Megérkezett hozzánk is a Disney legújabb mesefeldolgozása, amely a stúdió 1967-s nagy sikerét dolgozza fel, ami természetesen Kipling klasszikusából készült, akárcsak több más, többé vagy kevésbé emlékezetes darab.
A Mickey egeres stúdió zsinórban dolgozza fel újra egykori nagy sikereit, és ennek köszönhetjük, hogy most hozzánk is eljutott az új A dzsungel könyve Jon Favreau rendezésében. A kritikusok általában szeretik, a látványvilág zseniális, akárcsak az előzmények többségében. Márpedig van előzmény: Rudyard Kipling 1894-ben kiadott novellagyűjteménye 15 történetet tartalmaz, de ezek közül rendszerint csak négyet használnak fel, amelyek az indiai őserdőben játszódnak, és egy Maugli nevű fiú a főszereplőjük. Az eddig készült feldolgozások ebből a szálból építkeznek, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel.
A dzsungel könyve (1942)
Az első adaptáció tulajdonképpen magyar munka, hiszen Korda Zoltán rendezte, a producere a testvér, Korda Sándor volt, a zenéjét Rózsa Miklós szerezte. A siker azonban a főszereplőnek köszönhető, a csak keresztnevén emlegetett Sabu valóban Indiában született és már hat évesen elefánthajcsár volt, amikor felfedezte egy angol filmes, majd olyan filmet főszereplője lett, mint a Jónapot elefánt! vagy A bagdadi tolvaj. Sabu természetes sármja és megkérdőjelezhetetlen hitelessége az akkori mércével rendkívül látvány produkció legnagyobb erőssége volt, A dzsungel könyvét pedig 4 Oscar-díjra jelölték, a zenéért, az operatőri munkáért, a díszletekért, illetve a trükkökért, és a 250 ezer dolláros büdzsére 1.3 milliós hasznot hozott, ami akkor csillagászati összegnek számított.
A dzsungel könyve (1967)
Ez volt a már akkor elképesztő sikereket elkönyvelő Disney stúdió 19. produkciója, és egyben az utolsó, amelynek a munkálatait Walt Disney személyesen felügyelte, aki nem sokkal a film elkészülte után hunyt el. Mivel eleve gyerekeknek szánták, Mauglit leszámítva a történetből szinte teljesen kimaradtak az emberek, akiket Kipling az eredeti elbeszélésben meglehetősen negatív színben ábrázol, kegyetlennek és mohónak mutatva őket. Mivel klasszikus Disney produkcióról van szó, van benne zene és több fülbemászó dal, illetve vicces mellékszereplők – olyanok is, akik az eredeti műben nem is szerepeltek, itt mégis fontos szerepet kaptak, mint Lajcsi, a majmok király, aki igazi behemótként tér vissza a 2016-os, élőszereplős verzióban, amely helyenként képkockáról képkockára másolja ezt az 1967-es művet, ami 4 millió dollárból készült és 205.8 milliót hozott.
Maugli, a dzsungel fia (1994)
A film akár jól is elsülhetett volna, hiszen az a Stephen Sommers rendezte, aki 5 évvel később hatalmas sikert aratott a szintén kosztümös-kalandoros A múmiával, a már kicsit idősebb Mauglit pedig Jason Scott Lee játszotta, aki volt már Bruce Lee is a vásznon, és ugyan aligha nevezhető remek színésznek, de karizmatikus figura és bőven elmegy akár indiainak is. Valahogy mégse jött össze semmi, pedig eredeti helyszíneken forgatták, és bár menet közben a Disney is beszállt, a 30 milliós költségvetésnek még a dupláját sem tudta hozni. A probléma részben a tévéfilmes látványvilágban, részben a történetben keresendő: hősünk a gonosz angol gyarmatosítók ellen küzd és szerelmes is lesz, kicsit a Sandokanra hajazva. Egy pozitívum mégis akadt: ebben a feldolgozásban nem beszélnek az állatok – ezt a hibát a 2016-os film is elköveti, ami hazavágja a különben remek CGI munkát is. 
A folytatások
Volt, aki nem remake-ben, hanem folytatásban gondolkodott, hiszen maga Kipling is kiadott egy második kötetet, így készült el két „második rész” is, egy csapnivaló élőszereplős és egy elfogadható rajzfilm. Az 1997-es A dzsungel könyve 2. - Maugli és Balu, amelyben Mauglira gonosz cirkuszosok vetnek szemet, elképesztően rossz, minden képkockája pocsék, viszont részben igazi indiai állatokat használnak benne – erre a pontosságra a 2016-os feldolgozás nem képes -, bár afrikai csimpánzok is feltűnnek benne, és az egyikük jól lábon is harapta a főszereplő kisfiút, Jamie Williamset, aki egyébként maga végezte el a legtöbb kaszkadőrmutatványt. A 2003-as A dzsungel könyve 2. nem a könyv, hanem az 1967-es rajzfilm készült folytatása, és Maugli itt már a faluban él nevelőszüleivel és Shantival, bájos mostohatestvérével, ám képtelen betartani a szabályokat és hiányoznak neki a Baluval töltött víg és szabad erdei napok. Egy este visszaszökik az erdőbe öreg medve barátjához, csakhogy a faluban megjelenik régi ellensége, Sír Kán, aki bosszút szeretne állni egy régi megaláztatásért. A filmet eredetileg csak videómegjelenésre szánták, az utolsó pillanatban döntöttek a mozis forgalmazás mellett, nem is költöttek rá sokat, az animáció sem tökéletes, de elviselhető, korrekt darab.
Ha lefut a most bemutatott A dzsungel könyve, akkor sem maradunk sokáig Maugli nélkül, hiszen 2017-re van ütemezve a „motion capture” technika zsenije, Andy Serkis (ő volt King Kong, Gollum és Ceasar A majmok bolygójában) rendezői bemutatkozása, a Jungle Book: Origins.
