Amikor a farok csóválja

Mi férfiak szeretünk gyártani különböző képleteket, miszerint ha egyszerre két nővel, vagy részegen, vagy alkalmazott biotechnológia-szakossal csinálod, akkor az nem is számít megcsalásnak, de valójában érezzük, hogy sántítanak ezek az elméletek, és ha egyszer benne volt a nyelved a szájában, akkor azért nem csak amolyan katolikus megszokásból érez az ember lelkiismeret-furdalást. És hát a hűtlenség ugye baromi jó téma, az ember alaptermészete, az ösztönösség megy neki a konvenciók, a normalitás, az elvárás és a tisztesség szavakkal telefestett falnak. Hogy tehetted ezt vele kontra magammal tettem, ő ott se volt. Persze azért annyira nem döntésképtelen még az a férfi sem, akit alapvetően a farok csóvál, illetve nem tudom, milyen hasonló finom képpel lehetne leírni, amikor a nőt önti el egy jó értelemben vett hőhullám, szóval míg egyik élőlény sem hibáztatható azért, ami a fejében, hovatovább a véráramában lejátszódik, addig a megcsalás aktusának igenis jól bejelölhető a határa, hiába próbáljuk ezt esetleg koronként és kultúránként változóan elmaszatolni.

Fair Play

[img id=299363 instance=1 align=left img]Teljesen egyszerű a felállás, rohamtempóban fel is vázoljuk: a fiatal pár tagjai egy hétvégét a férfi munkakirándulása végett kénytelenek egymástól külön városban eltölteni, és hogy, hogy nem, épp ekkor jön szembe az utcán a csaj egy korábbi szerelme, míg emberünket eleve Eva Mendes kíséri. Úriember biztosra nem fogad, ezért nem is határozunk meg oddsokat az éjszaka végkimenetelét illetően. Hiszen bár van, aki sportot űz a szerelemből, a hódításokból, az teljesen nyilvánvaló, hogy a két főszereplőnket nem ebből az anyagból gyúrták, szeretik egymást, efelől nem lehet kétségünk – ugyanakkor nem jött túl jól, hogy épp a férfi utazása előtt kaptak össze valami hülyeségen. Szóval ettől kezdve, ahogy felváltva hol az egyik, hol a másik karakterünket követjük, önkéntelenül is tippelésbe fogunk: a férfi nem fog bírni ellenállni… a nő sem… csak a nő dől hanyatt… mindketten megússzák… Mert aztán félretéve a vicceskedést, belátjuk, hogy mégsincs itt papírforma, nüanszokon múlik majd minden, még egy pohár bor itt, egy hátradobott hajkorona után támadt kölnifuvallat ott, tisztára mint a valóságban. Érezzük, amit ők éreznek, a bizonytalanságot, a bűntudatot ebben a megoldhatatlan helyzetben, amikor bárhogy is döntenek, azt utólag csak sajnálni tudják majd. Mi pedig várjuk, hogy akkor miként is dönt egyik, illetve másik.

Amikor a hétköznapiság fenyeget

A két szereplő papíron ugyanolyan hangsúlyt kap a történetben, mégis mintha Keira Knightley ellopná a show-t magának, ehhez persze megint csak két ember kell. Sam Worthington ugyanis egy kissé tesze-tosza papucsférj hatását kelti, elég nehéz vele együtt lélegezni, kár beléd egy ilyen kísértés, kiáltanánk fel olykor. Próbálom menteni, nyilván nem tőről metszett macsót formázni kérték fel, de így meg túlzottan is háttérbe szorul. Mert vele szemben Knightley, bár még mindig a vidáman csodálkozó ábrázatát képes a legátéltebben megjeleníteni, azért csak felmutat egyebet is. Egy elmegy és egy egész kellemes alakítással igyekszik hát a film elmesélni ezt a párkapcsolati drámát, amely valójában majdnem ugyanazokat a témákat veszi elő, amelyeket a romkomok, csak itt nincs kedvünk nevetni. Annál sokkal igazibb. És ez kicsit ijesztő is tud ám lenni, ahogy egyik színészünk sem esik túlzásokba, nem reagál sem romantikusan egyértelműen, sem bohózatba/királydrámába illő harsánysággal. A – két – felesleges harmadik egyikőjünknek sem élete szerelme, nem egy soha vissza nem térő alkalom megtestesítői, mindössze a vágyak szemtelen harcának szinte véletlen épp odakeveredett alanyai. És ezek a legveszélyesebbek.

Kinek ajánljuk?
- Akinek tetszett a Közelebb.
- Aki szerint Keira Knightley mind a 30 kilójával is szexi.
- Aki esett már kísértésbe.

Kinek nem?
- Tiniknek; ráértek még erre.
- Monogámiát hírből sem ismerőknek.
- Aki drámázás helyett cicis-napolajas kísértéseket akar látni.

8/10