Véletlenek sorozatán múlik, hogy a kiüresedett házasságából menekülő Juli és a céges világban látszólag sikeres informatikusként csillogó, valójában reménytelen narkós András találkozik. Julinak nincs hova mennie, Andrásnak nincs kibe kapaszkodnia. Még bemutatkozás előtt megegyeznek: megpróbálják együtt életre pofozni magukat, egymást.
A film egy kórházi jelenettel kezdődik. Rideg csempék, a gépek csipogása, steril és emberi melegségtől távoli környezetben.
Juli (Tóth Ildikó) meglátogatja Andrást (Ternyák Zoltán). A fiú fejét beverték, infúziós csövek lógnak ki mindenfelé a testéből. A lány mégis boldog. András él. És most már együtt maradnak. És a lány bevallja, hogy van családja, amelyet most elhagy a fiúért. Különös happy end ez a kezdet.
Azután elkezdődik a történet, amelynek a végét már tudjuk, csak éppen a lényeget nem: hogyan alakult ki ez a ráérzéses, félszavakból kommunikáló, rendkívül erős kapcsolat András és Juli közt.
A kín, ami várja őket előreláthatatlan, kontrollálhatatlan és törvényszerű. András lelakott, mocskos lakásában szinte összeláncolva élnek, hogy az elvonási tünetek rohamait átvészeljék. A fiú tudata, énje, teste, lelke a teljes leépülés határán. Juli pedig szó nélkül felmos, kimos, lekötöz, odacsap, és minden elképzelhetőt megpróbál András megmentéséért.
Valamije mégis maradt Andrásnak, ami, ahogy a végtelennek tűnő öt "tiszta" nap telik, egyre nagyobb hangsúlyt kap mindkettőjük életében: indiai filozofikus meséket, aforizmákat olvasgatnak a jóságról, a sorsszerűségről.
A film egészen lassú tempóban halad előre a történetben. Elidőz az apróságokon: mimikán, gesztusokon, amelyek végül leglényegesebb szövedékévé válnak. Sőt, időnként kitágul a pillanat: lelassul, megfagy egy mozdulat, egy tekintet, amint András utólagosan megpróbálja érteni és újraélni őket. Látható India is, az a csodás, a mai realitásuktól távoli táj, csengőkkel, dobokkal, illatokkal, színekkel. Az a világ, amely csak álmaikban, képzeletükben létezik. Az a világ, amelyben elviselhetőnek tartanák az életet.
Kétféle támadásnak van/lesz kitéve ez a film: erőszakosnak és gusztustalannak fogják egyesek nevezni. Pedig nem az. Persze erőszak alatt itt nem csak a verést, verekedést kell érteni (van az is bőven), hanem azt, ahogy kíméletlenül beletörlik arcunkat a tulajdon érzéketlenségünkbe, abba, hogy képtelenek vagyunk megértésre, toleranciára, és legfőképpen szeretetre (megjegyzendő: "jó az, aki rosszért jóval fizet" mondja Juli). Azután vissza lehetne riadni a minden minőségben és mennyiségben folyó testnedvektől, a kábítószertől eltorzult testtől és funkcióitól.
A film nem szörnyű és nem gusztustalan és nem erőszakos. Szép és igaz történet az élet pereméről, két ember gyönyörűvé váló kapcsolatáról. Őszinte szavakkal és képekkel. A szembesítés erejével.
A film (lehet vitatkozni a Reneszánsz óta megbicsaklott esztétikai kategóriákon) gyönyörű. Az alkotók csodálatra méltóak. Ezt mindenkinek látnia kellene.
