Az Amerikai szépség Oscar-díjas forgatókönyvírója ismét a kertvárosi létről, a felszín alatt lappangó frusztrációkról készített finoman összehangolt drámát ezúttal egy amerikai-libanoni tinilány a szexualitás útvesztőjében tett bolyongásairól.
Suburbia
Az amerikai filmek egy jelentős részét át meg átszövi egy toposz, jelesül az a bizonyos kertvárosi lét kérdése, amely az esetek többségében aztán a nagy amerikai hazugság problémájába fordul. A hazugság lényege pedig hogy az emberek az amerikai társadalomra oly jellemző hamis külsőségekkel (rendezett családi háttér, kiegyensúlyozott kapcsolatok, tiszta udvar, rendes ház) leplezik az elfojtott vagy akár nagyon is élő feszültségeiket, indulataikat, időnként tragédiába forduló konfliktusaikat. (És itt nem feltétlen arra kell gondolni, amikor Michael Myers maszkot húz a fejére és Halloween éjszakáján lekaszálja a családot. Bár ki tudja...) Mert szégyellik, ha nem olyanok, mint amilyennek a környezet, a többi hazug, elvárná. Todd Solondz és Larry Clark reggelig tudnának mesélni a témáról, de Todd Haynes Távol a mennyországtól és Sofia Coppola Öngyilkos szüzek című filmje is szolgál tanulságokkal. A fenti felsorolás még csak-csak szubjektív, de az már aligha lehet vita tárgya, hogy a kertvárosi filmek Keresztapája bizony az Amerikai szépség. A film 1999-es bemutatóját követő óriási sikernek természetesen számos összetevője volt, Kevin Spacey frenetikus alakításától kezdve egészen a filmzenéig, de az alapokat ugyebár mégiscsak a forgatókönyv írója, Alan Ball rakta le.
Ball az Amerikai szépség sikere után visszatért a tévésorozatok világába (munkái közül mi leginkább a Sírhant műveket ismerhetjük), hogy aztán a 2007-es évben ismét mozifilmmel rukkoljon elő, immár nem csak író, de rendezői minőségben is. Az Érzékeny pont, ha akarná, sem tagadhatná le nagy elődjét, mégis aligha beszélhetünk önismétlésről. A téma természetesen ismét az elfojtások és frusztrációk, amelyek jórészt a szexualitáson alapulnak, de egészen más karakterek és viszonyok alakulnak ki a szemünk előtt.
Csajok a csúcson
Jasira (Summer Bishil) élete többfrontos küzdelem: egyrészt itt van mérhetetlenül szigorú libanoni apja (Peter Macdissi), aki hol az otthonról hozott erkölcsösséget hangsúlyozza, hol amerikaibb az amerikainál, mindenesetre a tinilány számára egyik sem jelent túl sok szabadságot. Ha mégis kiteszi a lábát otthonról, gyakorta szembe kell néznie a texasi redneckek rasszizmusával, a szomszéd kisgyerekek csúfolódásaitól kezdve osztálytársai kiközösítő magatartásáig. A fenti két problémakör bájosan olvad egybe, amikor Jasira fekete fiút talál magának barátnak, amin apja természetesen ismét a plafonon van. Pedig a lányt valójában egyedül az a furcsa bizsergés foglalkoztatja, ami az ebben a korban járókat általában.
Jasira éledező szexuális érdeklődése ebben az összetett helyzetében lavinát indít el. A kirekesztettség és az ezzel egy időben őt kínzó szabadságvágy elkerülhetetlenül taszítja a szomszédban lakó jóképű apuka karjaiba, akinek baráti közeledésében előbb nem veszi észre azt, ami mindenki másnak nyilvánvaló, utóbb meg már nem nagyon bánja. Lényeges momentum, hogy azt ne mondjam a film leginkább érzékeny pontja: Mr. Vuosót (Aaron Eckhaart) semmi nem menti fel tette alól, Jasira viszont valójában csak azért szégyelli magát, mert megtanították neki, hogy ilyenkor ezt kell éreznie, egyébként, köszöni szépen, jól van. Igaz barátja így csak a szintén az utcájukban lakó állapotos Melina (Toni Collette) marad, mint a film egyetlen szereplője, aki nem akarja sem megfegyelmezni, sem lefektetni a lányt.
Ugyanaz, de mégsem
Viszonylag sok szereplőt mozgat tehát a film (akárcsak az Amerikai szépség), és ezek a szereplők mind küzdenek is saját démonjaikkal, bár minket ezek csak annyiban érdekelnek, amennyiben a főszereplőnk életére is hatással vannak (akárcsak az Amerikai szépségben...) De mint mondtuk, mégsem közeli rokona annak. Nincs benne olyan tinilány(nak látszó huszonéves), akit rózsaszirmokkal szórva szeretnénk látni az ágyunkban, nincsenek benne színészi sziporkák (bár Toni Collette és Aaron Eckhart is remek), és noha kétségtelenül tele van bájjal, Allan Ball a humort sem veti be annyi alkalommal, ahogy tette azt a '99-es darabban. Nem fog kapni öt Oscart. Ezek marginális szempontoknak tűnnek egy összehasonlításnál, pedig nem azok: ezek fejezik ki, hogy a cél most nem egy világra szóló kasszasiker, hanem egy minden toposza ellenére is frissnek ható történet elmesélése volt.
Kinek ajánljuk?
- Akinek van vagy lesz tizenéves lánya.
- Aki maga tizenéves lány (bár ebbe a korhatár-besorolás még beleszólhat).
- Aki szerette az Amerikai szépséget.
Kinek nem?
- Akit nem érdekelnek tizenéves lányok gondjai.
- Akit nem érdekelnek a kertvárosi amerikaiak gondjai.
- Aki már az Amerikai szépséget sem szerette.
8/10
