Egészen kicsit koromban én is kergettem és fogdostam össze lepkéket, főleg az igénytelen külsejű káposztalepkéket, de mindenféle pillangót is. Ezek befőttesüvegbe kerültek, és hazaérve csalódottan láttam, hogy mind elpusztult – senki sem szólt, hogy lyukasszam ki az üveg tetejét -, de eszembe se jutott preparálni és gombostűre szúrni a döglött rovarokat. Pedig van, aki erre gerjed, és a film angol címe is egy lepkefajt, a kockáslepkét rejti, ami magyarul azért nem hangzik annyira kalandosnak, arisztokratikusnak vagy érzékinek, mint így, angolul.

Egy kis múltidézés

Az angol, de „életvitel szerint” szinte Magyarországon élő Peter Strickland 2012-es, Berberian Sound Studióval furcsa sorozatba kezdett – és nem hiszem, hogy egyhamar abbahagyja -, ami egyszerre egyedülálló és ugyanakkor minden képkockájában bevallottan mástól kölcsönzött, egyfajta korszak- és műfajidézés. Míg a Berberian a 70-es évek olcsó, mégis sokszor művészi igényű horrorjait, az ún. giallót idézte meg, a Burgundy ugyanezen korszak erotikus művészfilmjei előtt hajt fejet. Azt is elmondhatjuk, konkrétan mely darabok szolgáltak inspirációként, mert a rendező elárulta őket: Petra von Kant keserű könnyei (1972) Fassbindertől, A nap szépe (1967) Bunueltől és meglepő módon egy csehszlovák darab, a Morgiana (1972) Juraj Herztől. Strickland filmjének néző szerencsés esetben talán egyet láttak ezek közül, így a rendező tulajdonképpen újra feltalálja ezt a különös, a szoftpornó és a lélektani dráma között egyensúlyozó műfajt, visszaadva annak minden apró rezdülését, amit elsősorban mégis azok fognak értékelni, akik rendelkeznek a témában némi alapismerettel, és ők jó eséllyel a történet hiányosságai miatt sem fognak reklamálni. 

Ahány ház, annyi szokás

Evelyn (Chiara D’Anna) bejárónő vagy talán cselédlány, aki reggelente szépen elbiciklizik egy elegáns kúriához, becsenget, és szép türelmesen megvárja, hogy a ház úrnője, Cynthia (Sidse Babett Knudsen) pár perc elmúltával kinyissa az ajtót, majd azt is türelmesen elviseli, hogy a nála idősebb nő késése és kisebb-nagyobb mulasztásai miatt rendre megalázza. Cynthia lepkékkel foglalkozik, és az ódon ház minden falát tárlók borítják be, előadásokat tart a témából, ahová Evelyn is elkíséri, sőt, időnként hozzá is szól a témához, és ekkor már sejthetjük, hogy valójában nem cseléd és űrnő kapcsolatról van szó. Az igazi csavar azonban nem itt jön be, hanem amikor a film elkezdi feszegetni a kérdést: meddig mehet el egy szerepjáték, meddig érdekes ez a játék, és minden (hétköz)nap meg lehet-e élni ugyanazt az izgalmat ugyanabban a szerepben.

A szerepjáték szabályai

Egy szerepjátéknak nem története van, hanem szabályai, így maga a cselekmény csakis akkor kerülhet előtérbe, ha valaki kilép a játékból vagy megszegi a szabályokat. Ennél fogva a The Duke of Burgundy története valójában nem hiányos vagy vázlatos – bár van, amikor ezt érzi az ember -, hanem másodlagos. A Peter Strickland által filmemlékekből, érzésekből, kíváncsiságból és elképesztő lexikális filmtörténeti tudásból összerakott, férfiak nélküli univerzum teljesen kerek, hibátlan, ugyanakkor exkluzív, csakis ínyenceknek való hely. Ők nem fogják számon kérni a rendezőn, miért nem erotikus egy, elsősorban erotikára épülő kapcsolat bemutatása, miért nem jelenik meg a filmet tulajdonképpen „eladó” perverzitás a vásznon, mi az az emberi toilett, és miért ülnek kirakati bábuk a filmbeli „lepkészeti” előadások hallgatósága között. Ennek az álomszerű, sem korban, sem földrajzilag nem azonosítható világnak minden képkockája tökéletesen komponált, bevilágított, öltöztetett és hangszerelt, és ennek fényében nem mellékes tény, hogy mindez Magyarországon, szinte kizárólag magyar technikai stábbal készült. A látványért Pater Sparrow, vagyis Verebes Zoltán, a jelmezért Flesch Andrea, a vágásért Fekete Mátyás felel, és a legtöbb jelenetet az üresen álló Kádár-villában vették fel.

Kinek ajánljuk?
- Ínyenceknek.
- Lepkegyűjtőknek.
- Akiknek a Berberian Sound Studio is bejött.

Kinek nem?
- Akik nem vevők az „elvont” filmekre.
- Hímsovinisztáknak.
- Lepkevédőknek.

7/10