Legyünk hálásak amerikai testvéreinknek. Nem elég, hogy besegítettek mindkét világháborúba, de ráadásul van egy olyan filmiparuk, ami időről időre megfilmesíti ezeket a háborúkat. És még az olyan tucatfilmekbe is, mint a Flyboys, épp annyi pénzt raknak, hogy a korabeli vadászgépek, a Nieuport 17-ek, Fokker DR1-ek és a légi harcok mocskosul jól néznek ki a filmvásznon.
Aki látott már valaha amerikai háborús filmet, például - ha már repülős filmekről van szó - a Pearl Harbourt, az nagyjából el tudja képzelni a Flyboyst is. Az újdonság annyi, hogy most az első világháborúban vagyunk, ami filmes témaként elég cinkes, hiszen átment állóháborúba, semmi előrenyomulás, semmi Kelly hősei, Halál ötven órája, hanem futkosás a senkiföldjén oda-vissza, ahogy azt a Nyugaton a helyzet változatlan feldolgozásaiban láthattuk.
Tony Bill, a rendező szépen kicselezte ezt a problémát, és a témát a földről a levegőbe dobta: csináljunk filmet az első vadászpilótákról. És az ötlet működik, azok a régi repülők csodaszépek, főleg a német gyártmányú triplafedeles Fokkerek, és főleg bevetés közben, valamint el lehet sütni a vadászpilótás filmek összes bejáratott elemét: párharc a levegőben, akrobatikus mutatványok, és felrobbanó gépek. Nem véletlen, hogy őt kérték fel a rendezésre, Bill nemcsak műrepülő pilóta, de szakértője is az I. világháborúnak. Amivel még földúsították a sztorit, az a szokásos: egy darab szerelmi szál, egy darab faji ellentét, egy darab szigorú, de igazságos tiszt, ja nem, abból kettő. Vannak megható jelenetek, önfeláldozó katonák, és gonosz ellenség is.
A franciák oldalán amerikai önkéntesek is részt vettek a légiháborúban még az USA hadba lépése előtt, ilyen önkéntesek alapították a Lafayette Escadrillont is, amiről a film szól. Úgyhogy a kezdő jelenetekben látjuk, ahogy összejön a csapat: egy cowboy, egy úrigyerek, egy bokszoló, egy bankrabló, egy mélykeresztény, és még páran. Találkozunk Cassidyvel is (Martin Henderson), aki szerepe szerint rejtélyes, sokat látott és kiégett veterán (vagyis egy idegesítő barom). Az osztag parancsnoka Thenault kapitány, akinek szerepére szerződtettek egy igazi franciát, Jean Renót. Szóval amcsi srácok harcolnak a németek ellen a harci repülés hőskorszakában, az egyenruhájuk posztóból van, a hangár egy pajtához hasonlít, a kiképzésük vicces, szőrmével bélelt bőrsipkában és hülye szemüvegben vezetnek, a gépeik pedig a Közlekedési Múzeumból kilopott technikatörténeti érdekességnek tűnnek, de semmiképpen nem gyilkos harci eszköznek.
Persze már a kiképzés elején érzékeltetve van néhány dolog a katonák várhatóan rövid élettartamáról, a harcok veszélyességéről. Aztán, ahogy elkezdődnek a bevetések és növekszik a veszteség, jönnek a moralizálgatások arról, hogy a háború értelmetlen. De mindez nem túl megrázó, a Flyboys nem a háború szörnyűségeiről szól, mint a Ryan közlegény, hanem arról, hogy a texasi Rawlingsnak sikerül-e összejönni a francia csajjal. Egy fekete is van a csapatban, Eugene Skinnernek hívják (Abdul Salis), és biztos voltam benne, hogy csak kötelező jelleggel helyezték el a szereplők között, de kiderült, hogy nem, valóban szolgált egy afro-amerikai a Lafayette osztagban, Eugene Bullardnak hívták. Persze jól is jött ez a tény az alkotóknak, mert így be lehetett szerkeszteni néhány megható jelenetet arról, hogy nem szép dolog a fajgyűlölet. Olyannyira nem szép, hogy a fajgyűlölő srác végül összebarátkozik a feketével, tulajdonképpen megbocsátja neki, hogy néger.
Jó előre barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy a Flyboysban a németek nagyon gonoszok. Élvezetből ölnek, ezért mosolyognak mindig kéjesen, ha szétlőnek egy ellenséges gépet, és lövöldözés közben szeretnek perverz módon vicsorogni. A tényszerűség kedvéért mondjuk el azt is, hogy a német repülőgépek sokkal szebbek, mint a francia vacakok, csak hát róluk nem szokás filmet készíteni, nehogy a néző átálljon a sötét oldalra.
A Flyboys természetesen az első akcióig nem túl érdekes alkotás, addig ki kell húzni valahogyan, utána viszont sorjáznak a légi harcok, és ezek annyira izgalmasak, hogy még a fárasztó szerelmi jeleneteket is hajlandóak vagyunk végignézni, mert nemsokára úgyis jön majd a légi üldözés és lövöldözés. A légi jelenetek szépen kidolgozottak, mind az üldözések koreográfiája és dramaturgiája, mind pedig az öldöklés látványa profi munka. Én például még sosem láttam Zeppelint, és nem tudtam, hogy ilyen gyönyörű, amikor felrobban, és végül is ez az, amiért megéri amcsi kommerszfilmekre kipengetni a mozijegy árát.
