Kurt Russell gellert adhat a Halálos iramban szériának

Kurt Russell immár kultikus figura, és bár színészóriásnak nem nevezhetjük, de Snake Plissken, Gabe Cash és Stuntman Mike után egy újabb karizmatikus karakterre talált Mr. Nobody-

A Halálos iramban esetében megszokhattuk, hogy amint szaporodik az epizódok száma, egyre több új műfaji elem és szereplő bukkan fel. Az aktuális, hetedik rész a 400 millió dolláros összbevétel felé száguld, pedig még egy hete sincs a világ mozijaiban. Nem csoda, hogy már formálódik a nyolcadik rész története, amelyben kiszivárgott hírek szerint nagyobb szerep jut a mostani epizód egyik legizgalmasabb karakterének, akit Kurt Russell játszik. A Mr. Senkinek nevezett titkosügynökről keveset lehet tudni, de az biztos, hogy ha ő kezdi el rángatni a szálakat, ott kő kövön nem marad. Emiatt valószínűnek tűnik, hogy a karakter legközelebb fontosabb szerephez jut, s ennek köszönhetően a Halálos iramban nyolcadik részében nagyobb hangsúlyt kapnak a kémthrillerek motívumai, és akkor azt ezt követő részekről nem is beszéltünk. Russell karakterének kibontásával ráadásul több humor csempészhető a szériába, és a fajsúlyos sztár szerepeltetése révén sikerülhet moziba csábítani a harminc feletti korosztályokat is. Aról nem is beszélve, hogy Russell legutóbbi igazán emlékezetes alakítása a pszichopata Kaszkadőr Mike (Stuntman Mike) volt a Quentin Tarantino rendezte Grindhouse: Halálbiztosban, aki különlegesen átalakított autója segítségével szedte áldozatait – amig emberére nem akadt -, így nagyon is van köze a feltuningolt járgányok világához. Furious 7 - már a hazai mozikban!

Forrás: UIP hírek