Minden idők egyik legjobb háborús filmje, a Zulu a gyarmati hadviselés egyik apró, de sokszor megénekelt epizódját meséli el, ahol egy maréknyi angol katona több ezer zulu harcossal nézett szembe.
1879. január 22-én zulu harcosok szinte az utolsó emberig megsemmisítettek egy elbizakodott, őket ostobán alábecsülő angol sereget Isandlwanánál, majd egy közeli apró helyőrség ellen fordultak. A Rorke-átkelő (Rorke’s Drift) valójában alig volt több egy megerősített raktárnál, az itt lévő alig 150 brit katona egy része lábadozó beteg volt, de állásaikat egy napon át rohamozta sikertelenül 4000 ellenséges harcos. A nagy vereséghez képest ez a kis győzelem sokat jelentett a briteknek, hiszen komoly propagandaértéke volt, ki is osztottak a túlélők között 11 Viktória- keresztet, a birodalom legmagasabb kitüntetését, majd 1962-ben egy remek, és csak kissé kiszínezetett film készült, amit napra pontosan a csata 85. évfordulóján mutattak be.
A mára elfeledett Cy Endfield (Rejtelmes sziget) élete főművét készítette el a Zuluval, amit Dél-Afrikában, Zuluföldön forgatott, olyan zulu statisztákkal, akiknek a déd- vagy nagyszülei még harcoltak a britek ellen. Endfield kínosan ügylet a történelmi pontosságra, bár a drámai hatás kedvéért néhány ponton megengedett magának némi szerzői szabadságot – Hook közlegény személyében például egy antihőst teremtett, lett is sértődés a Hook család részéről -, és mindent megtett, hogy a lehető leghűbb módon mutassa be mind a brit, mind a zulu harcmodort. Az eredmény rendkívül izgalmas, és korántsem emlékeztet egy dokumentumfilmre, hiszen a csatához remek karaktereket és személyes drámát is vázol.
A csata egyben két angol tiszt, a rangidős, de harci tapasztalat nélküli John Chard (Stanley Baker) és a fiatalabb, de talpraesett Gonville Bromhead (Michael Caine) megmérettetése is, elsősorban önmagukkal szemben. A rendező nem kerített köréjük melodrámát, csak eljátszik a gondolattal, miként viselkedhet valaki ekkora nyomás alatt, és ezzel többet ér el, mint bármilyen eltúlzott gesztussal. Ugyanakkor mer kisérlezetni is: a csata tetőfokán nem magát a küzdelmet mutatja, hanem két főhőse arcát. Ehhez persze olyan színészek is kellettek, mint az itt első főszerepét vállaló Michael Caine, és kellett egy remek operatőr is, aki az egészet Technirama technikával fényképezte, visszaadva a közelharc minden feszültségét és izgalmát.
A Zulu számos rendkívüli rendezőre volt nagy hatással: Peter Jackson bevallottan a film adott jeleneteit másolva forgatta le a Helm-szurdoki csatát, Ridley Scott pedig konkrétan a filmbeli zulu harci kiáltást vágta be a germán harcosok alá a Gladiátor elején.
