Nem volt annak semmi politikai kontextusa, hogy a Muppets sajtóvetítésén az elkúrtátok rigmust ismételgettem. A Disney végleg bebizonyította, hogy a klasszikusokból tényleg csak a negédes dalolászás és a cukiság-faktor érdekli.
Így még nem égettem be magam a gyerek előtt, mint a Muppets sajtóvetítésén. A moziba menet hosszasan meséltem neki Brekiről, Miss Röfiről és arról, hogy milyen releváns élmény volt nekem a Muppet Show tizenévesen.
Akkor, amikor még hétfőnként nem volt adás a tévében, és amikor az imperialista Nyugatról még csak annyit sejtettem, hogy talán mégsem lehet annyira bűnös. A Muppetből tanultam meg a szarkazmus szót, ismertem meg egy csomó sztárt, és életemben akkor voltam először sorozatfüggő, pedig még azt sem tudtuk, hogy van olyan. Jól felvezettem hát a filmet, amiben újra feltűnnek nagy kedvenceim, a két morgó öregember és Topi maci, majd hátradőltünk, hogy jöhet a móka. De a móka csak nem akart jönni, sőt néhány "mikor lesz már vége"-nyaggatás és 103 perc után rá kellett döbbennem, hogy egyetlen kacaj sem hangzott fel a dugig tömött teremben.
Persze nem tudom, mit vártam, hiszen tisztában voltam vele, hogy a bábokon kívül egyetlen eredeti alkotó sem került bele a Disney filmjébe, na meg azt is, hogy a szereplők a legváratlanabb pillanatokban fognak dalra fakadni, és az eltelt 35 év után biztosan nem az eredeti stílusban.
Az alaphelyzettel, miszerint meg kell menteni a Muppet Színházat a nagy olajmágnás karmai közül, még nem lett volna baj. Azzal már jóval inkább, hogy az ebben aktív segítséget vállaló új muppet (Walter) emberrokonait két idegesítően amerikai, azaz egyetlen őszinte pillanatra nem képes színésznek képzelték el a Disney kreatívjai. Jason Segel játéka ettől az instrukciótól olyan elképesztően maníros lett, hogy a Muppets már akkor sem lehetett volna sokkal rosszabb, ha egyenesen Jim Carrey-re bízzák a szerepét. De talán még ez is megbocsátható lett volna, ha nem találták volna meg partnerének Amy Adamst, aki még ezt is képes volt túlszárnyalni, szóval, tuti járna már neki egy Oscar.
A koncepció, már amennyiben volt ilyen, azonban további felfoghatatlan tételeket is tartalmazott, például olyan stíluselemeket, mint amilyeneket utoljára az Ének az esőben vagy az Óz, a csodák csodájában láthatott a világ, de hogy mindezek mégis mit kerestek a hetvenes éveket idéző Muppet Show világában az az utolsó percig nem derült ki. A végeredmény így aztán egy stíluszavaros, az eredeti angol humort teljesen kiküszöbölő, negédes, és érdektelen film lett.
Persze lehetne most őskonzervatív módon azon puffogni, hogy a Disney többet ártott a világ szellemiségének mint a valaha elfogyasztott orvosi szeszből készített pálinkák összesen, de felesleges. A Muppetsnek csak egy tanulsága van, ha Brekit akarsz nézni és nosztalgiázni a fiad szemed láttára, akkor maradj otthon és nézd meg az eredetit a youtube-on, 4/10.
