Új hullám-lovasok

A nyolcvanas évek végén tényleg úgy tűnt, hogy valamiféle újabb filmes francia új hullám kezd fodrozódni a mozik vásznain. Friss, egyéni hangú, fiatal alkotók jelentkeztek furcsa, sajátos hangulatú filmekkel, és az emberek rögtön sütötték is rájuk a bélyeget: Itt a legújabb francia új hullám! Amúgy, tényleg adott volt minden, a párhuzamosok messze tűntek a végeláthatatlan messzeségbe. Itt is markáns személyiségek álltak a filmek mögött, mint annak idején, Godard és Truffaut idejében. Hogy aztán ez a legújabb hullám mégsem vetett olyan filmtörténelmi cunamit, mint az "igazi" francia új hullám, annak sok oka van – de ezek között a tehetség hiánya semmiképpen nem található. Mára Luc Besson (Élethalálharc, Metró, Nagy kékség, stb.) bugyuta tömegfilmek producereként keresi degeszre magát. Jean-Jacques Beineix viszont még mindig Betty Blue elvesztésén kesereg, e kétség kívül, bődületes erejű, '86-os film után csupán egyetlen katasztrofálisan rossz thrillert jegyez 2000-ben, amire még ez a pár karakter is felesleges. A triász legkülönlegesebb figurája, Léos Carax majdnem ennyire terméketlen pályát tudhat maga mögött, négy eddigi filmje azonban különösen csillogó ékkövei azóta is a francia filmnek. Az utolsó, 1999-ben készült furcsa, szabálytalan Pola X óta azonban hallgat, filmet nem csinál. Sorrendben ötödik, Holy Motors című filmjének elkészültében komoly szerepe lehetett a projekt mögé felsorakozott (önfeláldozó) producerek meggyőző erejének, amely nyilván nagyobb hatással bír, mint néhány filmbuzi borospoharak feletti, elhaló vágyakozása. Carax nem szereti ezt a mai világot, (e film alapján) nem is szeret igazán benne élni, s ennek hangot is ad, ha már alkalmat kapott rá, hogy megszólaljon…

[img id=455394 instance=1 align=left img]Egy színész mind felett

Denis Lavant a rendező groteszk alteregója Carax filmjeiben, a Pola X kivételével mindben főszerepet játszik, ráadásul kezdetben Carax akkori nagy szerelmével, Juliette Binoche-sal párban. A Holy Motors is alapvetően az ő furcsa arcára, alakjára és személyiségére épül – itt egy kaméleonszerű, alakváltó, bizarr figurát játszik, aki hivatásszerűen ugrik be különböző élethelyzetekbe, egyszer bankár, máskor a Pére-Lachaise temető gnómját, a Point Neuf-híd román koldusasszonyát, virtuális szeretőt vagy akár saját maga gyilkosát. Az egyetlen nap történéseit elmesélő film egyik olvasata így lehet egyfajta tisztelgés "a színész" művészete előtt, egyben köszönetnyilvánítás a barátnak, Denis Lavantnak.

Önarckép

Egy másik olvasat lehet az, hogy a Holy Motors egyfajta önarckép, mondjuk, a világ, s benne a modern ember, Carax szerint. Aki maga Léos Carax. Reggel elbúcsúzik a családtól, kocsiba száll, menet közben elintézi üzleti ügyeit és a konditerembe hajt. Edzés, mert a pénznél csak az egészség a fontosabb, röpke, de szenvedélyes numera a szexi személyi edzővel, aztán üzleti tárgyalás, ahol eljátssza, mennyire rosszul megy az üzlet. Utána látogatás egy amerikai divatfotós fotózásán, majd ebéd az egyik modellel, desszertként erotikus ruhabemutató, majd múzeumlátogatás. Közben folyamatos dohányzás, piálás. A délután egyre jobban kezd szétcsúszni, már túl sok a pia és a cigi, még néhány öngyilkos találkozás és törvényszerűen következik be este az összeomlás. Még jó, hogy otthon vár a szerető család… Ebben persze, így nincs semmi különös, ezt gondolhatta talán Carax is, amikor e film későbbi producerei győzködték, az ő napjai mind ilyenek. Arra nem gondol, hogy egészen máshogy néz ki, ha ezt ő maga meséli el – s ebben a producereknek maximálisan igazuk van (feltéve, ha tényleg így történt minden).

A "szakrális" igazság

Persze, lehet ez az egész akár egy viszonylag hibátlanul egybegyúrt filmötlet-gyűjtemény is, melyek külön-külön nem valósultak meg az elmúlt 13 év alatt… Elszoktunk már az ilyen filmektől, melyeken gondolkozni kell, hogy "mit akart ezzel mondani a rendező?". Caraxnak van mondanivalója, bár egyáltalán nem érdekli, hogy annak megfejtésén mennyit rágódik a nézője. Filmjének minden egyes pillanata markáns reakció korunk jellegzetes rákfenéire, az értékek devalválódására, illetve átlényegülésére. Ezek a reakciók maróan kritikus hangúak, néhol bizarr módin humorosak, néhol szinte giccsesen csöpögősek, máshol brutálisak, mint Kylie Minogue flaszter kövén szétloccsanó koponyája. Viszont mi semmiről sem tehetünk, a kormány nem a mi kezünkben van. Tesszük a dolgunkat, ami adódik. Teljesítjük a megbízást, ez Carax szakrális igazsága.

Kinek ajánljuk?
-  A művészfilmek kedvelőinek.
- Point Neuf igazi és képzelt szerelmeseinek.
-  Azoknak, akik unják már Hollywood kiszámított, hideg profizmusát.

Kinek nem?
- Akik ragaszkodnak a világosan (értsd: szájbarágósan) elmesélt történethez.
- Akik számára a film szórakozás, semmi több.
- Kylie Minogue rajongóinak.

7/10