Minden jó, ha vége jó

A nyolcadik mozival befejeződött a Harry Potter-filmfolyam. Minden idők legsikeresebb – anyagilag és hatását tekintve egyaránt – szériája méltó módon és emlékezetesen búcsúzik, abszolút elfogadjuk, ha a masszív rajongó a vége főcím láttán a zsebkendőjébe szipog.

Valami véget ért

Örök nagyigazság – és nem csak mesei –, hogy aminek kezdete van, annak közepe és vége is. Ez itt most egy zárlat, és ha már a fantázia-történeteket emlegettük: a beteljesült mesék szomorúságával. A Harry Potter-szeptett a korosabb és jellemzően: az ifjabb generációk meghatározó pop-kulturális élménye lett az utóbbi évtizedben. Megértjük azt a brit rajongólányt, aki a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész egy héttel ezelőtti londoni (világ-) premierjén elkámpicsorodva azt mondta, nem tudja, mi lesz vele ezek után; és megértjük Emma "Hermione" Watson könnyeit is, illetve az írónő. J. K. (Joanne Kathleen) Rowling megrendülését. Az utolsó felvonás után persze újra és újra elő lehet venni majd a könyveket, és a filmeket szintén újból át lehet pörgetni – ám hiányozni fog az újdonság ereje, izgalma és bája.

A siker mércéje – de azért nem minden a pénz

[img id=305852 instance=1 align=left img]Pedig nehezen indult a történet. Az 1995-ben (a Harry Potter és a bölcsek köve befejezésekor) még munkanélküliként tengődő Rowling vagy húsz kiadónál próbálkozott, mire a Bloomsburynál érdeklődést mutattak a kézirata iránt. A többi már "történelem"… Következett az amerikai publikáció, majd szépen sorban a továbbiak (1999-ben a magyar, az Animus-nak köszönhetően), és jelentkezett a Warner-stúdió, hogy megvenné a jogokat, hogy filmeket készítsen. Jó szimattal. A minden idők – eddigi – legsikeresebb filmes franchise-ja a korábbi hét opusával hat- és félmilliárd dollárral gazdagította a filmgyártót. A járulékos termékjogokkal, a tévés és DVD-eladásokkal, nemkülönben a világszerte négyszázmillió példányban eladott könyvekkel a Harry Potter igen jövedelmező márkának bizonyult: összességében húszmilliárd dollár fölött jár a termelékenysége – ami nagy valószínűséggel tovább fog növekedni, évente akár egymilliárddal. (S természetesen mindez igen gazdaggá tette Rowlingot, akinek egymilliárd fontra becsülik a vagyonát.)

Azonban nem minden a pénz: a Harry Potter-könyveknek köszönhetően a golyóbis fiatalabbjai ismét megszerették az olvasást, és ugyan a filmek önállóan is helytállnak, de nem tudják – és nyilván nem is akarják – letagadni, mégiscsak egy hihetetlenül sikeres bestseller-sorozat adaptációi. S aki megnézi a filmeket, nagyon valószínű, hogy elolvassa a regényeket.

Egy kis történelem

Hiszen a Harry Potter-filmek feldolgozások – hibáikkal és erényeikkel együtt. Amiképpen a kettébontott utolsó felvonás, a Harry Potter és a Halál ereklyéi második része.

[img id=302806 instance=1 align=left img]A bűbájos fantasy-folyamot – a Főnix Rendje kivételével, amit Michael Goldenberg jegyez – Steve Kloves írta filmre, ami azért is jó, mert a forgatókönyvíró az évek során kellőképpen járatossá vált a Potter-univerzumban.
Kezdetben Chris Columbus rendező (Harry Potter és a bölcsek köve, Harry Potter és a Titkok Kamrája) a (gyermek-) mesei elemeket erősítette fel, harmadjára Alfonso Cuarón mutatta meg a történet sötét, horrorisztikus oldalát (Harry Potter és az azkabani fogoly), majd negyedik alkalommal Mike Newell (Harry Potter és a Tűz Serlege) vitte tovább a fekete (felnőttesebb) fonalat. Az ötödik résztől kedve David Yates rendezte a Harry Potter-filmeket, a hőseikkel együtt korosodó szereplők komolyodására koncentrálva (Harry Potter és a Főnix Rendje, Harry Potter és a Félvér Herceg, Harry Potter és a halál ereklyéi I-II. rész).

