Ha él még olyan személy valahol a nagyvilágban, aki kétségekkel viseltetik Jack Nicholson lefegyverző zsenialitása iránt, ha van valaki, aki indokolatlannak tartja a szinte minden évben menetrendszerűen kijáró Oscar-jelölést és díjesőt, ha - ne adj' Isten! - létezik olyan ember a Földön, aki megrögzött Nicholson-ellenlábasként képtelen meghajolni a fent említett színésznagyság vitathatatlan professzionalitása előtt, most eljött az idő, hogy gátlását és előítéletét levetkőzve szembenézzen a ténnyel: korunk színészóriás-legendája hatvanon túl lenyűgözőbb formáját hozza a vásznon, mint valaha.
A Minden végzet nehéz főszerepe hálás alakítás, valóságos jutalomjáték, a korosodó főhőst ugyanis minden valószínűség szerint Nicholsonról mintázták, és az is nyilvánvaló, hogy a figura megformálójaként is csak mindenki "jó öreg Jack"-je jöhetett szóba. A történet a legjobb romantikus vígjátékok hagyományát idézi, bája pedig egyszerűségében rejlik. Erica Barry (Diane Keaton), a középkorú, szakmájában elismert, magánéletét tekintve azonban végtelenül magányos, a vénlány státuszt sikertelen házassága után sikeresen kivívó drámaíró. Élete a megszokás és a nyugalom medrében csordogál, s nem fűszerezi azt váratlan izgalom vagy felkavaró szerelmi viszony. Korban tökéletesen passzolna hozzá a sikeres üzletember, Harry Sanborn (Jack Nicholson személyesen), az életkoron kívül azonban nem sok hasonlóság fedezhető fel sorsukban, Harry ugyanis hatvanévesen is a nőcsábász aranyifjak bohém életét éli, barátnői pedig huszonéves bombázók, s bizony még soha nem randizott harmincnál idősebb csajjal. Erice és Harry egy véletlen kapcsán botlanak egymásba, a sármőr legújabb kiszemeltje ugyanis Marin (Amanda Peet), történetesen Erica lánya. A szálak - és a komédia szereplői - a család tengerparti nyaralójában futnak össze, ahol a Kék Csodától kissé túlfűtött, idősödő Don Juan-t infarktus éri, aminek következtében kénytelen hamvas barátnőjének érettebb édesanyjára, Ericára bízni magát. A tengerparti helyszín természetesen romantikus viszonyt generál a két főhős között, a románcot azonban magukon a résztvevőkön kívül még egy jóképű doki (Keanu Reeves) megjelenése is bonyolítja.
Kétségtelen, hogy a legharsányabb jókedvet keltő poénokat Nicholson arcjátéka szüli, a film mellékszereplői azonban méltó partnerei a színészlegendának. Diane Keaton Oscarra jelölt játéka szinte hibátlan, a minden filmjében hozott - még Woody Allennél tanult - hisztériás roham itt saját paródiává válik, s rendkívül szórakoztatóvá is egyúttal. Maga a film tökéletes, a Minden végzet nehéz kétségtelenül az egyik legjobb film, amit Jack Nicholsontól és Diane Keatontól valaha láthattunk.
