Lehet, hogy Ridley Scott soha többé nem akar egyértelmű történetet mesélni, amiből vagy zseniális alkotások születnek majd vagy a legtöbben legyintve elfordulnak tőle. Sokan pedig elvitáznak rajta.
Gondolj, amit akarsz
[img id=515464 instance=1 align=right img]Számomra első olvasatra olcsó zsurnalizmusnak tűnt, hogy megvan az év Prometheusa, de be kell ismernem, ez valóban egy teljesen találó címke A jogászra. Nyilván az a legkevesebb, hogy újra Michael Fassbender feszíti szét a vásznat, bár azért most már kíváncsi lennék, ő mint lassan állandóvá váló stábtag, tényleg érti-e, mit akar Ridley Scott. A jogász ugyanis attól meglepően hasonló a Prometheushoz, hogy ismét olyan érzésünk van, mintha a vágószobában maradt volna pár magyarázó/bemutató jelenet. Pedig nem, ezt most már így másodszorra tudjuk, Ridley Scott újabban direkt azzal játszik, hogy lyukakat hagy, sötét foltokat, amiket a néző megtölthet kedve szerint, ha akar. A tapasztalat azonban azt mutatja, a közönség inkább otthagyja az egészet a francba. És ezt nem is igen lehet a szemére vetni, mert valahol joggal érzi azt, hogy nem erre fizetett be. Illetve ez így talán igazságtalanság az alkotóval szemben, hiszen ő hadd csináljon már egyrészt, amit akar, másrészt, többet annál, ami pedig akár elég is volna vagyis, hogy felsorakoztasson pár A-listás sztárt. Tény ugyanakkor, hogy a néző a nagy nevek miatt ül be és a felhozatal itt igen kecsegtető.
Mindent, ami mozog
Az biztos, hogy a Fassbender alakította névnélküli címszereplő szerelme Penélope Cruz, akinek van vagy három jelenete összesen. Ott van aztán Javier Bardem, aki messziről valami drogkereskedőnek tűnik, ez csak ímmel-ámmal van meghatározva, az ő csaja pedig Cameron Diaz. Utóbbihoz egészen bizarr jelenetek fűződnek, már legalább is olyan értelemben, hogy semmi dramaturgiai funkciójuk nincs; egyszer gyónni megy, s várnánk, hogy legépisztolyozza a papot, de nem, máskor Bardem idéz fel egy esetet, amikor a nő helyette a Ferrariját szeretgette meg. (Tényleg.) Itt például a jogász mindannyiunk helyett teszi fel a kérdést, „Ezt most miért mondtad el?”, amire mi a válasz: „Nem is tudom...” A kedvencem mégiscsak Brad Pitt, akiről elképzelésünk sincs, hogy ki fia-borja ebben az egész történetben, néha félhomályban találkozik a jogásszal és figyelmezteti, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, csak ennél sokkal modorosabban fogalmaz, mint egyébként mindenki a filmben. Kicsit mintha „a cigist” parodizálná az X-aktákból.
S míg a Promethesunál az egész tudományos-fantasztikus zsáner védhetővé is tett némi filozofálást, elmélázást, most, amikor elvileg közönséges kábítószercsempészekről szól a történet, elég furán hatnak a név nélküli karakterek és a pontos ki-kivel van meghatározása. Gyakran érezzük, hogy random jelleggel tűnnek fel (és el) a szereplők, akikről csak nagyjából tudjuk, hogy melyik irányból lőnek. Ám ami vitára adhat okot: ezt akár a film erényeként is felfoghatjuk.
Ezúttal meg nem értett zseni
Minden kérdésre ugyanis annyi a válasz, hogy Cormac McCarthy. Az út és a Nem vénnek való vidék írója ugyanis nem csak a különös kegyetlenséggel gyilkoló karaktereiről és nyomasztó miliőfestéséről ismerszik meg, hanem konkrétan stílusában, a nyelvben is új megoldásokat kutat. Mivel itt nem egy regényének adaptációjáról van szó, hanem eleve ő írta a forgatókönyvet, nyilván a nyelvi csonkolás helyett valahol máshol kellett hiányt keltenie. És akkor eljutottunk oda, ami a művészetről való gondolkodás egyik visszatérő paródiája, hogyha McCarthy írta, akkor nyilván zseniális ötlet, ha valaki más, akkor simán rossz. Nyilván a végső szót a közönség, a nem feltétlen truvájokra vágyó, de legalább is azokat értékén kezelő néző mondja majd ki azzal a borzasztóan egyszerű értékítélettel, hogy ti. tetszett vagy sem. Én bevallom, bár minden merész megoldásra fogékony szoktam lenni, s esetünkben ezeket most is inkább élveztem mint sem, maga a film akkor sem kötött le különösebben. Talán mégis csak közelebb kellett volna hozni a nézőhöz a karaktereket, talán többet kellett volna láttatni Cameron Diaz testéből, nem tudom. Ez így nekem maximum egy érdekes kísérlet.
Kinek ajánljuk?
- Cormac McCarthy prózája és a belőle készült filmek kedvelőinek.
- Akinek mindegy, csak sok sztár legyen a vásznon.
- Aki látni akarja, hogyan szexel Cameron Diaz és egy kocsi.
Kinek nem?
- Akinek elege van a blöffökből.
- Aki szerint kár így hype-olni ezt a Fassbendert.
- Aki nem bírja a kegyetlen öldöklést.
6/10
