asszony családjának reakciója, pontosabban: teljes cselekvésképtelensége. Természetesen egy idő után tökéletesen tisztában vannak vele, mi zajlik, mégsem tesznek semmit. Miért? Világos, hogy a nyolcvanas évek világa más volt, más szabályokkal, ráadásul ahol mindez történt: falusi, kisvárosi mentalitással. Holtukiglan képzelt házassággal, főhajtással a férfiember akarata előtt – de még így is nehéz megérteni a viselkedésüket.
A könyv a hagyományos értelemben nem regény. Talán tudatfolyamnak nevezhető, lávaszerűen ömlik ki a szerzőből a sok-sok évig lefojtott rengeteg érzelem. Adódik ez a mű keletkezéstörténetéből is, hiszen a fejezetek eredetileg blogbejegyzésként láttak napvilágot. Nem szépirodalmi értékei miatt fontos könyv, hanem mert bemutat egy utat, melyre bármikor bárki odatévedhet. De az olvasottak talán segíthetnek abban, hogy tudatosabban éljünk át hasonló szituációkat.
