Valamikor a Ceausescu-korszak vége felé, a román állami cirkuszból indul Deák Krisztina nagy ívű, epikus filmje. Dobbant az akrobata anyuka és a bohóc apuka két lányukkal Nyugatra, ahol persze munka alig van, a familiáris feszültségek pedig - részben ezért, részben a férj csapodársága miatt - csak nőnek. Az esetet az Aglaja Sophia Loren nevű kisebb lány szemszögéből nézzük, ahonnan a manézs világa látványos, vonzó és félelmetes. Az olykor kétségkívül megkapó atmoszféra és a kamera előtt lehengerlően létező Jávor Babett elviszi a játékidő első felét, de az események lassú kibontakozása céltalannak tűnik. A rendező mintha nem tudná eldönteni, mit akar kezdeni a közeggel, s egyáltalán, mely csapásirány mentén vinné legszívesebben a meséjét.
Miután a narrátort és nővérét iskolakerülésért intézetbe dugják, tízegynéhány évet ugrunk, hogy az azóta már elvált és életveszélyes számával világkarriert befutó anya eljöjjön nagykamasz lányáért. Sorsuk ismét összefonódik, de most sem egyértelmű, melyikük is filmünk főhőse. A részletekre amúgy érzékeny direktor képtelen a felnövés és a felemelkedés-bukás szálait meggyőzően összesodorni, így aztán egyik sem kap kellő mélységet, s a zárójelenet sem szól akkorát. A felnőtt címszereplőt alakító Móga Piroskát és az anyát játszó Ónodi Esztert azonban muszáj megemlíteni: előbbi, ha néha mesterkélten is, de egészében hihetően rajzolja meg az elszakadás és a ragaszkodás közt vergődő kamaszlányt, utóbbi pedig széles ecsetvonásokkal, kevéssé árnyalva, mégis hatásosan festi fel a figuráját.
