Minden jó, ha vége jó

Stephen Kinget hosszú pályafutása során a jövedelmező sikerekkel együtt végigkísérik regényeinek filmes adaptációi, melyek azonban finoman szólva is rendre vegyes fogadtatásra lelnek.

Kivételként a Jack Nicholsontól zseniális Ragyogást, a Kathy Bates-nek Oscart hozó Tortúrát, a kegyetlen és lírai Remény rabjait vagy a Tom Hanks által fémjelzett Halálsoront kell megemlíteni. A többi megmaradt videotéka-tölteléknek illetve tévésorozatnak. A horror vaksi apostola egyébként még a '80-as években maga is beleült a rendezői székbe a Maximum Overdrive okán, a rosszindulatú kritikusok el nem múló örömére.

Bár az Álomcsapdát a véres tollú szerző az elmúlt 15 év legjobb megfilmesítéseként jellemzi - jó bornak is kell a cégér alapon -, Lawrence Kasdan dolgozata inkább csak költségvetésében múlja felül az eddigi próbálkozásokat. Mert ezek a történetek papíron élnek, s celluloidra préselve többnyire elveszik az, amitől hat-hétszáz oldalon át azonosulunk a lelkileg-érzelmileg tökéletesen megrajzolt figurákkal. És a rémek is riasztóbbak látatlanul.

A kísértetek, farkasemberek és egyéb félvilági lények helyett ezúttal gyorsan kihúzódik a méregfog: csúf földönkívüliek támadnak földönbelüliekre, a színhely természetesen mint mindig, a kies Maine állam. Ennek egyik erdei vadászházában találkozik négy jó barát, akik gyermekkorukban egy különös fiú megmentése révén különös képességekre tettek szert (úgymint telepátia, telekinézis és egyéb telék). Azóta már szétszéledve hajszolják az amerikai álmot, de azért évről évre megpecsételik szövetségüket szülőhelyükre visszatérve egy kis vadászattal, sörözéssel és nagy beszélgetésekkel. Ezúttal viszont rosszra fordulnak a dolgok. Először is Jonesyt még indulás előtt nagyon elgázolja egy autó - óvatos kísérlet a szerző néhány évvel ezelőtti hasonló balesetének feldolgozására -, aztán szörnyű fertőzés bukkan fel köztük egy felháborító anyagcseréjű vadász révén. Ezen a ponton a szék karfája már nagyjából elengedhető, a továbbiakban csak a gyomor stabilitására kell ügyelni. A csaknem 400 vizuális effekt zöme ugyanis meglehetősen felkavaró képekre lett elszórva, ezek közül a Vicsorgó giliszta és a Piros rendetlenség a fürdőszobában című viszi el a pálmát.

A stáb vastag pénztárcáját nemcsak az egymást felülmúló trükkök jelzik, hanem a nívós szereplőgárda is. A háromszoros Oscar-jelölt Morgan Freemant könyörtelenre sminkelték a kiöregedő alienvadász ezredes kedvéért, de ő úgyis azon kevesek közé tartozik, akik néhány szótaggal vagy mozdulattal is képesek meggyőzni. Beosztottja, Underhill (Tom Sizemore, személyes kedvencem) nem túl színes szerep, könyvben bizonyára ez is élvezetesebb volt/lenne. A harmadik ismertebb arc a fogyatékos Dudditsot alakító Donnie Wahlbergé, aki régen a korszakalkotó New Kids on the Block-ban énekelt és táncolt egyszerre, de végül szerencsére a színészet mellett döntött.

Az Álomcsapda tipikus King-film, annak minden izgalmával és szörnyűségével. Hanem a jó öreg bestsellernek igazán ajánlhatnának már egy rendezőt, aki nem száll el, ha hatásosan kell befejezni egy horrort. Hatásvadászból láttunk már eleget - tekintsünk csak szét a videotékák polcain.