Mélyrepülés

A komputeranimáció kezdetén a technika sima felületek és egyszerű alakok életre keltésére korlátozta az animátorokat.

A Lucasfilm Computer Development Divisionből alakuló Pixar ezért kezdetben játékok, majd később rovarok önmegvalósító sztorijaival színesítette a Disney varázslatos világát.

Úgy látszik, a képlet annyira bevált, hogy az alkotók a későbbiekben is csak hellyel-közzel kacsintgattak a humanoid szereplőgárda felé (A Hihetetlen család, Fel!), viszont az évek során együtt utaztunk Buzz Lightyearrel a végtelenbe és tovább, féltettük egy bogár életét, rettegtünk az ágy alatt rejtőző zöld miniküklopsztól, kerestük az eltűnt bohóchalat, vagy épp döbbenten szembesültünk azzal, hogy egy ínyenc patkány olykor otthonosabban mozog a konyhában, mint Stahl Judit. És mivel minden egy izgága asztali lámpával kezdődött, az sem volt nagy meglepetés, hogy 2006 nyarán Villám McQueen, a tűzpiros versenyautó ment át erkölcsi jellemfejlődésen.

Az viszont már annál inkább meglepő volt, hogy a Verdák sequelje után a Lasseter-istálló úgy döntött, feltérképezi az emberektől mentes járműtársadalom egyéb vidékeit is és megadja a felszállási engedélyt Rozsdásnak, a nagy álmokat dédelgető kis permetezőgépnek. A 2013-as Repcsik ugyanis az egy-két kreatív ötleten alapuló, ám a kisebbek számára aligha érthető geget (FlewTube, SkyPad vagy a remek Top Gun-idézet), illetve az alapvetően látványos és izgalmas határidő-dramaturgiával operáló világ körüli versenyt leszámítva nem volt más, mint

a Verdák és az Az oroszlánkirály repülős változata.

A történet se eredetiségében, se eseményeiben nem múlta felül egy sportcsatorna autóverseny-közvetítését. Ráadásul a szokásos „Pixar vs. Dreamworks” párbaj sem maradt el, ugyanis alighogy Rozsdás bepöccentette a propellert, hogy megmutassa a világnak, hogy egy mezőgazdasági munkára tervezett, vidéki repülőgépből is válhat légi versenyző, már a mozikban száguldozott Turbó, a szintén vidékről származó, versenyzőkarrierről álmodó csiga is. Arra pedig, hogy a Lasseter-apostolokat újabban nem igen ihleti a múzsa csókja, a legfrissebb példa a Repcsik: A mentőalakulat.

Rozsdás, immár ünnepelt sztárként hazatér Propellerfürdőre, ahol azonban egy rutinedzés során megsérül a nyomatékváltója és mivel az alkatrészt már egyáltalán nem gyártják, kénytelen beletörődni, hogy valószínűleg búcsút kell mondania a száguldás mámorának, a sikerrel járó rengeteg helikoptercsajszinak és a kerozintúladagolás általi halálnak. Mint minden jóravaló mesehős azonban ő sem adja fel és példát mutatva a gyerektársadalomnak beáll egy nemzeti park tűzoltórepülő-különítményébe, hogy letéve a vizsgát, megszervezhessék szülővárosában a tűzoltóbrigádot és biztonságban megrendezhessék az éves kukoricafesztivált. Persze a vizsga utáni buliig rögös út vezet, így a törtető gépszárnyasnak nem csupán a lángokkal kell szembenéznie, hanem kollégáival is, akik közt akad zaklató hajlamú rajongónő, szótlan indián, tévés múlttal rendelkező őrsparancsnok, sőt még hetvenkedő Cadillac is.

A sztori alapjaiban véve magában foglal mindent, amire az óvódás korú célközönség vágyhat, Rozsdás már nem csupán a pilótaambíciókat dédelgető gyerekek szívébe lopja be magát, hanem egyúttal azoknak is üzen, akik gyerek fejjel a tűzoltásban látják a jövőt és

ki tudja nem leszünk-e részesei egy harmadik kalandnak, amiben tűzoltóból katona lesz, majd vadakat terelő juhász?

A látvány is ütős, a soundtrack jobban zúz, mint az első részben, hiszen még a legendás Thunderstruck is felcsendül, bár több mint valószínű, hogy csupán egy Brian Johnson-autóalterego hangján. Az alkotók jó rajzfilmesekhez méltóan nem feledkeznek meg a szülőkről sem, még egy sikamlósabb poént is tartogatnak számukra, a legendás Pixar-szikra viszont valahogy mégsem akar felcsillanni. Sajnos még a stúdió legerősebb fegyverét, a mindig szellemes, pár perces kísérő rajzfilmet is lespórolják.

Így pedig a Repcsik második része nem marad más, mint kétségbeesett erőlködés a Verdák árnyékában, bár afelől semmi kétségünk, hogy Rozsdás nemsokára ott fog vigyorogni a szeptemberi iskolai felszereléseken, a bögréken, pólókon és az egyéb merchandising-termékeken. A nép pedig akkor is kapkodni fogja ezeket az árucikkeket a boltok polcairól, ha majd éneklő, kisvállalkozó mosógépek kalandjain izgulhatunk, akiknek állása hirtelen veszélybe kerül a Karburátorfalvára épülő multivállalat és annak igazgatója, a kegyetlen hűtőszekrény, Dr. Hidegretesz ördögi ármánykodása révén.