Ha valaki úgy ül be a Luna papához a moziba, hogy azt képzeli, egy tadzsik Kusturica filmjét fogja látni, megspórolja magának az első percek zavarba ejtő tanácstalanságát. Némi idő kell ugyanis ahhoz, hogy ráhangolódjon az ember Bakhtyar Khudojnazarov fantasztikus realizmusára, amely - az utolsó kép nyílt utalásától eltekintve - csak szellemében rokon a bosnyák filmzseni világával. A képzelet zabolátlanságában, a képi fantázia gazdagságában, a mese reális és irreális fonalának tüneményesen könnyed összesodrásában, a szívszorító és kacagtató hatás szétválaszthatatlan eggyéolvasztásában. Kusturica persze egy és oszthatatlan, tadzsik szellemtestvérében nincs meg a hozzá fogható sodróerő, a mesefordulatok és a figurák szédületes gazdagsága, de valami kettejükben mégis egyformán működik, s ettől lesz a Luna papa humora és groteszk bája újdonság és mégis ismerős.
A mese egy színésznői álmokat dédelgető fiatal lányról, a féltő szeretetét indulatos kitörésekbe fojtó apáról és az afganisztáni háborúból falubolondjaként megtért együgyű fivérről szól. Közép-Ázsia mélyén, egy Szamarkand környéki falucskában élnek hármasban, az apa nyúltenyésztésből igyekszik némi pénzre szert tenni, a lány ügyel az el-elszökdöső fivérre, aki mindenféléket magára aggatva okoz hangos felfordulást a település utcáin. Mikor kicsit összesűrűsödik lelkükben a bánat, magányosan kijárnak a mama sírjához kicsit panaszkodni. Az indulatok akkor robbannak, amikor a lány - már-már isteni csodának ható módon - teherbe esik, s mindhárman nekiindulnak, hogy megkeressék az arctalan, névtelen, ám határozottan színésznek gondolt gyalázatost. Miközben vándorszínész-truppok nyomában járnak, a sivatagi úton páncélkocsiban és tankban furikázó fegyveres gengszterek veszik űzőbe őket, színielőadások fulladnak miattuk komikus szürreális látomásba, de a tettes sehol, s a faluban egyre dagad a botrány, a leány hasával arányosan.
Különös, egymáshoz nem illő embertenyészet kavarog a vásznon, megejtően komikus ötletek és tündéri fordulatok burjánzanak a nyomorú valóságból építkező aligtörténetben. A befejezés véres tragédiájából a rendező - tiszteletadás Kusturicának - igazi csodával menti ki hősnőjét. Ahogy az Undergroundban a tengerben elúszó földdarab a násznéppel, a menekülés egyetlen útja itt a magasba emelkedő háztető a nagy hasú menyasszonnyal. Mindenki maga dönthet, mennyire boldog ez a boldog vég.
