A remake-ekből nevet szerező Gyönygyössy Bence talán úgy gondolta, hogy már elég rutint szerzett ahhoz, hogy önálló remekművel jelentkezzen. Azonban a Kabos (Hippolyt, Meseautó) vagy a Latabár (Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág) alakjait megidéző, renováló filmek után a Papírkutyák esetében sem tesz mást, csak most határon túlra tekintett és nem színészt, hanem rendezőt idéz meg. Egészen pontosan Guy Ritchie-t próbálgatja.
Csak a rendező nevet
A vígjáték, melyen csak nevetni lehet, nehéz műfaj. Igaz a szállóigévé lett mondás: Viccben nem ismerek tréfát. Köztudott, hogy az olyan nagy nevettetők, mint Charlie Chaplin, Buster Keaton vagy Rowan Atkinson, Mr. Bean megformálója, sokat dolgoznak egy-egy jelenet kialakításán, hosszú és precíz munka előzi meg az olykor tíz másodperces geget is. Ezenkívül érdemes észben tartani, hogy Guy Ritchie elbeszélői stílusát nem a karakterek adják, hanem a kusza szerkezet, a történetek párhuzamaiban rejlő suspance, a montázs technika és a feszes tempó. A szleng és a vulgáris szavak használata nem cél, hanem eszköz, mely egy valós társadalmi osztályt reprezentál. A szereplők nem pusztán karakterek, hanem mindegyiknek saját története van.
Spórolós film
Furcsának tűnhet, de azért mert egy film elkészítéséhez hatalmas technikai apparátusra van szükség, attól ez még nem ipari gyártás, hanem emberi és szellemi munka. Ha valaki ez utóbbi kettőt kispórolja belőle, az nézhető filmszalagot készíthet, de nem filmet. Egyrészt dicsérendő az a rengeteg próbálkozás, ami a mai magyar filmekben látható. Másrészt bosszantó, hogy ennyi ötlettelen vagy éppen dilettáns rendező kap lehetőséget.
A magyar valóság
A film két főszereplője Kuplung és Csumpi, akik kisstílű, ám annál kreatívabb megélhetési bűnözők A legváltozatosabb munkákból (japán harcművészek) próbálnak általában kevesebb sikerrel (egy deszka sem törik el, azonban a közönség egyre együtt érzőbben nézi a produkciót) megélni. Legújabb vállalkozásuk a Pénzmegsemmisítő Raktár kirablása. A történetekre való visszaemlékezés helyszíne a börtön, ahová persze nem azért kerültek, amit valójában elkövettek. A csapat hasonlóan áll össze mint Sodebergh sorozatában az Ocean's.ekben, csak ők heten vannak (na, jó hét és fél, a gyerek miatt), nem profik, nem néznek ki jól, nem öltöznek jól és nagyon messze számukra Amerika.
Csak két színész van a gáton
A rendező szerint "A film jellemzően tragikomikus és melankólikus kelet-európai humort használ a 21. századi kelet európai sorsok bemutatására, akik egy már-már szürreális világban mozognak." S valóban az alapvetően kék tónusú valóságban a visszaemlékezés során, kicsit megszépülnek, kiszíneződnek a történtek, legalábbis vizuálisan. A film operatőre Sas Tamás ezzel is bizonyítja, hogy az igazi tudását a kamera mögött tudja kamatoztatni. A Kuplungot és Csumpit megformáló Mucsi Zoltán és Sherer Péter karakterében Jirí Menzel mára már klasszikussá váló Az én kis falum két figurája (Otik - Bán János és Pavel - Marián Labuda) is visszaköszönne, ha a két - számos filmben és színházi produkcióban - összeszokott színész nem tudna ennyire erőteljesen jelen lenni a vásznon és változatosan megszólaltatni a hasonló karaktereket. Amit nem tud a rendező, azt tudják a színészek. Így a film legviccesebb és legszórakoztatóbb jeleneteit is nekik köszönhetjük.
Citrom-csavar
Bár a film próbálkozik némi aktuális társadalomrajzzal - a szereplők java része határon túli magyar, akik az anyaországban próbálnak szerencsét -, és persze az Európa kemping emblematikus alkotói, Szőke András és Badár Sándor, is feltűnnek a vásznon, ahogy egy "Itt épül Európa" táblát próbálnak elhelyezni az út szélén. De valahogy az egész olyan fából vaskarika. Nevetünk rajta és próbáljuk elhinni, hogy jól szórakozunk a magyar vígjáték filmeken, pedig valójában nem. Biztos épül valahol ez az Európa és az is lehet, hogy még mindig messze van tőlünk. De talán ideje lenne megkóstolva a "magyar narancsot" észrevennünk, hogy ez citrom.
Kinek ajánljuk?
- Magyaroknak, bárhol legyenek.
Kinek nem?
- Az Európai Uniónak.
7/10
