Divat manapság etno-filmet készíteni. Fogynak a témák. A krimi és a szerelem már nem elég. Egy különös, furcsa kultúra pedig mindig érdekes lehet a konzum egyenlősdi világában. (Megspékelve az esküvő-mozik őrületével egyenesen kasszasiker ígérkezik.) A kérdés már csak az, hogy kívülálló rendezi-e ezt az etno-filmet vagy "bennszülött", és miként állítja be az idegen kultúrát.
Szép példáját mutatta a Bazi nagy görög lagzi, hogy mennyire veszélyes játék ez. A mozi-görögök mind ostoba hangoskodóknak tűntek, akikhez képest felüdülés volt a főszereplőnőnek a kedves, csendes "sápadt arcú" vőlegény. Hiába lett ez a mozi "minden idők legsikeresebb amerikai független filmje", ha a silányságnak csinált propagandát. Főszerepben egyébként egy Amerikában élő görög színésznővel, Nia Vardalos-szal, aki vidáman csinált idiótát a görög kolóniából.
Mira Nair indiai rendezőnő középutat választott. Nem terheli a nézőt mély társadalmi mondanivalóval, és nem fosztja meg a boldog végkifejlettől sem, mégis igyekszik hiteles maradni. Nair a fiatal indiai filmes generáció egyik legtehetségesebb és egyben legsikeresebb tagja is. Pályáját színésznőként kezdte, majd az indiai mindennapokat bemutató dokumentum-filmekkel "robbantott" és szerzett széleskörű szakmai elismerést (So far from India, 1983., India Cabaret, 1985.). Első játékfilmjét (Salaam Bombay!, 1988.) a legjobb külföldi film Oscar díjára is nevezték. Igazi nemzetközi filmes, aki igyekszik nem elszakadni indiai gyökereitől. Egyszerre tudja a kívülálló és a bennfentes szemével nézni Indiát, így filmjei otthon és külföldön egyaránt megszólítják a nézőket.
Esküvő monszun idején című, szintén fesztivál-díjakkal elhalmozott (hozzánk két éves késéssel érkező) filmje egy pandzsábi esküvő körüli bonyodalmakról számol be: nemzetközileg fogyasztható téma egzotikus tájon. A helyszín Új-Delhi. Ide sereglik a család szétágazó rokonsága. Népes szereplőgárdát vonultat fel a film: nem is lehet mindig pontosan követni a rokoni ág-bogakat. A házasság előre, a szülők által elrendezett aktus, a lánynak ebbe nincs beleszólása. A férjet is a szülők választották. Az ifjú pár először az esküvő előtt néhány nappal találkozhat. A lánynak súlyos kétségei vannak a házassággal kapcsolatban. Nem tud szabadulni régi szeretőjétől, egy nős férfitól. A maga szerény eszközeivel lázad a hagyomány ellen, hogy végül megbékélve adja kezét mégis a kiválasztott vőlegénynek.
A film az érem másik oldalát is megmutatja. És figyelmeztet a mai Indiát is uraló merev társadalmi rétegzettségre. Az esküvőt egy impulzív vállalkozó szervezi. Lót-fut, intézkedik, sátrat állít. Munkája közben figyel fel a gazdag család szolgálójára. Kettejük között csendes, meghitt szerelem bontakozik ki. Alig észrevehető, nincs színes kelmékkel, drága ruhákkal és ékszerekkel körítve. Ez egy másik lehetőség. De a film nem akar igazságot tenni, csak bemutatja a különböző utak előnyeit és buktatóit. Egymás mellé állítja a két történetet és még véletlenül sem egymással szembe.
Külön érdemes beszélni a film képi világáról. Éppen monszun van, folyton esik az eső. Furcsa köd és homály fed mindent. Uralkodóak a pirosak és a különféle zöldek. Szinte meseszerűnek tűnnek a díszletek, noha itt és most zajlik a történet.
Érdekes még megfigyelni az ősi és a modern találkozását: az indiai életbe is egyre jobban szüremkednek be a nyugati civilizáció elemei és a hagyomány már csak az ünnepeknek ad keretet. Tünet-értékű a rengeteg mobiltelefon például vagy a modern nyugati autók felvonulása ill. az öltözködésben észlelhető kavarodás: top és szári egyszerre használatos.
Mira Nair nem akar botrányt és hevességet, csak szépen elmesél egy indiai történetet. Ennyi éppen elég.
