A negyedszázados operatőri pályát követően rendezőként debütáló Vecsernyés János első játékfilmje a Kvartett. Egy végtelenül leegyszerűsített, az átlagos tudat alá szorított, szinte a növényi lét szintjén vegetáló világ jelenik meg a filmben. Valójában csak megjelölése szerint játékfilm, tán forgalmazói jóindulattal, mert amit látunk, az egy szűk térbe (lakótelepi konyha) beszorított színházi előadás. Spiró György azonos című színdarabjából nem született film azáltal, hogy celluloidra rögzítették. Megmarad színháznak, mert nem adja hozzá azt, amit csak a film tud. Közel hozni az embert, az arc mögött meglátni azt, ami legbelül zajlik. Vagy meglátni mögötte a mélységes sötétet. A nem zajlást. Az ötvenhatos amerikás magyar visszatérést, találkozását a nyugdíjassá lett egykori munkásőr megmentőjével, háláját, az apában ennek nyomán kelt félelmet és a lányából kitörő sóvárságot a színházjárók már ismerik.
Színpadon hatott, ahogy hatott, filmen látva kimódolt és hiteltelenül ütköztetett értetlenségek párbeszédhalmaza. Az agyér-elmeszesedés mélyprimitívben megszólaló tragikomédiája. A rendező, minden jó szándéka ellenére, sem a múltat, sem a jelent nem tudta szóra bírni e mesterkélten leszállított jelentésértékű párbeszédhalmaz lefényképezésével. Hiába hívta segítségül a színjátszás olyan egyéniségeit, mint Molnár Piroska, Lukáts Andor és Blaskó Péter.
