Kínos és humortalan 3D-feldolgozás született a Gulliverből, ráadásul Jack Black is egyre kevésbé jelenti ugyanazt, mint néhány éve.
Lúzerség
Ha valakit egy munkahelyen Gullivernek hívnának, tutira annyi cikizést kapna a kollégáktól, hogy azt nem tenné ki az ablakba. Elképzelem, ahogy távollétében GI Joe katonákkal pakolnánk tele az íróasztalát, hogy érezze önmaga nagyságát, vagy hogy ha elalszik a céges karácsonyi bulin, álmában összekötözik, ahogy mesebeli névrokonát a liliputiak. A Jack Black formázta Gulliverrel ezek nem igen történhetnek meg, egyrészt mert annyira jelentéktelen figura a lapkiadó postázó részlegén, hogy valószínűleg a nevét se sokan tudják, a műanyagbabákat pedig ő maga gyűjti elszántan. Titokban szerelmes az utazási rovat Amanda Peet alakította vezetőjébe, de mivel rendszeres nagyot mondásával éppen hogy kisebbrendűségi érzését palástolja, sosem lenne bátorsága elhívni őt randira. Inkább egyre képtelenebb hazugságokba bonyolódik, amelynek az a vége, hogy a Bermuda-háromszög felé veszi az irányt, mert az a téma valamiért még mindig nem lerágott csont a magazin számára. Természetesen viharba keveredik és Liliputban tér magához. Nem egy túlgondolt megoldás, de annál jobb, mintha álmodná az egészet.
Rosszalkodni rossz
[img id=274727 instance=1 align=left img]Legkésőbb itt meg kellene kezdődnie az úgynevezett kalandnak, remélhetőleg a nevetés minél sűrűbben elhintett lehetőségeivel díszítve, de nem így lesz. Idióta törpék rohangálnak fel s alá, akikre más, franciául beszélő idióta törpék lőnek időnként. Ha ez Swift elbeszélésének summájaként íródna, talán jogos lenne némi felháborodás, de erre a mozira vonatkoztatva vállalom érte a felelősséget. Swift kalandregényének irodalomtörténeti szerepét, de még inkább utalásrendszerének irányait hagyjuk. Rob Letterman rendező megtartotta belőle a minden áron tanulsággal szolgáltatás kényszerét, de egyébként inkább meghagyta annak, amivé a történet silányult az évszázadok során, mesének. Ez nem volna baj, sőt. Egy filozofáló Gullivert még kevésbé lehetne komolyan venni. A vicceskedni igyekvő Gulliver viszont ott hasal el, hogy nem vicces. Ez egy Jack Black-filmtől meglehetősen furcsa, meglepő, mert a csávó akkor is röhögésre késztet, ha egy forradalmi nyilatkozatot olvas fel, de ha csajozni tanítja az új miniatűr barátját, az csak simán kínos. Főleg, ha az a haver Jason Segel, aki már az Így jártam anyátokkal sorozatban is a leggyengébb láncszem volt, de ott sem volt soha annyira idegesítő, mint itt. Mindez nyakon öntve egy emészthetetlen állagú didaktikával sajnos már védhetetlenül az utóbbi hónapok egyik nagy csalódásává teszi a filmet.
Mesének is gyenge
A látvány kimerül abban, hogy Jack Black óriási, a többiek meg nem azok, a két altesti poénra csak a vállunkat rántjuk ma már, a modoros, affektáló mellékszereplők akkor is idegesítőek, ha a mesejelleg, illetve az eredetihez való kacsintó visszautalás a motiváció. A sok balgaságot egy huszáros vágással úgy lehetne elintézni, hogy széttárjuk a karunkat és azt mondjuk, de hát ez gyerekeknek szól. Szerintem ők se találnak benne túl sok érdekeset. Az pedig kifejezetten erőltetett, hogy a törpék országa mellett az óriások földjén is tesz egy néhány perces, dramaturgiailag indokolatlan sőt érthetetlen kirándulást, csak hogy az a kaland is beköszönjön a filmben. Mindannyian bízunk benne, hogy mindezzel nem egy folytatásnak kívántak megágyazni.
Kinek ajánljuk?
- 10 év alattiaknak.
- Örök gyerekeknek.
- Jack Blackben rendületlenül hívőknek.
Kinek nem?
- Akik fergeteges poénokra számítanak.
- Akik fergeteges látványra számítanak.
- Akiknek eleve nem jön be Jack Black.
4/10
