Legyen már vége!

Köldöknézegetős magyar nyomasztás a rosszabbik fajtából.

A tegnapi napom bizarr betetőzéseként Sopsits Árpád A hetedik körét kellett végigszenvednem. Sopsits "gyerektrilógiája" ezzel remélhetőleg végére ért, a Céllövölde és a Torzók viszont jobb finálét érdemelt volna. A hetedik kör vallásos misztikummal kecsegtet, de a felszín alatt csak üres frázisok puffogtatása és hosszúra nyúló, didaktikus párbeszédek bújnak meg. A kamaszkori kételyeket, kérdéseket és problémákat gyújtópontjába állító opus hamis és öncélú Messiás-képével, erőszakosan dörgöli az orrunk alá Sopsits igazság-interpretációját. Ki kíváncsi arra, hogy két tizenkét év körüli gyerek a halálról beszél? Én nem, legalábbis nem így. Sopsits szándéka valahol félúton kisiklott, ezért néha már-már nevetséges, amit a vásznon látunk. A Sopsits-univerzumban a felnőttek átaludják az életüket, a gyerekek pedig magukra hagyatva olyan kétségek között őrlődnek, amik még egy bölcs aggastyánt is két vállra fektetnének - nagyon durva és elbaltázott kontrasztok feszülnek a vásznon látottak és hallottak között. Még ha más megközelítésben is, de Spike Jonze Where the Wild Things Are című gyöngyszeme is hasonló témát járt körül, viszont Jonze be tudta mutatni a gyerekkor ellentmondásos agresszivitását és a kissrácokban búvópatakként csörgedező haragot, mert el mert távolodni a témától és sikerült absztrakt környezetbe adaptálnia azt. Sopsits ehelyett a misztikummal kevert, keresetlen-naturalista stílust választotta. Bár ne tette volna!

Sopsits szereplői egyszerűen borzalmasak. Trill Zsolt (Kaméleon, Boszorkánykör) feszület előtt karikázó papfigurája gyakorlatilag a bohózat határát súrolja, a gyerekszínészek közül egy-kettő pedig még beszélni is alig bír. Igazi kínszenvedés A hetedik kör, egy pillanatig nem éreztem, hogy a "mélyebb" gondolatiságra kéne koncentrálnom, az ostoba felszín, mint a filmben látható poshadt mocsár, mindent elfedett. És egyébként is: ki szeretné végignézni, ahogy két kisgyerek lassan és nyögvenyelősen öngyilkos lesz? Nem látom a kezeket! Vajon miért? Sopsits korunk zavart lelkületéről szeretett volna látleletet adni, ehhez azonban nem ártott volna magában is tisztáznia a koncepcióját. Mert ennek így semmi értelme...

(A kritika a szerző tavalyi Szemlén készült írásának a kibővített változata.)