Szarvasgombát eszik a császár szilveszteri vacsoráján, pástétomot, egy fürt aszúszőlőt, mely új tartományából érkezett, a velencei királyságból. Rajnai bor kortyaival öblíti le. Fülleteg gőzök borítják agyvelejét, lám, arca kiszínesedik, semmitmondó szeme atyásan lágyul a mámor nyirkos könnyburkától. Elégedetten gondol arra, ami történt. Veje, az ördögi tuskó nem él többé. Tavaly ilyenkor még élt. Gyomrát, mely el akarta nyelni az egész világot, fölfalta a rák. Isten megbüntette őt. Mi rosszat hozhat az újév, hogyha ezt hozta az ó. Franzl a bécsi kocsisok kedélyes nyelvjárásán beszél, ezen is gondolkozik. Kipillant a schönbrunn-i parkra, s ilyenképp dünnyög: apóka aludni megy. Ti is aludjatok népecskék, németek, lengyelek, magyarok, olaszok, illírek. Apóka szigorú, de jóságos.
Mély karosszékben ül valaki, kinek nem látni arcát, csak vitatkozó kezét. Metternich Kelemen, a kancellár. Kacag, ünnepi rumos hevületben. Így kell tartani őket. Most már rend van - mondja -rend lesz, és még egyszer - rend lesz. [...]
Valahol a szalontai parasztházban ötéves kisfiú alszik, halovány, koraérett, agg szüleinek reménye. Arany Jánoska. S valahol az igrici kunyhóban nagyapóéknál másik ötéves árva fiú: Tompa Misike. Öregurak pipáznak, boroznak, rossz pénzről, új háborúról beszélgetnek. Ötödét sem éri a régi pénz, tavasszal meg, azt mondják, a taljánokkal verekszünk. Törökverő rozsdás kard a szögön. Nyájas társaság. Olajlámpa aranyozza őket, pipafüstön át. [...]
Tizenkettőt ütött az óra. Csecsemő mozog az ágyon, lilapiros arccal. Mélyet lélegzik, hosszú, éles jajgatása elnyúlik az éjszakában. Honnan hová és miért? Micsoda meglepetés érkezni sehonnan, és lenni valahol, ocsúdni az életre, fényt érezni, és tudattalanul, de először sejteni valamicskét abból, hogy vagyunk. Vad csodálkozás az arcocskán, nem nagyobb, mint lesz valamikor, a haláltusakor. Örökkévalóság kis utasa, végtelen vándora rövid időre megállapodik itt. Fiú - kiáltják a szomszédoknak, kik még ébren vannak. Makovinyi borbély háza a két templomra néző csöpp ablakaival. Petrovics István a bérlője. Körülülik a csecsemőt, bámulják. "Haragos" - mondja az apa. "Szelíd" - mondja az anya. "Gyenge" - mondja a bába. "Erős" - mondja a papné. "Vidám" - mondja az apa. "Szomorú" - mondja az anya. "Szegény lesz." "Gazdag lesz." "Nem sokáig él, meglátja." "Sokáig él, meglátja." Mindez összeolvad egyetlen titokká, elvegyül a szilveszteri rémekkel, álmokkal. Újév áldott hajnala percen. Alszik mindenki. Császár, kancellár, édesdeden szunnyad a kisded is, aki megszületett, és minden érlökésére nő, csodálatosan csodává épül. Lélegzése már olyan, mint az életé, s benne van az egész világ.
Kosztolányi Dezső
