Négy Oscar-díjat ért, hogy Joel és Ethan Coen tett a műfaji elvárásokra a Nem vénnek való vidékkel, az utóbbi idők legnyomasztóbb erőszakfilmjével. Kiderült, a filmtörténet egyik legemlékezetesebb pszichopatája lett Javier Bardem, a marhaölő fegyverrel és hülye hajjal felszerelt gyilkos.
Fej vagy írás? - kérdezi meg többször is a filmben Beatles-frizurás Bardem áldozataitól a kérdések kérdését, amire nincs jó válasz. Mert ahogy elhangzik, úgyis a gyilkoson múlik, életben marad-e, aki még annyit kérdez: "Mennyit vesztettél az életedben pénzfeldobással?" Az igazság és az erkölcs nem győzedelmeskedhet a Nem vénnek való vidékben, csak az erőszak, mert régóta tudjuk, hogy az erősebb kutya baszik. És Bardemnél jobb baszógépet keresni sem kell, ilyen rideg kegyetlenséggel és logikátlanul nem öltek még filmben.
A Coen rendezőpáros szinte mindent besöpört 2008-ban: Cannes, BAFTA, Oscar, Golden Globe. Megérdemelten, mert készítettek egy filmet a kiszolgáltatottságról, ami szélsőséges helyzeteiben az 1996-os Fargóra emlékeztet, de felmutat valamit a 84-es Véresen egyszerűből is. Jó pár filmjükben igyekeztek nézőbarátok lenni (Arizoniai ördögfiókák, A nagy Lebowski, Kegyetlen bánsámód, Betörő az albérlőm), amikben bizonyítják, hogy jó humoruk van és tudnak filmet készíteni, de a nagy filmjeikben mégis csak ott bújkál az erőszak mellett a pátosz is (Hollywoodi lidércnyomás).
MacCarthy történetében Moss vadászik (Barbra Streisand nevelt fiaként ismert, baltaarcú Josh Brolin alakításában) a mexikói határon a szélesen elterülő, gyommal és kaktusszal szegélyezett végtelenségben, és egy rosszul végződő drogüzlet véres, húsos maradékát találja meg: az egyetlen még életben lévő ember megmentése helyett a kétmillió dollárt választja. Persze éjszaka furdalni kezdi a lelkiismeret és visszamegy a szétlőtt belű férfihoz, bár ennek semmi értelme nincs, de beindítja a történetet. Moss fogja a táskát és futni kezd vele, nem adja senkinek. Még feleségének (Kelly Macdonald) is menekülnie kell a drogkartell tökéletes szupergyilkosa, Anton Chigur elől (őt alakítja Bardem).
Az ügyben a békés, rezignált, túlélésre és nyugdíjra bazírozó helyi seriff, a megint nagyot alakító Tommy Lee Jones kezd nyomozni, akinek minden morális kérdésre van válasza. Leginkább az, hogy ebben a mocskos és kegyetlen világban nem szabad felvenni a harcot a szupergonosszal, hanem félre kell állni, valami félreeső tanyán lovagolni. A mindent megváltoztatni képes férfi mítosza ért véget Tommy Lee Jones lemondó filmvégi monológjával, aki a filmtörténet első igazságosztója, aki bölcsen a meghátrálását választja.
Történetünk hajtóereje a hajsza, hogy Moss elmenekülhessen Anton Chigur elől, ami persze képtelenségnek tűnik. Ennek ellenére a vietnámi veterán mindent megpróbál, hogy megszívassa az érzéketlen gyilkost, mert a filmtörténetből tudjuk, hogy a hősök mindig hősök maradnak. Mégha Coenék mindig is szartak a hősökre, a filmtörténetre és a műfaji+nézői elvárásokra.
A filmnek nincs igazi főszereplője, Coenék nem választanak ki egyetlen szereplőt sem, akinek szemszögéből elmesélnék a sztorit. Helyette fogják Josh Brolint, Woody Harrelsont, Tommy Lee Jonest és Javier Bardemet: mindegyikük az életből kiábrándult barázdált arcú macsó (jó vagy rossz karakterek, mindegy), akik fegyverrel a kezükben élték le életüket a bűnben. Az sem véletlen, hogy a legjobb adaptált forgatókönyvért is Coenék kapták az Oscart, mivel Cormac McCarthy regényét sorról-sorra követve filmesítették meg.
De a lényeg: van ez a zseniális, őrült tekintetű Javier Bardem, akit istentelenül sok filmben szerettünk már: a Mielőtt leszáll az éjben meleg költőként, A belső tengerben haldoklóként, de ott van Pedro Almodóvar Eleven húsa is. Mindent el tud játszani, ráadásul jól, nagyon ritka az ilyen (Penelope Cruz megszerzéséért meg külön tiszteljük). Most Coenék a hülye haj mellett a kezébe egy szarvasmarha gyilkolásra kialakított eszközt adtak, hogy azzal szedje áldozatait, és nekünk ez is bejön.
Coenék semmire sem mennének kedvenc operatőrük, Roger Deakins nélkül, aki a kihalt, klasszikus westernhelyszínben teljesen magára maradt szereplővé teszi Mosst, ami a városi jelenetekben sem változik, mivel Chigur (Bardem) számára nem erkölcsi döntés a gyilkosság, inkább valami egyszerű megoldás mindenre. A boltossal történő beszélgetése házibulikon és a Legyen Ön is milliomosban is előkerül, majd meglátjuk.