A varázslólegény hétkötetes története mélyrétegeiben a felnőtté válás, ezáltal a megkomolyodás története, miszerint (és többek között) a világ nem egyértelműen osztható rossz és jó oldalra, a gonosz együtt jár és él a nemessel, a látszat gyakorta csal – az atyai jósággal felruházott Albus Dumbledore sem egészen makulátlan, ellenben az iskolai rosszakaró Perselus Piton legbelül a legnagyszerűbb érzések motiválták –, barátok nélkül elveszettek vagyunk és így tovább.

A misztikus beavatás-szálra összpontosított Yates, és nem azért szedte ketté a zárlatot, mert ezáltal több pénzt lehetett keresni a stúdiónak, hanem mert egy opusnál több tartalom rejtezett a Halál ereklyéiben. Yates abban mutatkozott ügyes kezű karmesternek, ahogyan hangulatot tudott teremteni. Az utolsó felvonás tavalyi első felében különösen – holott Harryék horcruxok utáni bolyongása nem volt különösképpen mozgalmas –, és ezúttal is.

Az elköszönés űrjei

Mint azt már a könyvből jól tudtuk, Potter (Daniel Radcliffe) és barátai – Hermione Granger (Watson) és Ron Weasley (Rupert Grint) – azért térnek vissza a Roxfort-iskolába, hogy a sötét nagyúr, Voldemort (Ralph Fiennes) utolsó lélekdarabjait is elpusztítsák, amik közül egy magában Potterben rejtezik, hogy végre végleg vége legyen a világuralomra törő feketeségnek.

A nyomasztó miliő megalkotása hibátlan, ám aki a végső nagy csata A Gyűrűk Ura-béli grandiozitását reméli, csalatkozni fog. Inkább náci-jellegű meneteléseket, rohamokat és romokat látunk (akár egy világháborús moziban), és a kényszerű kurtítások miatt (ugyebár nem lehetséges minden momentumot a könyvből egy az egyben a filmbe emelni) csupán mozzanatokat a fontosabb mellékkarakterek sorsából. Így pusztán annyit tudunk meg Piton (Alan Rickman) halálakor a zsíros hajú professzorról, amennyi minimum a történet megértéséhez szükséges, Hagriddal (Robbie Coltrane) éppen csak találkozunk, és a vörös hajú Weasley ikerpár Fredjét már csupán kiterítve látjuk stb. De, ahogy fentebb már említettük, a muszáj szülte nyesés áldozatai ezek a szálak.

[img id=302813 instance=1 align=left img]A Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész egyébként is Harryék filmje. Bár jó lett volna, ha többet kaptunk volna Rickman, Helena Bonham Carter, Maggie Smith, Gary Oldman, David Thewlis és Michael Gambon tetszetős jelenlétéből, ezúttal a munka zömét Radcliffe, Watson és Grint triójának kellett elvégeznie (meg a kiváló Fiennes-nek). Hogy senki se csalódjon: megtették, amit meg kellett. S örömmel tapasztaltuk, hogy a kétbalkezes és félénk Neville Longbottom karaktere – Matthew Lewis megformálásban – tetszetős jellemfejlődésen esett keresztül. A jellemfejlődésről nem vagy alig beszélhetünk a főhősök esetében – de ez a könyvnek a hibája (az már a filmmé, hogy kibontatlanul maradt Hermione és Ron szerelmének megszületése, egyszer csak csókolóznak, és jó napot). S ugyan tudjuk, hogy a könyv hozzácsapott fejezete a főszereplők felnőttkori (családi) életének röpke bemutatása – hogy végleg megnyugodjanak a rajongók, mindenki jól van, és boldogan él –, de nem éreztük a történet szerves részének.

Ettől függetlenül kalapot emelünk Rowling és a filmes feldolgozások előtt, jó mulatság, férfimunka volt – és persze bízunk abban, hogy nem lesz a Harry Potternek folytatása – nehogy elrontsák az eddigi teljesítményt. Azt azért kíváncsian várjuk, hogyan alakul a színészkedő srácok sorsa.

Nemcsak az elkötelezett híveknek, minden jó fajta mozi kedvelőjének űr támad a lelkében. Fájdalmas a búcsú – de mindenképpen méltó arra, hogy jó szívvel emlékezzünk.

Kinek ajánljuk?
- Mindenkinek, aki szereti a jó mozikat.
- Rajongóknak kötelező – kell-e mondani?
- Aki utoljára még szeretné együtt látni a roxforti varázslótriót (és barátaikat és ellenségeiket).

Kinek nem?
- Aki eddig is utálta a Harry Potter-filmeket.
- Aki "mindent vivő" CGI-kavalkádra számít.
- Megátalkodott mugliknak.

9/10