Mindenütt magyarok

Nincs olyan hollywoodi sztár, akihez ne tudnánk 5 percen belül egy magyar felmenőt találni - vagy ha azt nem, családi jóbarátot, üzleti kapcsolatot. Ha az sincs, biztos forgatott már az illető Budapesten, magyar a szakácsa, a személyi edzője vagy volt már édeshármasban magyarokkal.

Amióta csak moziba járok, mindig megvárom, amíg legördül a teljes stáblista a film végén, mert imádom kiszúrni a magyar vagy magyar hangzású neveket, és sosem kell csalódnom. Közismert, hogy az egész hollywoodi stúdiórendszer kialakításában aktív részt vállaltak a magyarok, akárcsak a mozgókép fénykorában - lásd Lugosi Béla, Johnny Weissmuller, George Cukor vagy Sir Alexander Korda -, de mára sem tüntek el, sőt. Igaz, kevés magyar származású producer vagy rendező maradt Los Angelesben, Andy Vajna is hazatért, hogy filmügyi népbiztos lehessen, bár Antal Nimród szorgosan építi karrierjét, és a hírek szerint hamarosan kiemelkedő költségvetéssel, Bradley Cooper főszereplésével forgathat filmet Mundruczó Kornél odakint. Az ember persze leginkább a nagy sztárokra figyel, és köztük is bőven akad olyan, akiben magyar vér csörgedezik, és íme pár példa. Vegyünk rögtön egy Oscar-díjast: Adrien Brody édesanyja a magyar származású világhíres fotóművész, Sylvia Plachy, édesapja történelem professzor és festő, tőle van magyarosan csengő, valójában lengyel vezetékneve, és egy "lengyel" szerepért, Wladislaw Szpilman zongoraművész megformálásáért nyerte el 2003-ban a legjobb főszereplőnek járó Oscar-díjat A zongorista című Polanski-filmben.

Másik Oscar-díjasunk a csodás Rachel Weisz, akinek édesapja is híresség a maga szakterületén. A magyar születésű papa, Weisz György világszerte elismert és nagyrabecsült feltaláló, osztrák édesanyja, Edith pedig neves pszichiáter, számos könyve jelent meg. Rachel mindössze tizenöt éves volt, amikor egy londoni divatcég felkérte, hogy legyen a modelljük, majd kisebb televíziós szerepek után az első moziszerepét a Láncreakció című filmben kapta Keanu Reeves oldalán, 1999-ben pedig szerepet kapott Szabó István A napfény íze című munkájában, a többi pedig már történelem. Drew Barrymore édesanyja - akiről sok rosszat írt a sajtó annak idején, mivel hagyta kislányát éjszaka kimaradni, sőt, vele is bulizott - a magyar Makó Jaid Ildikó, aki a második világháború idején született Németországban egy menekülttáborban, de az Egyesült Államokban nőtt fel és kezdett sikertelen színésznői karrierbe.

Az Oscar- és Golden Globe jelölt Joaquin Phoenix nagyanyja, Lefkowitz Margit magyar zsidó családból származott, férje orosz volt, gyermekkorát pedig javarészt Közép-Amerikában töltötte. Szintén a mi vérünk csorog a szépséges Kate Hudson ereiben, aki nem más, mint Goldie Hawn kislánya, akinek édesanyja, Steinhoff Laura. Az ő szülei emigráns magyarok voltak, és aki nemrég titokban Budapesten járt, hogy a családi gyökereket felkutassa. Hollywood egyik legkeresettebb karakterszínésze az új-zélandi születésű, másodgenerációs magyar, Csókás Márton, akinek arca talán azért nem ugrik be, mert mindig más szerepet játszott, de láthattuk például a A Gyűrűk Urában. Az egykori tinisztár Freddie Prinze Jr. és Tara Reid családfáján is magyarok csücsülnek, de napjaink legismertebb amerikai komikusa, Louis C.K. magyar felmenőit sem kell sokáig keresgélnünk, hiszen a C. K. rövidítés a kint nehezen kiejthető Székely nevet takarja, és apai nagyapja, Dr. Székely Schweiger Géza révén kapcsolódik hazánkhoz, de egy másik világhírű komikus Jerry Seinfeld édesapja is magyar.

Sorozatsztárokból sem állunk rosszul: magyar a Golden Globe-díjas Mariska Hargitay, akinek édesapja Hargitay Miklós Budapesten született, és a második világháború alatt menekült az Egyesült Államokba, ahol 1955-ben Mr. Universe-nek választották. David Krumholtz, a Gyilkos számok főszereplője is hungarikum, de Jessica Szohrnak, A Gossip Girl sztárjának is vannak magyar gyökerei, hiszen édesapja magyar származású, ahogy azt vezetékneve is mutatja. Persze nem csak Hollywoodban vagyunk ott, Marozsán Erika és Gryllus Dorka Németországban is szép sikereket értek el, Osvárt Andrea Olaszországot hódította meg, a franciák egyik legkedveltebb színész-rendezője, Mathieu Kassovitz pedig szintén magyar felmenőkkel rendelkezik, apja a rendező-forgatókönyvíró Peter Kassowitz 1956-ban hagyta hátra Magyarországot.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu