Julianne Mooore sok jól eljátszott remek szerep után végre hazavihette az Oscart. De ismerjük az Akadémia döntési mechanizmusát, így nem mindig az kapja, aki tényleg megérdemli. Vajon most mi a helyzet? Kicsit megkésve, de végre megtudhatjuk.
Alice Howland (Julianna Moore) sikeres és elismert nyelvész egy Ivy League egyetemen New Yorkban. Férje John (Alec Baldwin) szintén sikeres orvos, akivel három gyereket neveltek fel. Anna (Kate Bosworth) már férjnél van, Chalie (Shane McRae) is önálló, Lydia (Kristen Stewart) pedig most repül ki a családi fészekből, színészként akar érvényesülni. Tipikus középosztálybeli, értelmiségi család, hétköznapi problémákkal. Egészen addig, amíg előadás során Alive elfejti, mit is akart mondani. Kivágja magát, semmi gond. Legközelebb futás közben azonban hirtelen nem tudja, hol van, és mit keres ott. Orvos, vizsgálat, és bumm. A diagnózis: korai Alzheimer. Ez egy értelmiségi, kommunikációval foglalkozó embere számára maga a vég. Eleinte próbálja folytatni a megszokott életét, de egy idő után már képtelen rá. Állapota egyre romlik. Minden nap teszteli magát, és igyekszik megőrizni önmagát, amíg csak lehet. Tudja, mire számíthat, és tudja, mit nem akar. Ezért készít magának egy videót, mit kell tennie, ha itt az idő.
Moore nagyon jól hozza az egyre jobban leépülő, eddigi élete romjain, még azért küszködő asszonyt. Életműve kész, gyerekei felnőttek, de ő még sem adja fel. Állapota egyre romlik, lassan már családtagjait sem ismeri fel. Nehezen fogadja el helyzetét, de küzd, ameddig képes rá. A családja támogatja, és vigyáz rá, még egy önsegítő csoportba is belép. Az ott elmondott rövid beszéde a film meghatározó pillanata, igen erős jelenet. Ám a film nem kimondottan one man show, a család minden tagja megkapja a maga idejét, főleg Baldwin és Stewart kap több lehetőséget, amit ki is használnak, mindketten kapnak egy-egy fontos és meghatározó jelenetet. A rendező, Richard Glaztzer sajnos a saját bőrén is megtapasztalhatta, mit tesz az emberrel egy végzetes betegség, így kellő körültekintéssel nyúlt a témához és igen hitelesen ábrázolta azt. Még megélhette, hogy közös munkájukért Moore megkapta a szobrot, abszolút megérdemelten. A rendező márciusban halt meg, ALS-ben. R.I.P.
Aki szereti a betegségeket szívhezszólóan megjelenítő filmeket, amik mégsem lesznek nyálasak, azoknak ajánlom. Julianne Moore rajongóinak természetesen kötelező, és Stewart utálói se zárkózzanak el a filmtől, nem tudja tönkretenni.
Az imdb-n 7,5 ponton áll, az RT indexe magas, 89%.
Szerintem, a vége miatt: 
