Náci ufók és az alapító atyák szexügyei

  • PORT.hu / PORT.hu

„Miket hazudozott Kossuth Lajos, és milyen nőügyei voltak Deák Ferencnek?” Ha ilyen tartalommal jelenne meg Magyarországon ismeretterjesztő film, biztos botrány lenne a vége. Nyugalom, természetesen itthon nem készült ilyen sorozat, viszont az amcsik nem szívbajosak, őszintén képesek beszélni akár az alapító atyáik zűrös ügyeiről is.

A történelem titkos lapjai című ismeretterjesztő sorozat egyik rafinált fogása, hogy úgy képes lavírozni a hangzatos, de üres összeesküvéselméletek és a valódi tudományos tények között, hogy a végén nemcsak egy izgalmas és nézhető sorozatot kapunk, de még informálódhatunk is.

Ufós sorozatoknak például se szeri se száma, de ritka az olyan, amikor a kívülről fújt ufós történetek mantrázása közben érdemleges infókhoz is jutunk a titkosszolgálatok csészealjas ügyködéséről. Ez a sorozat bátran hozzányúl az amerikai náci mozgalmak témaköréhez is, ami minden országban kényes kérdés, hiszen senki nem büszke arra, ha az utcán Hitlernek öltözött futóbolondok masíroznak. Rendkívül tanulságos, hogy ilyenek már a 30-as években megjelentek az USA-ban.

Persze, ha már az összeesküvéselméleteket emlegettük, lássunk erre is pozitív példákat a sorozatból. Dännikent és az ő „Ufók ivadékai vagyunk” elméletét előszedni nem túl eredeti ötlet, hiszen lerágott csont, amely a 60-as évek óta terítéken van. Csakhogy ez a sorozat úgy nyúl ehhez a közhelyhez, hogy végigveszi, mikor és kik által bukkant elő ez az elmélet a történelem folyamán. Érdekes, hogy Carl Sagan, a csillagász is kacérkodott a gondolattal életének egy szakaszában. Ráadásul az epizód nem hagy minket magára Dänniken és társai ostobaságaival, hanem elhangzik az általam valaha hallott legviccesebb ellenérv is arra, hogy az ufók segítettek volna felépíteni a piramisokat:

„Ha valóban idejött egy értelmes földönkívüli létforma, hogy a buta ősembereket pallérozza, akkor miért olyan értelmetlen építményeket húztak fel, mint a PIRAMISOK, miért nem inkább kórházakat és iskolákat?” Hát igen, sakk-matt. A történelem titkos lapjai című sorozat nagyon jó példája annak, hogy a figyelemfelkeltő, bombasztikus témák ostyájába csomagolva valódi tudást és tényeket is be lehet adagolni a tévénézőknek.

A sorozat megtekinthető minden nap 21:45-kor a Discovery Worldön.